HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > IT > Érdekességek

A hidegháborús rivalizálás egyik legnagyobb sikert hozó küldetése ért véget pontosan 36 évvel ezelőtt, 1969. július 20-án délután 4 óra 17 perckor -- illetve GMT időzóna szerint már július 21-én --, amikor az Apollo 11 küldetés keretében az Eagle modul leszállt a Holdra.
A t-aruhaz.hu domain ügyében már döntött a Tanácsadó Testület, azonban a domainért tovább harcol a Deutsche Telekom.
Az IBM bejelentette, hogy felhagy az OS/2 további fejlesztésével, támogatásával
A Megváltó arcképe a perui homokdűnék között figyel.
A program változásai az alapkoncepciót nem érintik.
Pontosan tíz évvel ezelőtt kapott nevet az mp3, amely azóta is a világ legnépszerűbb hangtömörítési algoritmusa. A Fraunhofer Intézet munkatársainak találmánya megváltoztatta a zenehallgatási szokásokat, és egy egész internetes üzletágat virágoztatott fel.
Egy piackutató cég szerint jóval kevesebben használják az internetes telefonálást lehetővé tevő számítógépes programot, mint azt korábban - a letöltési adatokból kiindulva - a szakemberek gondolták.
Egy egész Európát átfogó, az online zeneboltok életét megkönnyítő, univerzális licencszabályozás kidolgozását sürgeti az Európai Bizottság. Az októberre elkészülő tervezet jelentősen megkönnyítheti azoknak a dolgát, akik online zeneboltot szeretnének nyitni.
Nem elég rámutatni valakire, bizonyíték is kell
Délután négy órakor egy fiatal házaspár elment a közeli internetkávézóba, hogy idejüket kedvenc játékukkal, világszerte kultusszá vált World of Warcrafttal (WoW) múlassák -- a hálószobában hagyva mindössze négyhónapos kislányukat.
Ha órákon át vagyunk kénytelenek vizslatni számítógépünk monitorát, az a testet és szellemet egyaránt meg tudja viselni. Ha még csak vizslatnánk, hiszen utóbbi azt jelentené, hogy folyamatosan járna a szemünk a képernyőn, ami pislogásra szorít, a frissülő könnyfilm és a szemmozgások jórészt megóvnák látószervünket.
Erőszak- és pornómentes, védett internetezést kínál a gyermekek számára egy új, kicsik részére kifejlesztett böngésző. Az Axer névre keresztelt gyermekbarát alkalmazás segítségével a világhálón szörfölő apróságok válogatott, folyamatosan frissülő és ellenőrzött gyermek oldalakat érhetnek el, anélkül, hogy a szülőknek aggódniuk kellene a csemetéjükre leselkedő veszélyes tartalmak miatt.
Szokatlan szerepre vállalkozott a népszerű színész: filmprodukciós cége az Intel támogatásával legális filmletöltő szolgáltatást indít. Kiszorítanák az internetről a kalózokat, és csökkentenék a mozik kiemelt szerepét.
Egy amerikai iskolásgyerekek körében végzett felmérés eredménye szerint a számítógéppel rendelkező diákok jobban teljesítettek, mint azok, akiknek csak televíziójuk van, de PC-jük nincs.
Alig lett vége a Microsoft kontra IBM pernek, az óriáscéget újra beperelték. Ezúttal a néhai hordozható számítógépes operációs rendszerekkel foglalkozó Go vállalat alapítója, S. Jerrold Kaplan, kavarta fel a lenyugodni látszó kedélyeket

Első Előző Következő Utolsó