HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint az előzményektől függetlenül is képtelen a helyzet a BKV-nál
A kormányfő azt mondta, szívesen tárgyal bárkivel, ha majd megállapodnak a szakszervezetek az elégséges szolgáltatásról
A balliberális oldal felháborodással fogadta, hogy Morvai Krisztina a Jobbik EP delegációjának vezetője a cigányok diszkriminációja helyett, nagyon helyesen a politikai foglyok helyzetére próbálja felhívni Göncz Kinga figyelmét. Az EP-ben ezt nem vették jónéven.
Három igazgatót rántott magával egy büntetőügybe Horváth Éva azzal, hogy – a gyanú szerint – munkavégzés nélkül 24 milliót vett fel a BKV-tól. Miért vagy kinek az utasítására falaztak neki?
Lehetővé kell tenni, hogy a felhasználók azonosítás és jogkövetkezmények nélkül tájékozódhassanak - közölte Jóri András
A párt vár a csapatába minden olyan embert, aki tenni akar a változásért, aki "pontot akar tenni a Gyurcsány-korszak végére" - közölte Nyitrai Zsolt
Csütörtökön délelőtt sem jutott egyezségre a BKV menedzsmentje a szakszervezetekkel
Az MSZP már-már diktatórikus rendszert vizionál a Fidesz kormányra kerülése esetén, míg a szocik a teljes pusztulást hozzák el Orbánék szerint. Pletykák, riogatások keringenek a sajtóban.
A sztrájk kellemetlenségei miatt kérjük a lakosság megértését és szolidaritását.
Öt-tízezer roma gyermeket tervez bevonni a magyar internetezés úttörője, Nyírő András abba az oktatási programba, mely keresztény alapokra épülne. Na meg Böjte Csabára és a Skype-ra
A buszvezetők átlagfizetése lényegesen alacsonyabb Magyarországon, mint Szlovákiában vagy Csehországban
Nem annyira az SZDSZ politikusaira, sokkal inkább a szavazóira lenne szüksége az MDF-nek véli a politológus, aki szerint ennek ellenére komoly esélye lehet a liberálisokkal választási szövetséget körvonalazó pártnak, hiszen az MSZP-ből és az SZDSZ-ből kiábrándult szavazók pártot keresnek
Akár már a jövő héten megköti választási szövetségét az MDF és az SZDSZ; az országos listát Bokros Lajos vezetné, cserébe a budapesti lista élére a szabad demokraták jelölnének embert
Cser-Palkovics András elmondta, hogy a szocialisták nyolc év alatt minden pénzt elköltöttek és minden mozdíthatót eladtak
Minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba - közölte a Fidesz frakcióigazgatója

Első  Előző  Következő  Utolsó