HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
MAGAZINOK > UTAZÁS > Ázsia > Biokína
Bölcsőtől a bölcsőig
2002-ben jelent meg a fenntartható építészet egyik atyjának, a Hong Kongban nevelkedett William McDonough-nak a programadó könyve, a „Cradle to Cradle” – „A bölcsőtől a bölcsőig”, melyben egy körkörös gazdaság alapelveit írja le, mely értéket termel, mégsem viseli meg a környezetét. A cím a bevett angol szólást – „Cradle to the Grave = A bölcsőtől a sírig” – forgatja ki jelezvén, hogy a megtermett értékek ebben az utópisztikus gazdaságban nem a sírban – azaz a szeméttelepen – végzik, hanem újra a bölcsőbe kerülnek, tehát újra hasznosulnak.
A körkörös gazdaság víziója a természetet veszi mintául, mely megújuló energiaforrásokkal dolgozik, és olyan rendszert működtet, mely tud fejlődni, és a fejlődés csak a javára szolgál. A természet mintájára, az emberi közösségekből is kiegyensúlyozott ökoszisztémát igyekszik teremteni, és a könyv az ehhez vezető utat írja le.
Azóta a könyvet lefordították mandarinra, és a most épp nyitottnak tűnő, megoldásokat kereső kínai vezetés is rábukkant, sőt: ráharapott, olyannyira, hogy Hu Jintao, kínai elnök felszólította az ország felelős üzleti vezetőit, hogy a könyv útmutatása alapján tegyenek meg mindent a körkörös gazdaság megteremtéséért. Megalakult a „China-US Center for Sustainable Development”, melynek célja, hogy fenntartható modellvárosokat alakítson ki egy tervezőgárda segítségével, mely a kínai Tongji Egyetem, és a William McDonough and Partners építészstúdió szakértőiből állt fel. Az első modellfalu az Észak-koreai határhoz közel, Huangbaiyuban épül, és az első negyven ház a befejezéséhez közeledik.
Huangbaiyu környékén szétszórva számos farm áll, melynek lakóit most egy városközpontba költöztetik, helyet szabadítva fel ezzel a gazdálkodáshoz. McDonough és csapata számos megkötésnek kell, hogy eleget tegyen a házak megtervezésénél. Először is egy házra nem költhetnek többet 3500 dollárnál. Csak helyi munkaerőt és alapanyagot használhat, és csak olyasmit építhet a házakba, ami magától lebomlik, vagy legalább könnyű A tégla használatát messzemenőkig ki kell küszöbölnie, egyrészt, mert a tégla kiégetése légszennyezéssel jár, másrészt kiszámolták, hogy ha a következő évtizedekben urbanizálódó kínai lakosság házait téglából építik, ahhoz Kína összes agyagát el kellene használni. A tégla helyett préselt földet használnak, a préselt földből emelt szerkezeti oszlopok közé préselt szalmatömböket helyeznek, ezek az alapanyagok korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre helyben.
Fenntartható városok
A föld-szalma fal legalább fél méter vastagságú, ezzel biztosítva van a jó szigetelés, tehát a fűtésre sem kell túl sokat költeni. A végső szigetelést a BASF által kifejlesztett környezetbarát „hungarocell” hab fogja biztosítani. A tetőt napelemek borítják, melyek az áramot és a meleg vizet biztosítják.
Kína urbanizációs rátája – a sebesség, mellyel az emberek a városba költöznek – 2% körüli, ami a következő évtizedekre vetítve 400 millió vidéken élő városba költözését jelenti. Míg a Huangbaiyu mintafalu azt igyekszik felderíteni, hogyan lehetne az embereket vidéken tartani, és ott olcsó, élhető és fenntartható életkörülményeket létesíteni nekik, még fontosabbak azok az elképzelések, melyek a növekvő városok fenntarthatóságát igyekeznek kipuhatolni.
William McDonough szerint nagy lehetőségek rejlenek a semiből felhúzott városokban, ha azokat az első pillanattól fogva a fenntarthatóság szempontjainak maximális figyelembevételével építik. A kínai kormány most hét város illetve városrész megtervezésével bízta meg McDonough-t és csapatát, melyekből hármat már bemutattak a tervezők: egy 5 négyzetkilométeres fejlesztést a nyugat-kínai Szicsuan tartományban, egy 10 négyzetkilométeres „high-tech” parknegyedet a dél-kínai Liuzhou városában, és egy 16 négyzetkilométeres városi „vizi-zónát” a keleti tengerparton fekvő Ningbo városában.
McDonough munkamódszere szerint mindenek előtt alapos vizsgálat alá kell vetni a fejlesztésre szánt helyszínt. Meg kell állapítani, merre folyik le az esővíz, milyen fajokból áll az őshonos növényzet, mikor milyen szögben süt a nap, és merre fújnak a szelek. Maga város tervezésének első fázisaként McDonough megtervezi az összefüggő parkrendszert, mely a gyalogos és a biciklis közlekedés fő gerincét fogja szolgáltatni.
Napelemtenger
Aztán jöhet az infrastruktúra, a konkrét utcák, melyeket az uralkodó szélirányhoz képest tizenöt fokkal elfordít, hogy ne tudjanak rajta végigvágni a kemény téli szelek, de vigyáz arra, hogy ne essenek a kelet-nyugat tengelyre, maximalizálva így az egyes lakásokat érő napsütés mennyiségét. A lakónegyedek vegyes felhasználásúak, egyszerre üzleti, lakás, és közösségi célúak, így biztosítani lehet, hogy lakatás és munka ne legyen egymástól túl messze senkinek, akkor ugyanis sokaknak kell sokat közlekedniük, ami leterheli a városi környezetet. A házak alsó szintjét boltok foglalják el, a boltok felett lakik a dolgozó nép, a tetőn pedig kukoricamezők, rizsföldek kapnak helyet, ezeket kis hidak százai kötik össze.
Az alapkoncepciót számos apróság egészíti ki, mely biztosítja a körkörös működést, a fenntarthatóságot. Kísérleteznek például olyan extra-síkos wc-csészével, melynek a leöblítéséhez alig kell folyadék. A szennyvíz kezelését bambusszal beültetett mocsarakra bíznák, melyekről a learatott bambuszt építőanyagként is fel lehet használni. De talán mindezeknél fontosabb a tömeges, nagyméretű átállás a napenergiára.
Ha a kínai ember ugyanannyi energiát fogyasztana, mint az amerikai, akkor szempillantás alatt elfogyna minden tradicionális tüzelőanyag a földön, Kína tehát rákényszerül arra, hogy így vagy úgy, de megfogadja McDonough tanácsait, aki szerint elkerülhetetlen lesz sok-sok négyzetkilométernyi kevéssé értékes föld napelemmel való befedése, mely nemcsak energiát termelne, de munkahelyeket is generálna. A napelemek tömeges gyártás továbbá olcsóbbá is tenné a napenergia felfogásához szükséges technológiát, ami így egyre könnyebben terjedhetne. Ha Kínának sikerül egy évtizeden belül jelentős mértékben átállni a bioenergiára, egyrészt van esély a föld megmentésére, másrészt talán annyira olcsó lesz a napelem, hogy már Magyarországon is megengedhetjük magunknak!
origo
2005.10.02
t: 2421
Biokína
Bölcsőtől a bölcsőig 2002-ben jelent meg a fenntartható építészet egyik atyjának, a Hong Kongban nevelkedett William McDonough-nak a programadó könyve, a „Cradle to Cradle” – „A bölcsőtől a bölcsőig”, melyben egy körkörös gazdaság alapelveit írja le, mely értéket termel, mégsem viseli meg a környezetét. A cím a bevett angol szólást – „Cradle to the Grave = A bölcsőtől a sírig” – forgatja ki jelezvén, hogy a megtermett értékek ebben az utópisztikus gazdaságban nem a sírban – azaz a szeméttelepen – végzik, hanem újra a bölcsőbe kerülnek, tehát újra hasznosulnak.
A körkörös gazdaság víziója a természetet veszi mintául, mely megújuló energiaforrásokkal dolgozik, és olyan rendszert működtet, mely tud fejlődni, és a fejlődés csak a javára szolgál. A természet mintájára, az emberi közösségekből is kiegyensúlyozott ökoszisztémát igyekszik teremteni, és a könyv az ehhez vezető utat írja le.
Azóta a könyvet lefordították mandarinra, és a most épp nyitottnak tűnő, megoldásokat kereső kínai vezetés is rábukkant, sőt: ráharapott, olyannyira, hogy Hu Jintao, kínai elnök felszólította az ország felelős üzleti vezetőit, hogy a könyv útmutatása alapján tegyenek meg mindent a körkörös gazdaság megteremtéséért. Megalakult a „China-US Center for Sustainable Development”, melynek célja, hogy fenntartható modellvárosokat alakítson ki egy tervezőgárda segítségével, mely a kínai Tongji Egyetem, és a William McDonough and Partners építészstúdió szakértőiből állt fel. Az első modellfalu az Észak-koreai határhoz közel, Huangbaiyuban épül, és az első negyven ház a befejezéséhez közeledik.
Huangbaiyu környékén szétszórva számos farm áll, melynek lakóit most egy városközpontba költöztetik, helyet szabadítva fel ezzel a gazdálkodáshoz. McDonough és csapata számos megkötésnek kell, hogy eleget tegyen a házak megtervezésénél. Először is egy házra nem költhetnek többet 3500 dollárnál. Csak helyi munkaerőt és alapanyagot használhat, és csak olyasmit építhet a házakba, ami magától lebomlik, vagy legalább könnyű A tégla használatát messzemenőkig ki kell küszöbölnie, egyrészt, mert a tégla kiégetése légszennyezéssel jár, másrészt kiszámolták, hogy ha a következő évtizedekben urbanizálódó kínai lakosság házait téglából építik, ahhoz Kína összes agyagát el kellene használni. A tégla helyett préselt földet használnak, a préselt földből emelt szerkezeti oszlopok közé préselt szalmatömböket helyeznek, ezek az alapanyagok korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre helyben.
