HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > Foci > Iszonyatosan megszívatták a fradistákat

t: 1858

Iszonyatosan megszívatták a fradistákat










Az előttünk álló hétvégén Nyíregyházára látogat a Ferencváros, és ez a meccs az eddigi legnehezebb próbatétel lesz a zöld-fehérek számára. A Nyíregyháza ugyanis az FTC-hez hasonlóan jól halad a bajnokságban, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt áll Gellei Imre csapata mögött a második helyen. Ahogy az a nagy meccsek előtt lenni szokott, már a hét elején elkezdett emelkedni a hangulat, igaz, meglehetősen szokatlan módon.

Hétfő délelőtt a nyíregyháziak technikai vezetője, Nagy Csaba kétezer darab belépőjegyet adott át az FTC sportigazgatójának, Tepszics Ignácnak. Az átadás után derült ki, hogy a jegyek árát a nyíregyháziak tulajdonosa, Csiki Gyula döntése alapján állapították meg, aminek értelmében a vendégszektorba érvényes belépőkért a ferencvárosiaknak 3000 forintot kell leszurkolni. Ez az összeg épp a triplája a legutóbbi, Tuzsér elleni nyíregyházi bajnokira, hasonló helyre szóló tikett árának.

Az nb1.hu megkereste Nagy Csabát, aki a tulajdonos álláspontját közölte, és kifejtette, hogy ha a 2000 jegy nem kerülne eladásra, akkor sem történne semmi.

- Nem érne minket így sem veszteség, mert biztos anyagi háttérrel rendelkezünk. Azért adtunk át csak kétezer darab jegyet, mert a helyi rendőrség ennyi szurkoló biztonságát tudja garantálni - közölte Nagy.

Ha a zöld-fehér drukkerek megveszik az összes jegyet a mérkőzésig, akkor a helyszínen vendégjegy vásárlására nem lesz mód, míg ha marad belépő, úgy azokat a mérkőzés napján, Nyíregyházán lehet megvásárolni hasonló áron. Az ügyben megkeresték az FTC sportigazgatóját, Tepszics Ignácot is, aki érdekesen fogalmazott:

- A háromezer forintos jegyárat a Ferencvárosra nézve diszkriminatívnak tartjuk, és ezért máris az MLSZ-hez fordultunk, és várjuk a mihamarabbi döntést - fogalmazott Tepszics.
Hozzátesszük, a vonatkozó szabályok értelmében a vendégszektorba szóló jegyek nem kerülhetnek többe, mint a hazai drukkerek részére árusított legdrágább belépők. Ez pedig jelenleg 1400 forintot jelent.

(ma.hu)

2006.09.26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok