HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A Magyar Energia Hivatal a számlázásnál és az ügyfélkapcsolatokban talált elmaradást
Az ellenzéki párt helyeselné, ha az ügyben a Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálódna
A gyermek tegnap sérült meg egy fővárosi majálison
A Nyugatiban történt bevezetése óta a vasúttársaság bevétele több mint 100 millió forinttal nőtt
A vandálok Budapesten a Fiumei úti temetőben rongálták meg a volt kommunista politikus sírhelyét
Orbán Viktor megerősítené pozíciójukban a választókerületi elnököket, és más nevet adna e tisztségnek - A kongresszus után Kubatov Gábor pártigazgató állítólag sajtóosztályt szervez
Az intézmény főigazgatója elmondta, hogy ápolókat és technikai munkatársakat küldenek el, orvosokat nem
A kormányfő gesztust tett az érdekvédők felé: meglátogatta a közösen sátrat állító négy szakszervezeti konföderációt
A gyermek egy budapesti majálison a fején sérült meg, egyelőre még mindig nem tudták megműteni
Vanya Gábor beadta lemondó nyilatkozatát, a városvezető az üzleti szférában próbálkozik
A szocialisták fővárosi képviselőcsoportjának vezetője elmondta, hogy még működik, de már akadozik az együttműködés
Ezek az intézmények az átmenetet jelentenék az otthoni és a kórházi szülések között
A PM szerint a versenyszektorban foglalkoztatottak számának növekedése egyértelműen a gazdaság kifehéredését jelzi
Jelenleg 150 magyar farmon évente 2 ezer struccot nevelnek fel
Idén is megrendezik az Európa Jazzhíd című koncertsorozatot a főváros két helyszínén

Első  Előző  Következő  Utolsó