A borsodi Tardon másodszor megrendezett hurkakészítő fesztiválon három kategóriában indulhattak a csapatok. A hagyományos véres és májas hurkák készítésében, töltésében mérhetik össze tudományukat, illetve a "kuriózum" kategóriában, ahol például almával ízesített hurkák készülnek. Szintén ritkaságszámba megy az a hurka, amelyet kenyérben sütnek.
Hagyományteremtő szándékkal először tavaly rendezték meg a fesztivált, hogy megőrizzék a falusi szokásokat, "a disznóvágások hangulatát, ahol a jó ízű hurkák mellé elengedhetetlenül járt a finom házi készítésű savanyúság és a forralt bor" is. Idén a hurka mellett ezekkel is lehet versenyezni, mindenki nevezhet a legjobb forralt bor és a legízletesebb savanyúság címéért.
Az ország minden részéből érkeznek csapatok, sőt idén a Vajdaságból is beneveztek a fesztiválra, csaknem harminc csoport tölti a hurkát, amiből mintegy 300 kilónyit készítenek el.
A vendégek kora este pedig már jól is lakhatnak a "versenyművekből".
hirado