Fenntartható városok
A föld-szalma fal legalább fél méter vastagságú, ezzel biztosítva van a jó szigetelés, tehát a fűtésre sem kell túl sokat költeni. A végső szigetelést a BASF által kifejlesztett környezetbarát „hungarocell” hab fogja biztosítani. A tetőt napelemek borítják, melyek az áramot és a meleg vizet biztosítják.
Kína urbanizációs rátája – a sebesség, mellyel az emberek a városba költöznek – 2% körüli, ami a következő évtizedekre vetítve 400 millió vidéken élő városba költözését jelenti. Míg a Huangbaiyu mintafalu azt igyekszik felderíteni, hogyan lehetne az embereket vidéken tartani, és ott olcsó, élhető és fenntartható életkörülményeket létesíteni nekik, még fontosabbak azok az elképzelések, melyek a növekvő városok fenntarthatóságát igyekeznek kipuhatolni.
William McDonough szerint nagy lehetőségek rejlenek a semiből felhúzott városokban, ha azokat az első pillanattól fogva a fenntarthatóság szempontjainak maximális figyelembevételével építik. A kínai kormány most hét város illetve városrész megtervezésével bízta meg McDonough-t és csapatát, melyekből hármat már bemutattak a tervezők: egy 5 négyzetkilométeres fejlesztést a nyugat-kínai Szicsuan tartományban, egy 10 négyzetkilométeres „high-tech” parknegyedet a dél-kínai Liuzhou városában, és egy 16 négyzetkilométeres városi „vizi-zónát” a keleti tengerparton fekvő Ningbo városában.
McDonough munkamódszere szerint mindenek előtt alapos vizsgálat alá kell vetni a fejlesztésre szánt helyszínt. Meg kell állapítani, merre folyik le az esővíz, milyen fajokból áll az őshonos növényzet, mikor milyen szögben süt a nap, és merre fújnak a szelek. Maga város tervezésének első fázisaként McDonough megtervezi az összefüggő parkrendszert, mely a gyalogos és a biciklis közlekedés fő gerincét fogja szolgáltatni.
Napelemtenger
Aztán jöhet az infrastruktúra, a konkrét utcák, melyeket az uralkodó szélirányhoz képest tizenöt fokkal elfordít, hogy ne tudjanak rajta végigvágni a kemény téli szelek, de vigyáz arra, hogy ne essenek a kelet-nyugat tengelyre, maximalizálva így az egyes lakásokat érő napsütés mennyiségét. A lakónegyedek vegyes felhasználásúak, egyszerre üzleti, lakás, és közösségi célúak, így biztosítani lehet, hogy lakatás és munka ne legyen egymástól túl messze senkinek, akkor ugyanis sokaknak kell sokat közlekedniük, ami leterheli a városi környezetet. A házak alsó szintjét boltok foglalják el, a boltok felett lakik a dolgozó nép, a tetőn pedig kukoricamezők, rizsföldek kapnak helyet, ezeket kis hidak százai kötik össze.
Az alapkoncepciót számos apróság egészíti ki, mely biztosítja a körkörös működést, a fenntarthatóságot. Kísérleteznek például olyan extra-síkos wc-csészével, melynek a leöblítéséhez alig kell folyadék. A szennyvíz kezelését bambusszal beültetett mocsarakra bíznák, melyekről a learatott bambuszt építőanyagként is fel lehet használni. De talán mindezeknél fontosabb a tömeges, nagyméretű átállás a napenergiára.
Ha a kínai ember ugyanannyi energiát fogyasztana, mint az amerikai, akkor szempillantás alatt elfogyna minden tradicionális tüzelőanyag a földön, Kína tehát rákényszerül arra, hogy így vagy úgy, de megfogadja McDonough tanácsait, aki szerint elkerülhetetlen lesz sok-sok négyzetkilométernyi kevéssé értékes föld napelemmel való befedése, mely nemcsak energiát termelne, de munkahelyeket is generálna. A napelemek tömeges gyártás továbbá olcsóbbá is tenné a napenergia felfogásához szükséges technológiát, ami így egyre könnyebben terjedhetne. Ha Kínának sikerül egy évtizeden belül jelentős mértékben átállni a bioenergiára, egyrészt van esély a föld megmentésére, másrészt talán annyira olcsó lesz a napelem, hogy már Magyarországon is megengedhetjük magunknak!
origo
2005.10.02
Legfrissebb magazinok
- A legtutibb balatoni éttermek
- Hetente frissül majd az Office
- Telefonszámokat lop a Facebook
- Rajtol a Tour de dopping
- Szúnyogriasztó és napvédő krém házilag
- Gyümölcsös ínyencségek - 4 szuper recept
- RIPORT MÓNIKÁVAL AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL!
- ZTE V889M - kétélű penge
- Újabb csatát nyert a Samsung: betilthatnak néhány iPhone-t
- Viszi az árvíz a motort?
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
