HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Télire - saját kezűleg > Szatmári szilvalekvár

t: 19499

Szatmári szilvalekvár








Történet

A szilvalekvár Magyarország jelentős árucikke volt. A termék majdnem szimbólum értékű az ország szempontjából. A híres, történetileg kialakult, több évszázados kiviteli cikkek mel­lett (mint amilyen a marhahús, a bor, a gabona és a méz), a XIX. század közepétől a szil­valekvár is egyre nagyobb tömegével hívta fel a figyelmet a szilva jelentőségére. A szilvát a szegény emberek gyümölcsének is nevezték. Legnevezetesebb magyarországi fajtája az un. Besztercei volt, mely a középkor végén tűnt fel, de a legfinomabb szatmári szilvalekvárt a tájfaj­tajából, a penyigeiből főzték.

A szilva - lekvárnak főzve is - fontos népélel­mezési cikk volt. Mind a paraszti, mind pedig a nemesi-polgári étkezésben használták. A szil­valekvárt tisztán és más gyümölccsel együtt is főzték. A szilvalekvár a kimagvalt gyümölcs­ből készült lassú tűzön. Azért, hogy cukortar­talma miatt ne karamellizálódjék, oda ne égjen, állandóan kavarni kellett a forrón fortyogó lekvármasszát. Nagy öntöttvas üstökben, nyílt katlanon főzték a korábbi évszázadokban. Az idős asszonyok között lekvárfőző szakértők is voltak. Speciális kavaró fakanalakat és készülékeket alkalmaztak, az ún. keverő "lepkéket", amelyekkel ide-oda mozgatva a lekvárt a főzőüstben, megakadályozták a leégést. Az elkészült, sűrű lekvárt cserép­edényekbe, az ún. lekváros szilkékbe fa merőkanalakkal merték ki már a XVIII-XIX. században, majd kihűlés után fehér vászon­darabbal lefedték, és zsineggel átkötötték az edény száját. Hűvös kamrákban polcon rak­tározták, esetleg vásárban árulták az így készített lekvárt.

A héjastól megfőzött, nem passzírozott szilvá­nak kiváló élettani hatása volt, ezért a népi gyó­gyászatban is használták.

Szakmai fogások

A hagyományos technológia szerint készülő szilvalekvárhoz előkészületként a gazdák augusztus végén, szeptember elején lekaszálták a fák alatti füvet, hogy a hulló szilvát fel tudják szedni. A fa alá ponyvákat terítettek. Hosszú, de könnyen kezelhető rudakkal verték az ágakat. A válogatott gyümölcsöt megmosták.

A szilvával megtelt, rézből készült lekvárfőző üstöt a szabadban elkészített katlanra tették fel főzni. A katlan általában gömbölyű állású, vályogfalú volt, kívül-belül tapasztva, az egyik oldalon ajtóhelyet hagytak a tüzelésre. A lassú tüzeléssel párhuzamosan megkezdődött a kavarás is. A házilag készített kavaró vitorlával állandóan, szünet nélkül kavarták a szilvát. A kavarás nehéz munka, az asszonyok váltották egymást. A szilvát addig főzték, amíg a magja ki nem vált és a héja össze nem sodródott. Ezt követően kiszedték a katlanból a tüzet, majd miután kihűlt a szétfőtt szilva - az ún. penyő - , egy házilag készült szűrőn áttörték. A szépen kimosott üstbe visszatették a masszát, újra tüzet raktak, és kezdődhetett az öregítés, azaz a besűrítés.

A lekvárfőzés nehéz munkáját hagyományosan mulatozással kapcsolták egybe: citeráztak, énekeltek, vidám társasági élet folyt, miközben váltották egymást a munkában. A kész lekvárt cserépedényekben, ládákban tárolták.

Szatmári szilvalekvár

Más elnevezések:
tarpai szilvalekvár, beregi szilvalekvár

Különleges, egyedi jellemzők:
a régióra jellemző penyigei szilvafajtából cukor hozzá­adása nélkül főzött, tartós lekvár. A népi táplálkozásban több évszázados múltja van, ismertsége az országhatáron túlmutat.

Leírás:
A szatmári szilvalekvár sötét, csaknem fekete színű, keményre főzött, de még kenhető, pasz­taszerű állományú, cukor hozzáadása nélkül készült termék. Illata kellemes, íze zamatos, mindkettő a gyümölcsfajtárajellemző, intenzív. Szárazanyag-tartalma 60-61%, amely jó eltart­hatóságot biztosít.
Alapanyaga a Tiszaháton, Szatmár-Beregben évszázadok óta ismert, szeptember elején érő, apró szemű, gömbölyű alakú, hamvas, nem magvaváló, kék penyigei szilva. Húsa vilá­gossárga, nagyon édes, aromás, telt ízű.

Felhasználás:
Hagyományos felhasználása elsősorban a különböző tésztafélékhez (pl. gombóc, derelye), süteményekhez (pl. bukta) kötődik. Szívesen eszik reggelihez, uzsonnához is, kenyérre kenve.

(vendegvaro.hu)



2006.08.15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok