HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kemény szavak Bajnaitól: ez nem sztrájk, hanem zsarolás

t: 212

Kemény szavak Bajnaitól: ez nem sztrájk, hanem zsarolás

A miniszterelnök szerint nem sztrájkolnak, hanem zsarolnak a BKV szakszervezetei. Bajnai Gordon erről a Klubrádiónak nyilatkozott csütörtökön.

A miniszterelnök azt mondta, "sztrájkolni Magyarországon mindenkinek van joga", de ehhez azt is hozzátette: azt gondolja, hogy ami itt történik, az "nem sztrájk, hanem zsarolás", hiszen a BKV egy közszolgáltató cég, és rajta kívül más nem tudja megoldani azt, hogy milliók eljussanak a munkahelyükre.

Szerinte ezzel a budapestiek mindennapi életét teszik tönkre. Mint mondta: azért zsarolás, ami történik, mert nem állapodtak meg a kötelező elégséges szolgáltatásról. Az nem elégséges szolgáltatás, hogy az emberek ott állnak az utcán, fagyoskodnak és nem tudnak közlekedni - tette hozzá. Azt is mondta: szívesen tárgyal bárkivel, ha majd megállapodnak a szakszervezetek az elégséges szolgáltatásról. Bajnai Gordon megköszönte a munkát azoknak a közlekedési dolgozóknak, akik ebben a helyzetben is helytállnak.

A 11-es autóbusz 15 percenként közlekedik - közölte a BKV csütörtök késő este. A 170-es autóbusz óránként, a 244-es 60 percenként közlekedik. Az utolsó járat várhatóan 20.37-kor indul az Örs vezér teréről. A 124-es autóbusz menetrend szerint közlekedik, az utolsó járat várhatóan 20.54-kor indul a Bosnyák térről. Húsz percenként jár a 8-as busz, a 225-ös autóbusz nem közlekedik.

A Ráckevei HÉV a nap hátralevő részében a következő időpontokban indul: a Vágóhídtól Ráckevéig 19.50, 20.50, 21.50, 22.35, 23.55. A Vágóhídtól Dunaharasztiig 20.15.; Ráckevéről a Vágóhídig 18.11, 19.11, 20.11, 21.11, 22.11. Tökölről a Vágóhídig: 19.07.

Jobban teszi, ha otthon marad! Folytatódik a BKV-sztrájk

A taxisok pörögnek

Élénk volt a budapesti taxi társaságok forgalma a BKV-sztrájk harmadik napján - mondták el budapesti társaságoknál csütörtök este. A 6x6 taxi diszpécserközpontjának vezetője arról számolt be, hogy átlagos napi forgalmuk másfél-kétszeresét bonyolították le csütörtökön. Péntekre ugyanakkor valamivel kevesebb utas lehet, ha sokan szabadságot vesznek ki. A Taxi4-nél elmondták, hogy csütörtökön már valamivel kevesebb előrendelésük volt, péntekre pedig bátrabban vesznek fel előrendelést, mint a BKV-sztrájk kezdetén. A Főtaxi taxi üzletágának igazgatója ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a hét utolsó munkanapján még élénkebb lesz a forgalom. Elmondta, hogy a sztrájk eddigi napjaihoz hasonlóan csütörtökre is körülbelül a szokásos előrendelések kétszeresét vették fel, az azonnali rendeléseket pedig 10-15 perces kiállási idővel tudták teljesíteni.

Több vonat indul pénteken

Pénteken is több vonatot közlekedtet a MÁV-START, a szerelvények több helyen állnak majd meg. A közlekedési társaság közleménye szerint, amennyiben vasúti sztrájk nem veszélyezteti a menetrendszerű közlekedést és a BKV-sztrájk folytatódik, pénteken üzemkezdettől is több vonatot közlekedtet a Budapest Nyugati pályaudvar - Óbuda állomás, valamint a Keleti pályaudvar - Kelenföld állomás között.

A plusz vonatokon kívül, a menetrend szerinti gyorsvonatok szintén megállnak Ferencváros és Kőbánya-felső állomásokon. A menetrend szerinti gyorsvonatok az alábbi budapesti állomásokon, a következő időpontokban állnak meg a menetrenden kívül:

Budapest Ferencváros állomáson a Keleti pályaudvar irányába: 7.22, 8.11, 9.11, 11.11, 13.11, 15.11, 16.11, 17.11, 19.11, 21.11.

Budapest Keleti pályaudvar irányából: 6.46, 8.46, 10.46, 12.46, 14.46, 15.46, 16.46, 17.46, 18.46, 19.46.

Kőbánya-felső állomáson a Keleti pályaudvar irányába: 7.51, 9.51, 11.51, 13.51, 15.51, 17.51,19.51.

Kőbánya-felső állomáson a Keleti pályaudvar irányából: 6.08, 8.08, 10.08, 12.08, 14.08, 16.08, 18.08, 20.08.

A személyszállító vasúttársaság szerelvényein az utasok a fővárosi tömegközlekedésben használható, a BKV és a MÁV-START járataira is érvényes BKV-bérlettel, vagy érvényes vasúti bérlettel, illetve vasúti menetjeggyel tudnak utazni - áll a közleményben.

hirado

2010.01.14. 19:55

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek