HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Konyhafelszerelés > Régi-új lakomák

t: 2571

Régi-új lakomák

Jön a drágaruhás vendégseregek özöne. Szolgák aranytálakon hordanak körül cukros gyümölcsöt, édes csemegéket, aranyszínű nehéz borokat.

A vendégek a sok finomságot állva fogyasztják el, aztán bemártják ujjaikat rózsavízzel telt kelyhekbe, patyolattörlőkbe megtörölik. Végre asztalhoz ülnek. Az asztal közepét látványosságszámba menő műremekek díszítik; nem ennivalók csak a szemet szórakoztató gyönyörűségek: ragyogó cukorhegyen nyugvó kígyó, cukorból készült tornyos várak, hajók, mitológiai alakok; Herkules hőstettei, Vénusz pihen hattyúfogaton, Ceres kocsiját két sikló húzza, Perseus és Androméda oroszlánok hátán.

A terem egyik sarkában színpad. Táncokat, néma játékokat adnak elő, ha az előkelő vendégek netalán felnéznének tányérjaikról, egyetlen pillanatuk se legyen élvezet nélkül való.

Trombita harsan. Jelenti, hogy a szolgasereg hozza az első fogást. Halakkal kezdődik a lakoma. Minden új fogást ismételt harsonaszó jelez. Ételek végtelen hosszú sora. Kappan, fácán, egészben sütött borjúk, kecskék, nyulak őzek, pávák, még medve is.

A kenyeret arany és ezüstburokkal vonták be. Tizenkét fogás után rövid szünet következik. A szolgák ismét rózsavizet hoznak, a vendégek megmossák ujjaikat. Terítékváltás, friss abrosz, újabb arany és ezüst serlegek és tányérok, tálak. Aztán újabb tizenkét fogás következik.

Hét óra hosszat tartott az evés-ívás. Húszezer aranyba került. Fenti jelenet egy patrícius házában játszódott le. Az eseményről egy korabeli krónikás számolt be tudósításában, megörökítve számunkra, vendéglátójának akkori divatnak megfelelő gazdag lakómáját.

Akkoriban ilyen gazdagok voltak a lakomarendezők. Nem sajnálták vendégeiktől a pénzt és a finom falatokat, mert tudták, hogy hírük majd szárnyra kel és a késő utódok fejcsóváló álmélkodással beszélnek róluk, ahogy azt tesszük is e sorok olvasása közben.

A nők nem aggódtak testük karcsúsága, vonalaik kifogástalan könnyedsége miatt, mivel a telt idom akkoriban szép, kívánatos és divatos forma volt. Senki sem tiltakozott e gömbölyded nőiesség ellen.

Ugyanebben az időben díszlakoma Mátyás király visegrádi palotájában. A magyarok miden ételt lében adtak fel. Marhahúsnak, halnak, vadnak sokféle mártása van. Jó erős ízű. Nem sajnálják belőle a borsot, a gyömbért, a sáfrányt. A tálat ráteszik az asztal közepére, közös tálból esznek. Villát nem használnak, ujjuk hegyével szedik ki a tálból a húsdarabokat, a késükkel kisebb darabokra vágják.

Bizony, aki nem vigyáz, bemocskolja kezét a sáfrányos szafttal vagy tán még a ruháját is összecsepegtetheti a zsíros, fűszeres lével. De Mátyás királyunk úgy tud enni, hogy soha be nem piszkítja a kezét, sem ruháját, pedig evés közben is élénken kiveszi részét a társalgásból.

Száz évvel később már mi is tudjuk, hogy mi a villa. Mindenki állandóan magánál hordja kését, villáját, kanalát a csizmaszárba dugva. Sőt a nagyurak ezüst vagy aranytokot is készítettnek evőeszközeik számára.

A lakomákon sok furcsanevű étel szerepel. Ismeretlen, kedvesen hangzó elnevezések. Például: marhahús balázslével, darúzsázsával, karbonátával, kukrejttel, polyékával, vendéglével.

Vajon, milyen csodabogarak lehettek ezek az étkek? Vagy például: berbécshús kuskusával. A szárnyast sályás pecsenyének hívták és cifra lével; despotlével, kolduslével, leánysarjával eszik. A sertéshúst botlével, pikádával, a halakat églével, guttalével, cuppanlével, zsákvászonnal vagy kozáklével eszik.

Jó volna tudni, hogy milyen titkok rejtőznek az ismeretlenégbe burkolódzó elnevezések leple alatt?

Hát még a régi tészták, hogy titkolóznak előttünk; boros szerdék, borsajt, disilber, domika, édes ordas, főkötős fánk, jungáta, makaró. Csupa találós kérdés minden elnevezés, amiket megfejteni már talán sohasem tudunk.

De éppen ilyen talány számunkra, az az ételsor is, melyet kétszáz év előtti írója verses formában így tett közzé:

„Gyenge báránykákat készíték tárkonnyal. Borjút úriasan, mint szokás citronnyal. - A disznólábakból főztek kocsonyákat. - Tálaltak két lapos tálra tarhonyákat. - Az egyik egy sódart vagdaló késével - Feldarabolt és főzte azt kaszás lével - Borjúfej tejfeles és zsemlekockával - Készült a disznófő ecetes tormával. - Ludaskása is volt - Csirkék köszmétével - Egy pár hizlalt réce főtt fekete lével. Minden étel vala jól megsáfrányozva, némely megzsályázva vagy rozmaringozva.

Hintettek azokra bőven borsot, gyömbért, mivel a fűszerszám tisztítja meg a vért, - Az ökörnek fejér a vesepecsenyéje. - Nyárson sült és roston annak vetrécéje. - Disznó oldalasnak a zsírja lecsorgott. - Malac melyet nyársra vontak frissen forgott. - Spékeltetett űrű húsa fokhagymával - Ludakat töltöttek mind kormos almával. - Pulyka kakasnak lágy kenyér begyébe tétetett - vad nem volt.”

Eddig a húsfélék sora, de hol marad még a rengeteg tészta, lángos, rétes, kalács, lepény, mákos, diós, sok furcsanevű ételcsoda. Nem ritka, hogy az ebéd, e sok étel kóstolgatása közben, eltartott egész vacsoráig, a vacsora meg belefolyt a reggelibe.

Az egész világon az előkelő házak hölgyei, asszonyai, még a király és hercegnők is, mind foglalkoztak a főzés tudományával és, ha egészségesek voltak, nagyon szerettek enni.

Navarrai Margit, aki korának legműveltebb hölgye, sőt egyik írója is volt, csöppet sem tartotta rangjával összeegyezhetetlennek a konyhaművészet gyakorlását. Ételkompozíciói még ma is ismeretesek, de mind közül talán a leghíresebb: „Potage á la reine”.

Húslevesbe mandulát főzött, citromot adott hozzá, húslével sűrítette és vagdalt kappancombbal és fogolyhússal tálalta fel. A legjobb étvágyú francia hölgyek között emlegeti a krónikás Medici Katalint, majd később, Liselotte Orleánsi hercegnőt, akik annyit és olyan nagy falánksággal lakmároztak, hogy minden nagyobb lakoma után az evésbe belebetegedtek. Utóbbi hölgy legjobban a töltött káposztát és sültkolbászt szerette.

Mária Terézia a csokoládét hozta divatba. Az udvarhölgyei is rajongtak érte. A pletyka szerint, akadt olyan hölgy az udvarnál, aki egy ültében hat csésze csokoládét is megivott.

A nők már akkor is nagy izgalommal tárgyalták a legújabb ételrecepteket. Korabeli feljegyzések szerint egy hercegnő írta barátnőjének: „Ha tud valami új, jó receptet, melyre már annyira vágyok, hogy az izgalomtól, már aludni sem bírok, kérem azonnal közölje velem!”

Rendkívül nagy fontosságot tulajdonítottak, mindenkor az evésnek és a konyhaművészetnek. Abban az időben vált ismert mondássá a ma is jól ismert asszonyi bölcselkedés, miszerint: „Hódítani lehet szívvel és szépséggel, de hogy a szeretet megmaradjon igen nagy szerep jut a jó konyhának a gyomron keresztül.”

Még a politikában is ott fontoskodott a konyhaművészet. Híres diplomaták nagy lakomákkal taktikáztak, ha meg akarták nyerni politikai ellenfeleiket. Bármennyire is fontos helyet kapott az élet minden területén az evés ivás művészete - legyen halotti tor, esküvő vagy akár keresztelő - érdekes módon, ebédlő szobákat mégsem találunk egészen a XVIII. század végéig, főúri házaknál.

Vagy a hálószobában étkeztek vagy a szalonban még, ha olykor nagyobb vendégsereglet is gyűlt össze a háznál. Kispolgári családok a konyhában fogyasztották el mindennapi étkeiket. A mai értelembe vett étkezőasztalokat sem ismerték, helyette - mint az Leonárdó „Utolsó vacsora” freskóján látható - nagyobb lakomák alkalmával fabakokat (falábakat) vittek a szobába, és ezekre keresztbe deszkalapokat fektettek, végül damaszttal leterítették.

Állítólag a francia polgárságnak előbb volt étkezőasztala és ebédlőszobája, mint XV. Lajosnak, aki, hol az egyik, hol pedig a másik szobában terítetett meg, hogy családjával együtt étkezhessen.

Mára a lakáskultúrában otthonaink nélkülözhetetlen helyisége az ebédlő szoba, kisebb lakásokban az étkező sarok, melyeknek elmaradhatatlan kellékei az étkezőasztal és hozzátartozó étkező székek.

Az étkezőbútorok formagazdagsága, akár csak kínálatuk bőséges. Nehéz is kiválasztani a legkényelmesebb, legtartósabb, legesztétikusabb, otthonunkba legjobban illő garnitúrát. A jó étkezőbútor sok követelménynek kell, hogy megfeleljen, de közülük is talán a legfontosabb az emberléptékű, emberi arányokhoz való igazodás.

Az étkezőbútoroknak e kritériuma egyben a hibátlan funkció és a kényelem biztosítéka. De legalább ilyen fontos az étkezőasztalok és székek, szerkezeti felépítése valamint az, hogy milyen anyagból készülnek és mind e mellett milyen a formájuk?

Tehát vásárlásnál legyünk körültekintőek és minden esetben kérjük ki egy szakképzett lakberendező tanácsát.

A kényelmetlen, rosszul megválasztott étkezőbútor használata a legízletesebb falatokat is képes megkeseríteni a szánkban. Vásárlás előtt kérem, olvassák el magazinunkban korábban már megjelent idevonatkozó cikkeinket!

Horváth Tamás

(lakberendezes.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség





2006.05.31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok