HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Amerika > Kuba - napsütés, rum, rumba

t: 2216

Kuba - napsütés, rum, rumba

Varadero ma is a leggazdagabbaké. Kanadai, francia, spanyol cégek építik az Újvilág legdrágább szállodáit, ahová kubaiak csak dolgozni léphetnek be.

A karibi térség legnagyobb üdülőtelepe 20 kilométer hosszan húzódó keskeny, 200-400 m széles félsziget, fehér homokkal, földre hajló kókusz- és büszke királypálmákkal, fodrozódó hullámokkal. Északi oldalát a Karib-tenger mossa, itt a víz a mélykéktől a türkizig változik, míg a déli oldal egy csendesebb öbölre néz. A meleg és sekély tengervízben korallok ezrei tudtak megtelepedni, így alakult ki a rendkívül látványos és színes vízi világ, a búvárok paradicsoma.

Államosított strandokon

A legendás üdülőtelepet nem a XXI. század napimádói fedezték fel maguknak: már 1872-ben üdülőközpont volt. A nemzetközi turizmusba a múlt század harmincas éveiben kapcsolódott be, amikor az amerikai Irenee Dupont a vegyiparból szerzett milliárdjait itt fektette be. Varaderón hatalmas telket vásárolt, amin villát, golfpályát, repülőteret és jachtkikötőt építtetett. Példáját hamarosan követték Amerika újgazdagjai. A 20 km hosszú félsziget az amerikai milliomosok kedvenc nyaralóhelyévé vált, ahová szívesen bújtak el ellenségeik vagy épp a családjuk elől. A chicagói maffia főnöke, Al Capone is rendre itt szívta legendás vastag szivarjait, amikor épp nem Havannában kortyolgatta a whiskyt saját szállodája, a Capri bárjában vagy „kollégája”, Meyer Lansky kaszinójában.

1959 márciusában, a forradalom győzelme után három hónappal az összes magánstrandot államosították és nyilvánossá tették a kubai dolgozók számára. A ’70-es évek közepétől kezdve egyre több külföldi is járt ide nyaralni. Nemcsak a nap, a finom homok és a türkizkék víz vonzotta őket, hanem az olcsó rum, a világ legjobb szivarja, a nők és persze a ritmusos, örökké vidám kubai zene.

Azóta Varaderót is, Havannát is elárasztotta az európai tőke. Francia, angol, spanyol szállodák, luxusmotelek tucatjai épültek, és felújították a régi, patinás üdülőket. Külföldi tőkével, külföldi turisták számára. A hangulatos mulatókat diszkók váltották fel, az éttermekben olasz és francia konyhát visznek, spanyol szót elvétve sem hallani.

Varadero tehát nem Kuba, és Kuba sem Varadero. Jólesik persze a pihenés, a januári 30 fok, a strandolás, a koktélozgatás, a búvárkodás. Lehet és kell is élvezni a luxust. De aki nem lép ki ebből a zárt világból, elmondhatja magáról, hogy hiába repült fél napot és fizetett ki százezreket, nem is volt Kubában.

Három a pénz

Kubában háromféle pénz van forgalomban: amerikai dollár (csak papírpénz), a dollárral egyenértékű konvertibilis peso (a dollár váltópénze is) és a moneda nacional, a kubai peso (1 USD kb. 26 peso). Külföldiek szállást és utazást (a városi tömegközlekedést kivéve) csak dollárban fizethetnek, minden mást ugyanúgy, mint a helyiek. Vannak dollárért és vannak pesóért kapható dolgok, egy bolton belül is. Például ha egy büfé ajtajára az van kiírva, hogy moneda nacional, a szendvicset pesóért árulják, az üdítőt dollárért. A kávéért és a szivarért megintcsak pesót kérnek, a sörért vagy rumért márkájától függően kemény vagy puha valutát. A palackozott víz és üdítő még akkor is dollárért kapható, ha hazai gyártmány, ráadásul a kubaiaknak is, holott ők a fizetésüket pesóban kapják.

Időutazás Havannában

A 140 kilométerre eső Havanna, amely mindent magában foglal, amit Kubából látni és tudni érdemes, egyszerűen kihagyhatatlan.
Az útikönyvek felsorolják, hogy az „Öreg Hölgy” a karibi térség legnagyobb városa, hogy 1514-ben alapította Diego Velazquez. Itt vannak a legrégibb spanyol erődök, óvárosa a világörökség része.

De nem tudják visszaadni a hangulatát. A világhírű, valaha szebb napokat látott tengerparti sétányét, a Maleconét. A málló vakolat mögött is méltóságukat őrző palotákét. A frissen renovált, festékszagú óvárosi terekét. A megejtően bájos és kicsi, még csak nem is szimmetrikus katedrálisét. Azokét a bárokét, ahol Hemingway döntötte magába már reggel a tripla adag Daiquirit.

Egy havannai látogatás valóságos időutazás. Helyenként úgy érzi magát az ember, mintha egy ötvenes évekbeli film kulisszái között járna. Minden díszletszerű, csak kopottabb. Ugyanazokba a bárokba lehet beülni, mint tette egykoron az amerikai író, és pontosan ugyanazt fogjuk látni, amit ő. Nem ugyanazt helyreállítva, hanem pontosan ugyanazt, csak épp lepergett festékkel, mállott vakolattal. Ugyanazok az országúti cirkálók várnak utasra a Capitolio előtt, mint ötven éve, de 1935-ös német taxi is van, eredeti motorral.

Két Zsiguliból egy

Kuba nemcsak a nosztalgiázók, az autók szerelmeseinek is Mekkája. Sehol másutt nem maradtak meg ilyen számban 40-50 éves amerikai országúti cirkálók. Az anyaországból is ide járnak vásárolni az oldtimer-gyűjtők. Holott nem egyszerű a dolog: mexikói vagy kanadai kitérővel kell megoldani az utazást és a szállítást az embargó miatt. A kubai autókat az sem hiszi el, aki látja.

Az itteniek a világ legtalálékonyabb autószerelői, erre persze a szükség vitte rá őket. Eredeti alkatrészek híján Volgák, Moszkvicsok és egykori szovjet típusok darabjait szerelik be Impalákba és Cadillacekbe. Ha egy öreg Chevroletnek elkezd rohadni a hátulja, akkor keresnek egy olyan Fordot, amelynek az eleje vált használhatatlanná. A kettőt középen összehegesztik és máris megszületett egy használható kocsi. Hegesztésben különben is nagyok: szokás két Zsigulit is összeeszkábálni, hogy hatajtós, saját gyártmányú limuzinnal büszkélkedhessen a nem létező kubai autóipar.

Kubában mégis az emberek a legcsodálatosabbak. Irigylésre méltó az életszemléletük, az, hogy rossz életkörülményeik ellenére is meg tudták őrizni jókedvüket. Elég, ha egy nyitott ablakból kiszűrődik a zene, máris táncra perdül egy egész buszmegállónyi tömeg. Úgy tartják, ha süt a nap, van rum, ruha és rumba, akkor másra nincs szükség. A túlélés mesterei ők, akik minden ízében élvezik az életet. Vamos a la playa – ahogy a sláger mondja –, menjünk a tengerpartra!

Minden(ki) eladó

Havannában minden a szivarról szól. Nők is pöfékelnek az utcán, dohányozni, szivarozni sehol sem tilos. Csoportoknak 10 dolláros gyárlátogatást szerveznek, de a gyár mintaboltjába ingyenes a belépés. Igazi drága, vastag „havannát” persze nemcsak ott lehet venni. Egy turista nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy percenként le ne szólítsák olcsó szivart kínálva. (Ha férfi az illető, akkor lányok is ajánlkoznak, fordítva ritkábban, de működik a dolog). Az utcán vett szivar kétes eredetű. Lehet, hogy valódi, de lehet, hogy 1 pesós szivarok dohányából sodorták kissé nagyobbra, esetleg a fényes, külső dohánylevél papírt takar, vagy az alsó sor üres. Komoly vevőnek még este is kinyitják a gyárat, vagy a vasárnap arra tévedőnek maga a biztonsági őr kínálja a lépcső mögötti melegedőjében a gyárból „kijött” szivart. Érvelése meggyőző: holnap ez is drágább lesz, mert akkor már őt is figyelik.

(nana.hu)

2006.07.11

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok