HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Rally > Gyerekeivel megy a Dakarra Szalay Balázs

t: 5819

Gyerekeivel megy a Dakarra Szalay Balázs

A családtagokból merít majd erőt a január elsején kezdődő Dakar-ralin Szalay Balázs (46) és Bunkoczi László (45).

Igaz, a pilóta, valamint a navigátor szerettei személyesen nem lesznek jelen az Argentínát, Chilét és Perut átszelő terepralifutamon, de lélekben igen, hiszen az őket ábrázoló fotókat a versenyzők felragasztották az autó ajtajai­ra.

Ha a pokolinak ígérkező, többek között a világ egyik legszárazabb területén, az Atacama-sivatagon átvezető szakaszokon nehéz helyzetbe kerülnek az Opel Dakar Team tagjai, elég lesz csak oldalra pillantaniuk, s máris jobb kedvre derülnek.

– A 2000-es, Afrikában zajló viadalon még csak Balázs fiam fényképe volt az ajtómon, aztán 2002-ben Lili lányomé is, most pedig már a harmadik gyermekem, Laura, no és természetesen a feleségem, Zsófi is felkerült. Jóleső érzés a rajtok előtt rápillantani a fotókra – árulta el Szalay.

– Egyébként, ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb elszakadnom a családtól. A legkisebb gyermekem még keveset fog fel az egészből, de a nagyobbak már tisztában vannak vele, hogy a tereprali veszélyes szórakozás, látják a tévében, hogy előfordulnak akár halálos balesetek, és bizony a párom is egyre inkább félt a versenyzéstől. Éppen ezért, amint beérünk a napi célba, az az első, hogy felhívom telefonon a feleségemet.

A kép ajtóra ragasztása már Szalay Balázs navigátorának, Bunkoczi Lászlónak is megtetszett.


Családi kör. Szalay a felesége és három gyermeke képét viszi magával a versenyre

– Balázstól vettem az ötletet. Mindössze annyi a különbség, hogy ő a feleségének, a fiának és két lányának szorított helyet a körülbelül huszonöt négyzetcentiméternyi helyen, míg az én oldalamon az egyetlen gyermekem, a három és fél esztendős Soma fotója látható – árulta el Bunkoczi a Blikknek.

– Remélem, a kincsem úgy szorít majd nekünk itthonról, hogy minden az elképzeléseink szerint alakul. Hozzáteszem, az ő elszántságán egyáltalán nem múlhat a sikerünk. Az elmúlt hetekben egyre több alkalommal mondta, hogy „Apa győzni megy a Dakarra a piros autóval", míg én ilyenkor csak halkan annyit teszek hozzá: „Jó lenne, de ez még azért odébb van..."

Blikk

2011.12.27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok