HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Újdonságok > Változás! Januártól a műszakival együtt adják az autók zöldkártyáját

t: 5858

Változás! Januártól a műszakival együtt adják az autók zöldkártyáját

Januártól megszűnik a zöldkártya. Az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával. A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint így jobban járnak az autósok, hiszen csak egyszer kell majd sorban állniuk és fizetniük.

"2010 január elseje után, akiknek műszakit kell csináltatniuk az autójukon, már nem kell majd külön zöldkártyáshoz is elmenniük, hanem egy lépésben, egyszerre tudnak mindent elkészíttetni az autójukhoz” – mondta Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese.

Így olcsóbb is lesz. Az autósoknak most a műszakiért és a zöld kártyáért együtt körülbelül húszezer forintot kell fizetniük. Januártól, a közös vizsga nagyjából 17 ezer forintba kerül majd. Ráadásul az új kocsikat nem kell kétévente környezetvédelmi ellenőrzésre vinni.

1992-ben vezették be itthon a zöldkártyát. Sok vállalkozás kifejezetten erre a vizsgáztatásra jött létre, most váltaniuk kell.

"Akiknek nincsen még jogosultságuk a műszaki vizsgáztatásra, azoknak körülbelül 10 millió forintos befektetés szükséges” – nyilatkozta Zele-Molnár László, a Caralex Kft. ügyvezető igazgatója.

Magyarországon 11 év az autók átlagéletkora, ez az elmúlt tíz évben gyakorlatilag nem változott. A régi, keleti autók eltűnésével azonban jelentősen csökkent a kocsik károsanyag kibocsátása.

hirado

2009.07.17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok