HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Forma 1 > Vettel nyert, Schumacher 19 helyet jött előre

t: 3244

Vettel nyert, Schumacher 19 helyet jött előre

Kettős McLaren-sikerrel zárult a száraz spái futam, a jubiláló Schumacher 19-szer előzött, az ötödik lett.

A német Sebastian Vettel nyerte a Belga Nagydíjat márkatársa, az ausztrál Mark Webber előtt. A harmadik helyen a szenzációsan autózó, 13. helyről rajtoló brit Jenson Button végzett.



Az időmérőn balesetet szenvedett, ezért utolsó helyről rajtoló hétszeres világbajnok német Michael Schumacher – aki éppen Belgiumban, 1991-ben debütált - a 24. helyről rajtolva az ötödik helyen fejezte be a belga futamot.

Nico Rosberg, Schumacher csapattársa a Mercedesnél, remekül elkapta a rajtot és az ötödikről az első helyre lépett elő. A nyitó kör végén a német versenyző mögött Vettel és a brazil Felipe Massa (Ferrari) következett. A harmadik körben Vettel visszaelőzte Rosberget.



Az ötödik körben Alonso és a brit Lewis Hamilton (McLaren) is Massa elé került, majd a hetedikben már a spanyol volt az első, Hamilton a második, Rosberg a harmadik, mert közben Vettel kereket cserélt.

A 13. körben a japán Kobajasi Kamui (Sauber) előzés közben óriási, közel 300 km/órás sebességgel ütközött Hamiltonnal. A brit szinte fékezés nélkül belerohant a szalagkorlátba és a képek tanúsága szerint kissé megszédült, de végül a saját lábán hagyta el a roncsot. Beküldték a biztonsági autót.

A Safety Car a 16. körben hagyta el a pályát, az élen Alonso robogott, mögötte Webber, Vettel és Massa következett. Két körrel később már Vettel vezetett, miután Webbert és Alonsót is megelőzte.



A spanyol a harmincadik körben cserélt másodszor kereket, Vettel pedig eggyel később járt a boxutcában. Tíz körrel a leintés előtt Vettel, Alonso és Webber volt az élen. A 37.-ben Webber megelőzte Alonsót és felzárkózott csapattársa, Vettel mögé. Két körrel a zárás előtt aztán a pokoli gyors Button lehagyta Alonsót és ezzel feljött a harmadik helyre.

Schumacher két körrel a leintés előtt megelőzte csapattársát, Rosberget, aki burkolt utasításra - "takarékoskodj az üzemanyaggal" - elengedte maga mellett a veterán pilótát.

A Forma-1-es Belga Nagydíj végeredménye és a pontversenyek állása a 12. futam után.

Belga Nagydíj (44 kör, 308,052 km):

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:26:44.893 ó (átlag: 213,066 km/ó)
2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 3.741 mp hátrány
3. Jenson Button (brit, McLaren) 9.669 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 13.022 mp h.
5. Michael Schumacher (német, Mercedes) 47.464
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 48.674
7. Adrian Sutil (német, Force India) 59.713
8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:06.076 p h.
9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1:11.917 p h.
10. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:17.615 p h.
Leggyorsabb kör: Webber 1:49.883 p
Első rajtkocka: Vettel

Az egyéni világbajnoki állás 12 futam után:

1. Sebastian Vettel 259
2. Mark Webber 167
3. Fernando Alonso 157
4. Jenson Button 149
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 146
6. Felipe Massa 74
7. Nico Rosberg 56
8. Michael Schumacher 42
9. Vitalij Petrov 34
10. Nick Heidfeld (német, Renault) 34

A konstruktőrök világbajnoki állása:

1. Red Bull 426
2. McLaren 295
3. Ferrari 231
4. Mercedes 98
5. Renault 68
6. Sauber 35
7. Force India 32
8. Toro Rosso 22
9. Williams 5

Az Olasz Nagydíjra Monzában, szeptember 11-én kerül sor.

hirado

2011.08.28

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok