Janika nagyon élvezte a tréninget, bár utóbb bevallotta: ezt az autót teljesen másképp kell vezetni, mint egy World Rally Cart, úgyhogy mindent el kellett felejtenie, amit az utóbbi években tanult. Természetesen ez nem mindig sikerült. Nem csoda, hiszen a pilóta 1991-ben vezetett utoljára szívómotoros autót (BMW 325), azóta kizárólag turbós versenygéppel száguldott.
A Peugeot 207-est teljesen másképp kell kezelni, mint a kanyarokban ugyanolyan gyors, mint a WRC volt (ahogy Bahor Bea fogalmazott: ugyanúgy húzza a fejedet jobbra-balra), a kigyorsításoknál és az egyenesekben azonban természetesen lassúbb, hiszen nincs akkora ereje a motornak, mint a WRC erőforrásának.
Az utóbbi két évben ötsebességes váltó volt a versenyautómban, így egyelőre szokatlan, hogy ebben hatsebességes van. Előfordult, hogy felkapcsoltam ötödikbe, ültem nyugodtan, mint aki jól végezte dolgát, aztán rájöttem, hogy van még egy fokozat... mondta ifjabb Tóth. Janikának ez az első vadonatúj autója (a hetedik 207-es, amelyik kikerült a Peugeot Sport műhelyéből) és fülig ér a szája amiatt, hogy ő tehette meg vele az első kilométereket. A legszokatlanabb számára, hogy míg a WRC a közepes fordulatszám tartományban működött maximális teljesítménnyel, addig a 207-es csak 7000 és 8500 fordulat között (vagyis viszonylag szűk intervallumban) üzemel tökéletesen.
Mindenki azt kérdezi, nem túl lassú-e ez az autó a WRC-hez képest - vallotta be ifjabb Tóth. - Nos, a kérdezőknek azt mondhatom: azért ebben sem unatkozunk. Néha a kanyarban kell sebességet váltani, és mivel az autó és a külföldi pályák is ismeretlenek, pályafutásom egyik legnagyobb kihívásának tekintem az idei szezont, amely egyben a legnehezebb is lesz. Az első megméretés az ifjabb Tóth János, Bahor Bea, Peugeot 207 S2000-es trió számára a hét végi Miskolc-rali lesz. A pilóta elmondta, eszébe sem jut, hogy a WRC-kkel felvegye a harcot, ennek az autónak nem is lenne esélye ellenük, nem arra tervezték őket.
Az ötödik és tizedik hely között lehet végezni a Super2000-essel, én is ezt tűztem ki célul - mondta az esélyeket latolgatva ifjabb Tóth. - Az N-csoportos autókat jó lenne legyőzni, elvileg ez reális cél, bár nincsenek biztos adataink ezzel kapcsolatban.
Érdekesség, hogy ifjabb Tóth Jánosnak az új autókkal kapcsolatban szép emlékei fűződnek a miskolci viadalhoz: 2000-ben itt mutatta be a Peugeot 206 WRC, 2006-ban itt aratta az első futamgyőzelmét a Peugeot 307 WRC-vel, az idén pedig itt mutatja be a Peugeot 207 S2000-est...
hirado.hu