HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Amerika > Örülni, nevetni, táncolni

t: 2211

Örülni, nevetni, táncolni

Mojito, daiquiri, szivar

Míg a turisták a szállodákban és éttermekben sokféle földi jót ehetnek, az átlag kubaiak ilyen helyekre nem juthatnak be, sőt, sok élelmiszert a mai napig jegyre kapnak. Kíváncsi és erős gyomrú lévén megengedem magamnak azt a könnyelműséget, hogy gasztronómiailag asszimilálódjak, így hát gond nélkül iszom a csapvizet, rajongok a híres Coppelia fagylaltjáért, a legkevésbé sem bizalomgerjesztő bodegákban olyan különlegességekre bukkanok, mint például a kókuszos pite. Kedvencem lesz a sárgás belű zsemléből készült szendvics és a kukoricadarából főzött tamal, kilószám eszem a hihetetlenül édes mangót és ananászt, de az utak szélén, tömbökben árult lekváros sajt már nekem is elég bizarr. Magánházak illegális kifőzdéiben a babos rizs, a sült yukka és sült banán mellé választhatok csirkét vagy rákot – érdekes, hogy a szárnyas a szigeten népszerűbb és könnyebben hozzáférhető, mint a tengeri herkentyűk. Egyedül a kubai koktélok és szivarok tekintetében viselkedem turistaként: küldetésnek érzem, hogy ezeket minden lehetséges helyen kipróbáljam, és nem bánom meg.

Zöld vidék, pálmafák

Országon belül a menetrend szerinti buszokra gyakori a várólista. A kubaiak profi sorbanállók, de nekem nincs kedvem napokra előre tervezni, ezért például nyugat felé, Viñalesbe stoppal jutok el. Havannából kiérve egyből kizöldül a táj, hordópálmák szegélyezik az utat, a távolban éppen alakuló tornádótölcsért is látok. Az álmosnak tűnő kis falu mellett megnézem az óriási, őskori sziklarajzot, amit a jobb láthatóság kedvéért színessel átfestettek, így most úgy néz ki, mintha egy csapat ovist szabadítottak volna rá a leletre – ettől függetlenül van benne valami lenyűgöző.

Nem messze innen, az Indián Barlangban az út egy részét gyalog tesszük meg a cseppkőképződmények között, a másik részén csónakba szállunk, vezetőm lelkesen mutogatja a különböző állatokra hasonlító formákat, majd egy vízesés alatt, egy sziklahasadékon át jutunk ki újra a szabadba – furcsa születés-élmény.

Élet délen

Sokat elmond az utazási lehetőségekről, hogy a Karib-tengerhez a változatosság kedvéért egy teherautó platóján érkezem. Trinidad a Világörökség része, hangulatos kisváros, remek kézművespiaccal, sok zenésszel és meglepően jó állapotú, gyönyörű, gyarmati stílusú házakkal, de van egy kis rezervátum-érzésem a jellegzetes, rácsos ajtónyílások miatt, ahol a helyiek szívesen üldögélnek. Itt értem meg igazán, hogy miféle szegénység a kubaiaké, mikor több nő is azt kérdezgeti tőlem, tudok-e nekik szappant, dezodort, rúzst adni...

A Karib-tenger minden elképzelésemet felülmúlja, egy egész napot vízen töltök, bőröndhalak és medúzák közt úszkálok, egyszer pedig kikötünk a vakítóan fehér homokos, csak kabócák és iguánák által lakott Cayo Blanco szigeten, ahol komolyan fontolgatom a letelepedés gondolatát. Mielőtt hazaindulnék, Trinidad környező hegyein is kirándulok egy keveset gyalog és lóháton, egzotikus növényekkel ismerkedem, és azt hajtogatom magamban, hogy Kubába még visszatérek.

Menni kéne

Nem volt már időm eljutni Santiago de Cubáig, és sok más hely is kimaradt, de nem csak ezért kell majd visszamennem. Az igazi Kuba nekem nem képeslapszerűen szép, hanem fájdalmasan szép és kihagyhatatlan élmény volt. Néha arra ébredek, hogy honvágyam van, hiányzik az az érzés, ahogy a megváltoztathatatlan körülményeken felülemelkedve tudnak élni, tudnak örülni, nevetni, szeretni, táncolni, elmerülni a pillanatban. Vissza kell mennem, hogy rendesen megtanuljam tőlük: csak a ma számít igazán, a holnap már egy másik nap.

nlc

2006.02.11

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok