HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Ízesítés > A fűszerek története

t: 4238

A fűszerek története






Ezért ma már nehezen lehet megérteni, hogy volt idő, amikor a fűszereket arany árában mérték és csak a leggazdagabbak juthattak hozzá. Alig tudjuk elképzelni, hogy volt idő, amidőn a fűszerekkel való kereskedelem nemcsak egyeseket tett mérhetetlenül gazdaggá, hanem egész országokat fölvirágoztatott s a jólét, amelyet teremtett, nagyszerű lendületet adott a szellemi élet, a tudomány, irodalom, a művészetek fejlődésére is.

Nehezen tudjuk megérteni, hogy volt idő, amikor a fűszerek miatt veszedelmes felfedező utakra vállalkoztak, súlyos, véres háborúkat vívtak, pedig így volt. A fűszerek története nagyon szoros összefüggésben van az újkor kezdetének történetével. A Föld ismeretlen részeinek felfedezésére a fűszerek sarkalták, ösztönözték az embert. Így aztán azt is lehet mondani, hogy a középkor elmaradottságából, sötétségéből a fűszerek vezették át az embert az újkor világosságába. Volt idő, amikor az európai nemzetek a keleti fűszereket: a borsot, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, szerecsendiót nem is ismerték.

Voltak ugyan mindenütt honi fűszernövények, de ezek korántsem voltak olyan hatásosak, gyomorideg izgatók, mint azok, amelyeket keleti, arab kereskedők kezdtek szállítani Európába már az ókor második felében. A keleti fűszerek közül legelőször a fahéj, a bors és a gyömbér jutottak el Európába, de eleinte csak a Földközi-tenger partjain élő, művelt népekhez, a görögökhöz s rómaiakhoz.

A fahéj, bors és gyömbér Kínában termett és hosszú karavánúton jutottak el Görögországba és Itáliába. A görögök hét juhot is adtak fél font borsért, az előkelő rómaiak óriási összeget fizettek aranyban 2-3 deka szegfűszegért. Ugyanis, kevés szegfűszeg, ánizs és koriander is érkezett a középkor vége felé, a keleti karavánkereskedelem útján Rómába.

A szegfűszeg, ánizs és koriander Indiában teremtt. Amikor Alarich, gót király elfoglalta Rómát 3000 font borsot is követelt a hadisarcban. Tevekaravánok hozták a fűszereket az ázsiai síkságon keresztül a Perzsa-öbölig. Itt arab kereskedők vásárolták meg és hajókon Aleppóba szállították, ahonnan görög-római kereskedők vitték szét a Földközi-tenger környékére. A fűszerek útja a közlekedésnek abban a bizonytalan korszakában egyáltalán nem volt veszélytelen. A tevekaravánokra rablók leselkedtek, a hajóknak kalózoktól kellett rettegniük.

A szállítmányok sokszor odavesztek. Nem is lehet csodálni, hogy nagy ára volt az olyan árucikknek, amellyet ennyi veszedelem fenyegetett. Az arab kereskedők még borzalmas meséket is eszeltek ki, hogy a magas árakat érthetővé tegyék.

Azt regélték, hogy a fűszerek Arábiában teremnek ugyan, de a fűszerfákat tengeri szörnyek és démonok őrzik, úgyhogy csak nagyon bátor emberek tudnak fűszereket szerezni életük kockáztatásával.

A nagy ár nem akadályozta meg a fűszerek keletét. Minnél drágábban adták, az emberek annál jobban vágyódtak utánuk. Kr. u. a VII. században az arab kereskedők útján s a velencei kereskedők közvetítésével keleti fűszerekhez jutottak a Földközi-tengertől távolabb fekvő európai népek is. A középkorban a velencei köztársaság hajói uralkodtak a Földközi-tengeren. Velencei kereskedők vásárolták meg az araboktól a keleti karavánok árucikkeit, a selymeket, drágaköveket és fűszereket. Velencei kereskedők juttatták el ezeket Európa többi országaiba. Legnagyobb keletje volt mindenütt a fűszereknek.

Az emberek csodálatosnak találták a keleti fűszerek különös, kellemes ízét. Minden árat megadtak értük, s dőlt az arany Velencébe, ahonnan szétszivárgott egész Itáliába, a gazdag kereskedők palotáiba. A gazdag kereskedők palotákat építetek, divatos festőktől festményeket vásároltak, tudósok társaságát keresték, és szívesen vásárolták a könyveket.

Az európai kereskedelem fő útvonalai Itálián mentek keresztül, az olasz városok meggazdagodtak és minden művészet s tudomány fölvirágzott bennük. Az olasz reneszánsz-kor anyagi jólétének és szellemi ragyogásának a keleti árucikkekkel való kereskedelem, elsősorban a fűszerkereskedelem alkotta az alapját. A fűszereket könnyen lehetett szétszállítani Európában, óriási árakat lehetett kérni értük.

Elgondolni sem lehetett kívánatosabb formáját a kereskedelemnek, a pénzszerzésnek. A keleti fűszereket ebben az időben sokan nemcsak ételek ízesítésére használták, hanem orvosságnak is. Az alkimisták azt hirdették, hogy a keleti fűszereknek lelkül van, s csak az tud velük bánni igazán, aki tüzes, titokzatos lelküket ismeri.

A középkorban már a kelet-ázsiai szigetekről származó szerecsendió s a szerecsendió-virág is szaporította a keleti fűszerek számát. Európában mindenütt hittek abban a régi mesében, hogy a keleti fűszerek a távoli csodaországban, Arábiában teremnek. De csak addig, amíg az olasz kereskedő, Marco Polo visszatért nagy ázsiai útjáról. Ő könyvet írt utazásáról és elbeszélte benne, hogy személyes tapasztalataiból tudja, hol terem a fahéj, a bors, gyömbér, kámfor. Kínában látta ezeket.

Szegfűszeget Malaccában látott és még más fűszernövények is bőven teremnek Távol-Keleten, Ázsiában, mesélte. Könyvét mohón olvasták Európa szerte, különösen a hajósok és kereskedők. Sokan nem hittek neki, s fecsegésnek tartották mindazt, amit a kínaiak millióiról, nagyvárosairól, aranytetejű palotáiról, templomairól, meg a sok drága fűszerről beszélt, ami ott úgyszólván semmibe se kerül.

A meggazdagodni vágyó kalandorszellemű emberek azonban rendületlenül hittek neki, aki ott járt messze Keleten, s ők is odavágytak, hogy kincseket szerezzenek, drága fűszereket szállíthassanak haza. A hívők közé tartozott az olasz genovai Kolumbusz Kristóf, aki már gyermekkorában elragadtatással olvasgatta Marco Polo könyvét.

Tudjuk, hogy Kolumbusz Kristóf a kalandos álmodozások hatása alatt vágott neki három kis vitorlás hajóval az óceánnak, hogy tengeri úton jusson el abba az országba, amelyről Marco Polo könyvében olyan sok kívánatos dolgot olvasott. Tudjuk, hogy nem jutott el oda, hanem fölfedezte Amerikát, amelybe mintegy belebotlott. Ő ugyan nem talált ott fűszereket, de a spanyol hódítók, amikor a kelet-Indiai szigeteket s Mexikót elfoglalták, s alaposan átkutatták, találtak vaníliát, kakaót, szegfűborsot, amivel az Újvilág ajándékozta meg az emberiséget.

Közben egy kis nyugat-európai nemzet ugrott a tengeri kereskedelem élére, a portugál. Bátor hajósai óvatosan tapogatózva egyre lejjebb jutottak Afrika partjain. Keresték a Távol-Keletre, a fűszerekben gazdag országokba vivő tengeri utat.

Végül Vasco de Gama három hajóval eljutott Indiába s fűszerekkel, s más értékes keleti árucikkekkel megrakodva tért vissza. Utána más portugál hajósok mentek a kelet-ázsiai tengerre és sok eddig ismeretlen szigetet fedeztek föl. A kereskedelmi útvonalak biztosítására erődítményeket építettek a partokon. Kelet-Indiában, Goa volt a portugál kereskedelem középpontja.

Nemsokára megalakult a Kelet-Indiai Portugál Kereskedelmi Társaság, amely jól megszervezte a fűszerkereskedelmet s volt gondja arra is, hogy a versenytársakat távol tartsa a fűszertermő helyekről.

A XVI. században a keleti fűszerkereskedelemnek legnagyobb részét a portugálok vágták zsebre. Portugália ekkor élte virágkorát, városaiban ekkor épültek a legszebb épületek.

De hamarosan megjelentek a versenytársak is, akik osztozni akartak a portugálokkal a fűszerkereskedelem nagy hasznában. Előbb a spanyolok jöttek, majd a hollandok, és az angolok. A jövevények nemcsak új területeket, szigeteket fedeztek föl, hanem elkeseredett, véres harcokat vívtak egymás ellen is. A hollandok mutatkoztak eleinte legszívósabbaknak. A spanyoloktól elragadták a híres Fűszer - más néven - Molukki-szigeteket, amelyek tulajdonképp tengerből kinyúló, erdővel borított hegycsúcsok.

Ezeken csodálatos gazdagsággal nőttek a fűszernövények. Az angolok 1600-ban megalakították a Brit Kelet-Indiai Társaságot s a portugálokat kiszorítva, hamarosan ők lettek az urak Kelet-Indiában. A harcok során megtörtént, hogy a hollandok megrohanták a Banda-tengerben a portugál szigeteket s fölgyújtották ott a fűszerültetvényeket.

A hollandok 1770-ben birtokukba vették a kitűnő fahéjat adó Ceylon szigetét, s nagy ültetvényeket alapítottak ott. Az angolokat azonban bántotta, hogy a ceyloni fahéj sokkal jobb minőségű, mint az indiai, vagy a kínai, tehát 1796-ban elfoglalták Ceylont, s a fahéjjal való kereskedelem a Brit Kelet-Indiai Társaság kezében volt, míg ezt föl nem oszlatták (1858). A manapság árult fahéjnak legalább háromnegyed része nem Ceylonban termett, hanem csak ceyloni fahéj van vegyítve hozzá (ma Srilanka).

A hollandok pedig a szerecsendióval való kereskedelemben szereztek egyedárusítói hatalmat. Miután a portugál szigeteken fölégették a szerecsendió ültetvényeket, ők az Ambrina-szigeteken termeltek szerecsendiót, amely sehol másutt nem termett. 1769-ben a Mauritius-szigetek francia kormányzója baráti látogatást tett az Amrona-szigetek holland kormányzójánál. Megtekintette a híres szerecsendió ültetvényeket is, s néhány magvat titokban zsebébe rejtett. Ugyanígy szerzett magvakat Penang, angol sziget kormányzója is. A hollandok néhány év múlva azt vették észre, hogy senki sem vásárol tőlük szerecsendiót, hanem az európai magkereskedők sokkal olcsóbban szerzik be ezeket a francia és angol szigetekről.

A keleti fűszerek ma is érdemtelenül nagy szerepet kapnak az ételek készítésénél. De világkereskedelmi jelentőségük ma már megközelítőleg sem olyan nagy, mint régen volt. Nincs semmi ok arra, hogy nagy áruk legyen. Az egykor regényes hírű fűszerek, a kereskedelem rendes árucikkeivé lettek. Mindenütt használják a keleti fűszereket, de sehol sem értenek annyira a fűszerezéshez, mint Kínában és Indiában, ősi termőhelyükön. Itt különös ízű fűszerezett ételeket tudnak készíteni. Ezt a képességüket felismerték, az európai és amerikai nagy szállodák, ahol a szakácsok igen gyakran kínaiak, a finom, ínyencfőzés nagy mesterei.
Horváth Tamás

(lakberendezes.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.09.18

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok