
Meglepte az, hogy az MDF az SZDSZ-szel készül választási szövetséget kötni, ráadásul szerint a fórum lépésének szavazatszerző szempontból nincs sok értelme – jelentette ki Török Gábor a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
A politológus úgy vélte: az MDF-nek nem az SZDSZ politikusaira, hanem a szavazóira lenne szüksége. Hozzátette: a pártnak vélhetően nem tud elég jelöltet állítani, ajánlószelvényt gyűjtőkre és pénzre van szüksége, ezért tárgyal a liberálisokkal. Az együttműködés az SZDSZ-nek is jó, mert egyedül esélytelen lenne a parlamenti választásokon – tette hozzá.
A környezetvédők bizonyára örülnek annak, hogy a politikusokat is újrahasznosítják Magyarországon – mondta Török Gábor.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az MDF-fel a megállapodást vélhetően Retkes Attila köti, a hoppon maradt liberális politikusok pedig tesznek majd azért, hogy hangoztassák: az együttműködés az SZDSZ önállóságának feladásával jár.
Beszélt arról is, hogy a megerősödött MDF veszélyes lehet az MSZP-re, ezt már a szocialisták is észrevették. Budai Bernadett sajtótájékoztatóján már az MDF-et a Fideszhez sorolta és keményen támadta a pártot.
Török szerint nagyon komoly esélye lehet az MDF-nek, hiszen a csalódott SZDSZ- és MSZP-szavazók pártot keresnek.
A Fidesz számára egy csendes, nyugodt kampány a jó. Kerülik azt, hogy a választói hevület emelkedjen, mert akkor a baloldalról átpártolt mintegy egymillió szavazó elszivároghat – érvelt a szakember.
hirado
2010.01.14. 10:46