Mandulás körtetorta
Hozzávalók (6-8 személyre): 2 db nagy körte, 25 dkg mandula, 15 dkg cukor, 12 dkg liszt, 2 db tojás, 2 evőkanál körtepálinka, 0,5 dl körtelé, fél teáskanál őrölt szerecsendió, fél teáskanál őrölt fahéj, 1 dl olívaolaj, csipet só
A sütőt 180 fokra melegítjük. A mandulát a cukorral együtt ledaráljuk, a keveréket egy tálba tesszük, hozzáadjuk a lisztet, a szerecsendiót, a fahéjat, a sót, és összekeverjük.
Egy másik tálban felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a körtepálinkát, a körtelevet és az olívaolajat. Ehhez lassan hozzáadjuk a másik tálban előkészített száraz hozzávalókat, folyamatosan kevergetve, még egységes masszát kapunk, amit beletöltünk egy sütőpapírral bélelt 24 cm-es tortaformába.
A körtéket negyedeljük, magházukat eltávolítjuk, és vékonyan bevagdaljuk úgy, hogy tenyérrel kissé megnyomva, legyező formában szétnyíljanak. Ezeket a legyezőket a tészta tetejére helyezzük.
A tortát egy óráig sütjük az előmelegített sütőben. Kihűlve, de langyosan is tálalható.
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 4249 kJ/1016 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Aszú 5 puttonyos 1996
Csokoládéfelfújt körtével
Hozzávalók: 42 dkg cukor, 4 db hosszúkás alakú körte, 17,5 dkg étkezési csokoládé, 8 dkg liszt, 6 db tojás, 1 evőkanál élesztő, 10 dkg vaj, csipet só, vaj és liszt a kenéshez
Hámozzuk meg óvatosan a körtéket, hogy az alakjuk megmaradjon. Egy lapos edénybe fektetve 30 dkg cukorral elkevert 8 dl vízben 15 percig lassú tűzön főzzük. Vigyázva, hogy ne sérüljenek, kivesszük a körtéket, lecsepegtetjük, kihűtjük.
Egy öblös edénybe tesszük a megmaradt cukrot, a tojássárgákat, a lisztet és a beáztatott élesztőt. Összedolgozzuk, pihentetjük. Amikor kétszeresére dagadt, hozzáadjuk a feloldott csokoládét és a kemény habbá felvert tojásfehérjét is. Átöntjük egy legalább 20 cm átmérőjű sütőedénybe, melyet előzőleg kikentünk és liszttel kiszórtunk.
A még folyékony tésztába beleállítjuk a körtéket, a sütőt 180 fokra hevítjük, és 50-60 percig sütjük.
Sütés után hagyjuk kihűlni, vízbe mártott késsel szeljük fel. Ha jól helyeztük el a körtéket, tálaláskor minden adaghoz jut belőlük egy.
Elkészítési idő: 90 perc
Egy adag: 2070 kJ/495 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Aszú 4 puttonyos 1999
Édes csemege császárkörtével
Hozzávalók: 70 dkg körte (lehetőleg egyformák), 12 dkg liszt, 8 dkg étkezési keményítő, 13 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1 evőkanál cukor a bevonáshoz, 2 db tojás, 2 tojássárgája, 10 dkg háztartási csokoládé, 1 rúd vanília, só
Melegítsük fel a sütőnket 180 fokra, keverjünk össze 10 dkg vajat 10 dkg cukorral, két tojássárgájával, a keményítővel, a liszttel és csipet sóval. Dolgozzuk ki a tésztát, alakítsunk belőle cipót, tegyük fél órára a hűtőszekrénybe.
Ezután lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki 3 mm-es vastagságúra, és 15x30 cm-es téglalap alakúra. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, a széleket hajtsuk fel, és süssük 10 percig. Rácson hagyjuk kihűlni, majd távolítsuk el a sütőpapírt. Fél liter vizet tegyünk egy edénybe a maradék cukorral és a vaníliával.
Tegyük bele a megmosott körtéket, és enyhe tűzön csak addig főzzük, amíg a körték megpuhulnak. A csokoládét a maradék vajjal feloldjuk, hozzáadjuk még két tojássárgáját és az evőkanál cukrot. A fehérjéket felverjük, és a már lágy csokoládéhoz keverjük.
A kihűlt tésztát egy előkészített tálra fordítjuk, rásimítjuk a csokoládéöntetet és elrendezzük rajta a szirupból kivett, kihűlt körtéket is.
Omlós körtetorta
Hozzávalók (6 személyre): 35 dkg frissen gyúrt omlós tészta, 20 dkg keserű csokoládé, 5 dkg étkezési keményítő, 10 dkg cukor, 0,5 liter tej, 1 zacskó vaníliás cukor, 0,5 dl rum, 6 db körte, 2 rúd fahéj, 5 dkg barna cukor, 2 dl muskotályos bor, 10 dkg mandula, vaj a tortaforma kikenéséhez
Keverjük össze az étkezési keményítőt a cukorral, lassan adjuk hozzá a meglangyosított tejet és a rumot. Forraljuk fel ezt a masszát, majd adjuk hozzá a csokidarabokat, és a vaníliás cukrot. Közepes lángon kevergessük, amíg besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.
Fedő alatt főzzük a körtéket 10 percig a muskotályos borban a fahéjrudakkal. Szűrjük le a körtéket, majd szórjuk meg a barna cukorral, és hagyjuk kihűlni.
A kivajazott tortaforma oldalát 18 cm magasan béleljük ki a mandulaszeletekkel, majd nyomkodjuk bele az omlós tésztát úgy, hogy körben a mandulák hozzátapadjanak. Szurkáljuk meg a forma alját villával, majd takarjuk le sütőpapírral, és töltsük tele szárazbabbal. Süssük 20 percig előmelegített sütőben 180 fokon. Ha megsült, vegyük ki a babot, húzzuk le a sütőpapírt, hagyjuk kihűlni a tésztát. Fedjük be a tortát a korábban elkészített csokikrémmel, a tetejét rakjuk ki a körtedarabokkal. Ízlés szerint darált mandulával is megszórhatjuk.
Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 2345 kJ/560 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Késői Szüretelésű Furmint 2003
Körtetorta Szép Heléna módra
Hozzávalók (6 személyre): 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 db egész tojás, 6 tojás sárgája, 2 dl tejszín, 8 dkg keserű csokoládé, 80 dkg Vilmos körte, tej, porcukor, csipet cukor, vaj a tortaforma kikenéséhez
Keverjük a sót a liszthez, és helyezzük a gyúródeszkára. Nyomjunk a közepébe egy mélyedést, és abba helyezzünk 8 dkg cukrot, a tojást és 10 dkg meglágyított, feldarabolt vajat. Összegyúrjuk sima tésztává. Pihentessük letakarva a hűtőben 2 órát. A maradék cukrot keverjük ki a tojássárgával, majd adjuk hozzá a tejszínt a masszát lassú tűzön melegítve. Még forrás előtt húzzuk le a tűzről, és reszeljük hozzá a csokoládét.
Fedjük le és pihentessük néhány percig, majd kevergessük, amíg a csokoládé jól el nem keveredik. Két darabban nyújtsuk ki a tésztát. A nagyobbikkal fedjük be a kivajazott tortaformát. Szurkáljuk meg az alját, majd töltsük bele a csokoládékrémet. Hámozzuk meg a körtéket, és vágjuk félbe. Helyezzük a körtedarabokat a krémbe. Fedjük be a kisebbik kinyújtott tésztával, tapasszuk össze jó erősen az alsó és felső tészták széleit. Kenjük meg a torta tetejét egy kis tejjel, majd süssük 40 percig 180 fokon. Szúrjuk meg porcukorral és tálaljuk.
Ezt a tortát először az 1800-as években Hortense Schneider tiszteletére készítették, aki Offenbach Szép Helénájának címszerepével vált híressé.
Elkészítési idő: 90 perc
Egy adag: 3180 kJ/760 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Aszú 3 puttonyos 2000
(forrás: www.origo.hu/noilapozo - Magyar Konyha)