HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Tálalás > Tálalás különleges alkalmakra

t: 3831

Tálalás különleges alkalmakra

Ma már elképzelhetetlen, de egykor nemhogy abrosz, szalvéta, hanem kés és villa sem került mindig az asztalra. A terítés művészete lassanként alakult ki. De hogyan is?

Az őskőkorszak emberét a szükség kényszere és a tapasztalat rávezette, hogy felfedezze saját környezetének titkait. Birtokba vette a természet gerjesztette tüzet, megismerte a sütést, a főzést és a húsokat konzerváló füstölést. Minthogy étkezési szokásait, terítési szokásait sem nevezhetjük kifinomultnak. Természetesen kézből, kézzel evett, de italfogyasztásra, tárolásra kőedényeket használt. Időben nagyot lépünk előre, amikor a gasztronómia történetében az ókori birodalmak étkezési kultúrájába nyerünk betekintést.

A Tigris-Eufrátesz közének legősibb ismert városa, Ur maradványai között már agyag-, réz-, cserépedényeket, ivócsészéket találtak. Egyes római írók a perzsa udvar óriási lakomáiról, elképesztő gazdagságáról, lenyűgöző pompájáról írnak. Említik a gasztronómia fejlettségét és sokféle ételeit. Európa lassan átvette és a saját szokásainak megfelelően átformálta a keleti civilizáció eredményeit. Az antik világban - szintén Perzsiából átvett szokás szerint - kereveteken heverve étkeztek. A vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüst asztalkán, kis tálcákon, feldarabolva kapták az ételt, melyet kézzel fogyasztottak.

Evőeszközt, kanalat csak a leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak; ezekkel törték fel és ették a tojást. Petronius "Timalchio lakomája" című szatírájában azt írja: művészi megmunkálású bronztálakban hozták az ételt, s aranykupáját ki-ki hazavihette. A hétköznapokon azonban többnyire ónedényekből táplálkoztak, mely egyes nézetek szerint gátolta a termékenységet.

A "sötét" középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. A fogadókban is nagy, közös asztaloknál ettek, így nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságokat külön asztalhoz ültette, egy másik pedig kiakasztotta az aznapi ételek listáját az ajtóra; ez volt a Carte de Jour, az étlap őse.

A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit Mátyás király feleségének, Beatrixnak köszönhetően hamarosan Magyarországon is használtak. Perzse nem mindenki, Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás például továbbra is olyan gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor Péter egy erdélyi lakoma leírásakor azt említi, hogy kését mindenki maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a fatányérok közepén ónbetét volt. Eleinte az inasok telerakták az asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel, gyümölcsökkel, de hamarosan rájöttek, hogy ez így teljesen áttekinthetetlen és kevésbé élvezhető. Ezután alakult ki a fogások egymást követő feltálalása.

A porcelán európai elterjedése aztán forradalmasította a terítést. Az üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba. A polgárság - ahogy anyagi helyzete engedte - igyekezett felzárkózni az arisztokráciához. A porcelán elterjedése, és a gyári üveg általánossá válása sokat segített ebben. Ma már a terítés kellékei mindenki számára hozzáférhetők - viszonylag olcsóbb, vagy éppen drágább kivitelben. Ízlés és fantázia kérdése, miként díszítjük az ünnepi asztalt.

(forrás: www.globalpress.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.04.03

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok