HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Gasztronómia > Spórolós menü – 4 főre 3500 forintból

t: 1920

Spórolós menü – 4 főre 3500 forintból

Ünnepek után csúfosan üres a pénztárcánk, de ez még nem jelenti azt, hogy a maradék virslin kellene kihúznunk a hónapot. 3 olcsó, de finom recept következik.

Májpástétom erdeigyümölcs-zselével

Költsége: kb. 500 Ft, 30 dkg csirkemáj kb. 210 Ft, a hagyma, a tejszín lehet maradék.



Hozzávalók:

 30 dkg csirkemáj
 1 fej lila hagyma
 5 szem aszalt szilva
 1 dl vörösbor
 2-3 evőkanál tejszín
 só, bors
A zseléhez:
 2 evőkanál zselatinpor
 1,5 dl erdeigyümölcs-lé (lehet csak áfonya, vagy szeder, vagy málnaszörp vízzel felhígítva)

A zselé elkészítésével kezdjük. Olvasszuk fel a zselatinport 2 evőkanál meleg vízben. Adjuk hozzá a gyümölcslevet és forraljuk fel, majd hagyjuk hűlni. Egy kisebb kenyérsütőformát béleljünk ki folpackkal, és öntsük rá a zselét. Hűtőbe tegyük megdermedni. (1-2 órára, vagy akár egy éjszakára is.)
Az aszalt szilvát áztassuk be a borba! Vágjuk fel a lila hagymát, és kicsi vajon fonnyasszuk meg. Adjuk hozzá a feldarabolt csirkemájat. Pirítsuk meg, közben adjuk hozzá a borban áztatott aszalt szilvát és a levét is. Sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a tejszínt! Forraljuk össze, majd turmixoljuk krémesre. Kanalazzuk a zselével bélelt formába és tegyük vissza a hűtőbe dermedni. Fogyasztáskor fordítsuk ki a formából, hogy a zselé kerüljön felülre.

Sóágyon sült csirke, zöldségekkel, almakompóttal

Költsége: kb. 2300 Ft: 2 kilós bontott csirke kb. 1500 Ft; 1 kiló (4 db alma) 200 Ft; zöldségek, burgonya, 3-400 Ft; 1 csomag konyhai só kb. 100 Ft.



Hozzávalók:

 1,5-2 kilós bontott csirke
 10 dkg margarin
 oregánó
 tárkony
 1 citrom leve, reszelt héja
 4-5 gerezd fokhagyma
 10 dkg só

A körethez:
 burgonya
 sárgarépa
 fehérrépa
 1 mandarin leve

A kompóthoz:
 alma
 cukor
 fahéj

Dolgozzuk össze a vajat a fűszerekkel (oregánó, tárkony, esetleg snidling is), adjuk hozzá a citrom levét és reszelt héját, és kenjük a csirke bőre alá. Kívülre is mehet belőle. Béleljünk ki sóval egy kisebb tepsit és fektessük rá a csirkét. Takarjuk le fóliával és süssük készre (kb. 45 perc).
A körethez a megtisztított zöldségeket főzzük félpuhára. Lecsepegtetve tegyük át egy tepsibe.

Fűszerezzük oregánóval, sóval, borssal. Locsoljuk meg mandarin levével és kevés olívaolajjal. Tepsiben süssük tovább, amíg elkészül.

Az almákat negyedeljük fel (héjuk, magházuk nélkül), öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Adjunk hozzá ízlés szerint cukrot, fahéjat, és főzzük puhára. Tálalásig tegyük hűtőbe a kompótot.

Mákos pavlova, citromkrémmel

Költsége: mintegy 3-400 Ft: a tojásokkal, citrommal, az otthon levő maradék alapanyaggal.



Hozzávalók:

 3 tojásfehérje
 2 evőkanál mák
 1 kiskanál kukoricakeményítő
 10 dkg porcukor

Citromkrémhez:
 3 tojás sárgája
 6 dkg margarin
 2 citrom leve és reszelt héja
 1 kiskanál keményítő
 15 dkg cukor

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra! Robotgép segítségével verjük fel kemény habbá a tojásfehérjéket, amikor habosodik, adagoljuk hozzá a cukrot, és legmagasabb fokozaton verjük addig, amíg jól besűrűsödik és fényes állagú lesz. Forgassuk bele a mákot, adjuk hozzá az étkezési keményítőt és csöpögtessünk bele egy fél mokkáskanál ecetet.

Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és kerek tortaformába halmozzuk fel a habot. Csökkentsük le a hőfokot és szárítva süssük kb. 70 percig.

A tetejét kenjük meg citromkrémmel! Ehhez a tojások sárgáját keverjük el a puha margarinnal és a cukorral, adjuk hozzá az étkezési keményítőt és citrom levét és reszelt héját. Az egészet gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzzük sűrűre.

Lehűtve tegyük a krémet a habcsók tetejére. Díszíthetjük még kandírozott gyümölcsökkel, felvert tejszínhabbal is.

Hogyan spórolj idén?

A CIB Bank összegyűjtött néhány újévi fogadalmat, amelyek betartásával idén sikerül takarékoskodnod:

1. A megtakarítás nem „Mindent vagy semmit!" játék. A havonta megspórolt kis összegek kitartó gyűjtögetésével biztosan „elviheted a főnyereményt", és valóra válthatod céljaid.
2. Sok apró gyöngy önmagában, egybefűzve nyakláncot teremt. Így van ez a megtakarításokban is. Rendszeres, kis összegű megtakarításaiból is „összefűzheti" a céljaira valót.
3. Érzelmi hullámvasúton ülve könnyebben kigurulnak zsebünkből a megtakarításra szánt forintok. Ilyenkor halasszuk másnapra a bevásárlást!
4. Egy jól elkészített házi költségvetés a családi pénzügyek kincses térképe. Utat mutat a megtakarításhoz, szóval tervezz előre!
5. Jó módszer spórolásra a rendszeres átvezetési megbízás, mellyel automatikusan megtakarítási számládra kerülnek az álmaidra félretett forintok.
6. Egy elkülönített megtakarítási számla önmagában is jó megtakarítási motiváló erő, mert láthatóvá teszi kitartásunk gyümölcsét.
7. Légy lelkes megtakarító, ne pénzügyi aszkéta! Tűzz ki jutalmazó "mérföldköveket" a megtakarítási cél felé haladva, és a megtakarítás nem lesz többé szomorú kötelesség.
8. Kezd kicsiben! Ahogy egy kis napi testmozgás lendületbe hoz, úgy nyerhet pénzügyi fittséget már kis megtakarításokkal is.
9. Álmaidat hitel helyett saját megtakarításból megvalósítani dupla öröm, így lesz célod elérése igazi személyes sikerélmény.


nlcafe

2013.01.24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok