David Coulthard számára mintegy 250 ezer dollárt ért a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon begyűjtött öt pont.
A skót versenyző egyéb lehetőség híján ugyanis olyan szerződést írt alá a Jaguarból átvedlő Red Bull istállóval, amely egy csekély alapjuttatás fölött teljesítményarányos bérezésre épül - ráadásul a költségeit is magának kell fedeznie.
Coulthard, akit kilenc szezont követően tavaly menesztettek a McLarentől, új csapatánál friss lendülettel versenyzett, és mivel pontonként 50 ezer dollár a jutalma, negyedik helyezésével kapásból megtérült a befektetése.
Menedzsere, a hajdan versenyzőként, jelenleg pedig TV-kommentátorként dolgozó Martin Brundle az ITV-nek elmondta: "A tavalyi év végén minden oldalról ránk csapták az ajtót. David piaci értéke nagyon alacsony volt. Megpróbálkozhatott volna valami mással az F1-en kívül, de elszánta magát, hogy ha lehetséges, megszerez egy pilótaülést."
"Végül itt ütöttünk nyélbe egy kis üzletet. Ha a csapat nem szerez pontokat, az lényegében azt jelentette volna, hogy nonprofit szolgáltatást nyújtunk. Ha viszont jól szerepelnek, rendben leszünk."
A Red Bull már az idénynyitón hét pontot szerzett, míg elődje, a Jaguar Racing tavaly egész évben tizet, és Coulthard bízik benne, hogy a csapat lendülete a szezon közben sem torpan meg. "Idén nem ez volt az utolsó alkalom, hogy pontot szereztünk" - ígérte.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner célzott rá, hogy Coulthardnak ki kellett törnie a McLarennél megszokott régi közegéből.
"Most van a legjobb korszakában, ő a csapatunk legértékesebb kincse. David eredményei kétségbevonhatatlanok, és biztos vagyok benne, hogy még többet láthatunk majd tőle" - mondta.
"Élvezi az új közeget, felszabadult, és ilyen állapotban mindenki jobb munkát tud végezni. A Red Bull nem egy autógyártó, itt nem vonatkoznak rá olyan testületi korlátozások, mint máshol."
"Csak azt szeretnénk, ha magát adná. Tapasztalatot és iránymutatást hozott magával, abban a helyzetben van, hogy ő tekinthető a csapat egyik vezéralakjának. Megfelelően kezeli ezt a szituációt, ezért megadjuk neki mindazt a támogatást, amire szüksége van."