HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Levesek és előételek > Levesek a nagyvilágból

t: 2810

Levesek a nagyvilágból

Bolgár lencseleves

A lencsét egy éjszakára beáztatjuk. Másnap vízben feltesszük főni. Ízlés szerint változik a lencse és a víz aránya, hisz van aki sok lével, van aki kevésbé sűrűn szereti. A vízbe öntünk egy evőkanál olajat, sót, borsot szórunk bele ízlés szerint, valamint borsikafüvet bőségesen. Ezen kívül teszünk bele egy fél zöldpaprikát íznek. Amikor a lencse már megpuhult, kevés ecetet öntünk bele.
____________________________________________________________________________________

Francia hagymaleves

Két erőleveskockából és 1 liter vízből levest főzünk. ½ kiló vöröshagymát megpucolunk és nagyon vékony szeletekre felkarikázzuk. A szeleteket nagyon kevéssé megsózzuk, és kevés olajon fedő alatt puhára pároljuk amíg csaknem pépes állagot kapunk. (Kb. fél óra) Ezután 3 dkg lisztet szórunk bele és hozzáöntjük a kész erőlevest. Egy evőkanál petrezselyemmel, sóval, borssal fűszerezzük. Fedő nélkül forraljuk, míg kicsit sűrűbb állaga nem lesz.
Pirítóst készítünk. (Fokhagymát is kenhetünk rá.) Egy kenyérszeletet a tányér aljára teszünk, reszelt sajttal megszórjuk, és erre merjük rá a forró levest.
____________________________________________________________________________________

Olasz fehérboros sajtleves

Két erőleveskockából és egy liter vízből levest főzünk. Egy evőkanál margarint felolvasztunk és másfél evőkanál lisztet keverünk hozzá, csomómentesen elkeverjük, majd az egészhez hozzáöntjük az erőlevest. Másfél dl fehérbort öntünk bele, teszünk hozzá két gerezd zúzott fokhagymát, borsot, szerecsendiót, sót. Amikor az egész felforrt beleszórunk 15 dkg reszelt sajtot és felolvasztjuk benne. Két evőkanál lisztben elkeverünk egy tojássárgáját és besűrítjük vele a levest. Ha kész, finomra vágott petrezselyemmel díszítjük. Tálaláskor apróra vágott sajtkockákat teszünk a tányérba, és erre merjük rá a levest.
____________________________________________________________________________________

Görög rizsleves

Másfél liter vízből és két tyúkhúsleves kockából levest készítünk. Ha felforrt 10 dkg rizst öntünk bele és 12-15 percig főzzük. 1 evőkanál keményítőt, 1 dl tejet, 3 tojássárgát habverővel jól összedolgozunk, és fokozatosan hozzáöntjük a leveshez. Vigyázni kell, nehogy összecsomósodjon. Még egyszer felhevítjük, de már nem kell forralni. Végül állandó keverés közben egy citrom kifacsart levét és egy teáskanál összevágott petrezselymet teszünk hozzá.
(forrás: Hölgyvilág)

2005.03.18

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok