HIRDETÉS
HIRDETÉS

A vádhatóság perbeszédének folytatásával kezdte a mai napot a bíróságon az ügyész a Gyárfás Tamás, mint felbujtó ellen emberölés bűntett miatt indult eljárásban. Az ügyész kedden azokat a hangfelvételeket elemezte, melyek a vád legerősebb bizonyítékai.

Ezeken a 2019-ben, a Farkasréti temetőben talált kazettákon az hallható, ahogyan Gyárfás Tamás azzal a Portik Tamással beszél, akit Fenyő János kivégzése ügyében már korábban elítéltek. Portik megbízatására Jozef Rohác lőtte le a vállalkozót, de az ügyészség bizonyítékai szerint erre Gyárfás kérte meg Portikot.

A hangfelvételeket D. István találta meg egy gyermekruhába varrva. Ezeket meghallgatták, és rájöttek, miről szólnak, így szerinte Gyárfásnak ezek alapján közé van a gyilkossághoz. A felvételek egy részét le is másolták, mert pénzt akartak belőle szerezni, majd a másolatokat elrejtették egy sír mellett.

A tanú szerint a hangszalagokon a két férfi Fenyő meggyilkolásáról beszél, felismerték Portik és Gyárfás hangját. Az ügyész azt mondta, a hanghordozókat nem manipulálták.

Az ügyész elemezte a hangfelvételeket, melyeket pszichológus, hangmérnök, valamint nyelvész szakértő is megvizsgált. A hangfelvételek öt találkozás 8,5 órányi beszélgetését tartalmazzák.

Az első kazettán egy 2003 júliusában felett beszélgetés hallatszott. Ebben Portik segítséget kért Gyárfástól, mert sok mindent tett érte. Virágnyelven beszéltek, többek között azt emlegette Portik, hogy amikor „Gyárfás autójának kereke kidurrant, ő segített neki megjavítani a gumit.”

A metaforák az ügyész szerint sok mindent jelentenek. Gyárfás azt mondta, a defekt egy másik, adóügyi perre vonatkozott és azt állította, nem tudta, miről beszél Portik, de az ügyész úgy véli, Gyárfás pontosan tudta, mit takarnak a másik fél által használt kódszavak.

A vád szerint a nyelvész szakértő azt mondta, a két vádlott értette egymást, vagyis tudták, mit jelentenek a metaforák. Bár a hangfelvételek alapján Gyárfás többször is kifejtette, nem tudja miről beszél Portik, de a szakértő úgy vélte, tudatosan használták a metaforákat.

Az ügyész szerint egy közös titokról van szó a beszélgetésekben, és „a közös probléma kezeléséhez közös megoldás kellett”.

A gyerekruhák között megtalált kazettákat Portik akkori élettársa adta oda a tanúnak, aki a temetőben elrejtette azokat.

Az ügyész által ismertetett bizonyíték szerint Gyárfás Tamás többször rákérdezett arra, hogy Portik Tamás be van-e drótozva, vagyis kapcsolatban áll-e a rendőrséggel. Nem tudta, hogy Portik titokban saját magának vette fel a beszélgetéseiket.

A vádlott szerint egy semleges beszélgetésben Portik provokatív módon akarta a Fenyő-gyilkosság felé terelni a témát. A második beszélgetést Portik például azzal kezdte, ha elárulta volna, már börtönben lenne Gyárfás. Portik azt állította, 28 vádalkut ajánlottak neki, hogy mártsa be.

Az ügyész szerint Portik a hangfelvételeken egyértelműen Fenyő Jánosról beszél, amikor azt mondja: „Az az ember eltaposta volna Gyárfást, de a helyzet megoldódott.” A beszélgetés folyamán nevek nem hangzanak el, de a vád szerint egyértelmű, miről, kiről van szó.

Szétb*sztuk neked

– ezt mondta Portik Gyárfásnak az egyik kazettán, utóbbi szerint ez a kijelentés is provokáció volt.

A vád szerint ha Gyárfásnak nincs köze Fenyő János halálához, nem értik, a hangfelvételeken miért hangoztatja többször is, hogy ő ártatlan. Újabb idézet a kazettákról.

„Kerestél 5 milliárdot a másik kiiktatásával, olyan gazdag vagy, hogy az hihetetlen” – mondta Portik, miközben segítséget, 200 millió forintot kért Gyárfástól, mert ő most bukott.

Gyárfás mindent cáfol, ráadásul azt állítja, ahogyan másnak sem, akkor neki sem volt fogalma arról, hogy Portik Tamás egy maffiavezér. Továbbra is azzal védekezett, hogy korábbi, kaposvári adóügyekből adódó problémáiról beszélt, azt oldották meg közösen.

2004 szeptemberében is készült egy hangfelvétel. Ezen 25 percen keresztül érdektelen dolgokról szól a beszélgetés, ám a hangszalagon rengeteg szakadás van, de az ügyész szerint ez nem manipuláció, csak anyagfáradás. Viszont ebben a beszélgetésben Gyárfás és Portik „örök hűséget fogadnak egymásnak.”

Az ügyész szerint a kódolt beszélgetések egyik bizonyíteka, amikor Gyárfás megkérdezte Portikot, hogy van az édesanyja, aki erre azt felelte, nehezen viseli a kórházat. A vádhatóság úgy véli, pontosan tudták, hogy Portik édesanyja korábban elhunyt, a kérdés és a válasz is egy titkos kód. Gyárfás a közös titok miatt engedte magához Portikot, akivel a legbelsőbb magánügyét is megosztotta vele. Az ügyész a hanganyagok elemzése után azt mondta, Gyárfás folyamatos gyanakvása arra utal, hogy tartott attól, a titkára fény derül.

Gyárfás Tamás a Blikknek elmondta, továbbra is az az álláspontja a védelemnek, hogy a hanganyagok ilyen elemzése csak feltételezés, nem tartalmaz konkrétumokat, csak összemosta ezeket a vádhatóság az eljárás alapját képező üggyel. Nincs bizonyíték, nincsenek összefüggések, konkrétumok és kizárólag a kaposvári vesztegetésről volt szó, amiben Gyárfást felmentette a bíróság.

Portik egyik kazettán azt mondta, ad Gyárfásnak egy sípot, amibe ha belefúj, ő azonnal ott van és segít, mert Gyárfás támogatta őt. Arról is mesélt, hogy érzi, le fogják csukni, ezért arra kérte Gyárfást, ha ez így lesz, segítse a családját.

A vád azt állítja, Portik a médiába akarta fektetni az olajhamisításból szerzett pénzét, és Gyárfáson keresztül akart bekerülni ebbe a körbe, mert tudta, Gyárfás és Fenyő közt ellenséges a viszony. Tanúk szerint Portik mániákusan szerette felvenni magnóra a beszélgetéseit.

Gyárfás Tamásra az ügyész felbujtóként előre kitervelt emberölés bűntett miatt letöltendő szabadságvesztést kér. Az ügyész szerint a felbujtó volt a gyilkosság igazi kiváltója, az ő cselekménye nélkül a gyilkosság nem valósult volna meg.

Az ügyben az elkövetés időpontjában, azaz 1998 februárban hatályos törvényt kell alkalmazni és enyhítő körülményként csak az azóta eltelt 25 év jöhet szóba. Gyárfásnak az ügyész fegyházbüntetést javasol, feltételesen is csak a büntetés 4/5 részének letöltése után szabadulhatna. Ez a vádhatóság szerint legkevesebb 12 éves büntetés lehet.

Gyárfás védője, Zamecsnik Péter átadta a bíróságnak a védőbeszéd anyagát, egy kartondoboznyi iratot. A védő szerint a vádirat tévedéseit két tucatnyi tételben, pontokba szedve nyújtotta be.

blikk.hu

Feltöltve: 2023.07.11.
Megnézve: 4235

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra