HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > IT > Érdekességek > A Chromebookok már a spájzban vannak

t: 3833

A Chromebookok már a spájzban vannak

Amikor a Google három évvel ezelőtt bemutatta a Chromebookokat, a többség még nem értette, hogy mi értelme egy olyan laptopnak, amely internetkapcsolat nélkül nem is tud működni. A Microsoft és az Apple is nyugodt volt, jele sem volt annak, hogy a Chromebook valaha is képes lenne megszorongatni a két cég piaci részesedését.

A piaci részesedés ugyan most sincs veszélyben, de oda kell figyelni, a Chromebook szép lassan tényező lett a piacon, a legújabb, Pixel nevű Chromebookkal pedig a Google már egyértelműen tarolni szeretne.
Lassan indultak be

Az első Chromebookokat az Acer és a Samsung gyártotta, 2011 májusában jelentették be a Google I/O konferencián, az üzletekbe júniusba kerültek. A laptopok különlegessége volt, hogy Google Chrome OS futott rajtuk, a felhőre épülő gépekről volt szó, korlátozott offline működésük miatt elsősorban internetkapcsolattal voltak használhatók. A Chromebook ekkor még messze volt attól, hogy kiváltsa a pc-t, hiába volt kedvező az ára.

Az első változat, a CR-48 még fapados volt, szinte csak egy böngészőből állt, amelyre különböző alkalmazásokat lehetett letölteni, csupán néhány alkalmazást lehetett offline is használni. Az egy évvel később bemutatott új generáció már jóval erősebb volt, mint az Intel Atom processzorokra épülő első generáció. Az operációs rendszer is nagyot változott, már nemcsak egy böngésző volt, hanem bevezették a multitaskingot, vagyis egyszerre több dolgot is lehetett csinálni. Ezzel nyitottak a felhasználók felé, innentől a Chromebook nem csak egy szűk réteget mozgatott meg.



A Chromebookról még nem sok szó esik, a felhasználók többségének még mindig idegen egy olyan laptop, amely a felhőben működik, ahol a dokumentumokat, képeket, videókat online érdemes tárolni. Ennek ellenére szép lassan növekedni kezdett a piaci részesedése, az Asus egy hónapja jelentette, hogy amerikai eladásainak 5-10 százaléka már Chromebook. Az Asus tavaly novemberben kezdte árulni a C7 nevű olcsó Chromebookot, vagyis alig három hónap kellett ahhoz, hogy a Chromebook részesedése ekkorára ugorjon.

Bár a teljes piacról nincsenek adatok, a Google nem árulja el, mekkora a részesedése a Chromebookoknak, így csak ilyen elejtett megjegyzésekből tudunk következtetni a népszerűségükre. Mindenesetre figyelemreméltó növekedést sejtetnek az Asus adatai, és az iparági elemzők egyből a Microsoft és a Windows 8 gyengeségét látták ebben, mert ugyanennyi idő alatt a piac 2,26 százalékát sikerült megszerezni. Jelenleg az Amazonon is egy Samsung Chromebook a legsikeresebb termék a laptop kategóriában.

A sikerhez kellett egy nagyszabású marketingkampány: a múlt év végén az amerikai csatornák ontották a Chromebook-reklámokat, a felhasználók online is lépten-nyomon belebotlottak a hirdetésekbe. Nem kell milliós nagyságrendre gondolni, a Wall Street Journal információi szerint százezer körül volt az eladott Chromebookok száma a tavalyi utolsó negyedévben.
Út a sikerhez

Az első Chromebookok bejelentésekor még teljes volt az értetlenség a laptoppal kapcsolatban, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Apple iPadje kellett ahhoz, hogy a Chromebook sikeres termék legyen. Az iPad bemutatójakor sokan szkeptikusak voltak, hogy mekkora sikere lesz egy viszonylag drága, csak internetezésre és alapjátékokra alkalmas kütyünek. A táblagép aztán bebizonyította, hogy az emberek egyrészt hajlandóak jelentősebb összegeket áldozni egy népszerű termékért, másrészt hogy az átlagjúzernek nincs szüksége erőművekre mindennapi teendőihez.

A felhasználók többsége böngészésre, közösségi oldalak látogatására, kapcsolattartásra és filmek nézésére használja a számítógépet, ehhez pedig nincs szükség erős és drága gépekre. Az iPad persze nem közvetlenül segítette a Chromebookok népszerűségének növekedését is, állításunk annyi, hogy az iPad sikere miatt átértékelődtek a felhasználók preferenciái. Ma már hajlamosabbak pénzt kiadni egy olyan laptopra, amely olcsó, de olyan szolgáltatásokat kínál, amit egy hagyományos laptop nem. Például ingyenes online tárhelyet.

A siker másik tényezője, hogy az amerikai iskolák teljesen rámozdultak a Chromebookokra, iskolák ezrei vesznek ilyen laptopokat diákjaiknak. A népszerűség oka, hogy sokkal egyszerűbb karbantartani, operációs rendszert telepíteni és fenntartani magát a laptopot. Az IDC adatai szerint hároméves távlatra egy Chromebook fenntartási költsége az iskoláknak 935 dollárjába kerül, egy hagyományos számítógép fenntartási költsége ezzel szemben 6213 dollár. Az elmúlt három hónapban száz százalékkal nőtt az oktatásban használt Chromebookok száma. Ez azért jó hír a Google-nak, mert a Chrome OS-t használó diákok a Google munkakörnyezetét szokják meg, a Gmailt és a Google Drive-ot használják, amikor egyetemre mennek, így a Google magához köti őket.



Ma már négy gyártó készít Chromebookot, ráadásul a négy legnagyobb lát ebben fantáziát, a Samsung, az Asus, a HP és a Lenovo. A Google mindehhez nemrég bemutatta a Pixel nevű csúcskategóriás Chromebookot, Core i5 processzorral, 12,85 hüvelykes (32,6 centis) képátlójú, 2560×1700 pixeles érintőképernyővel, 3:2 képaránnyal, Gorilla Glass kijelzővel. A cég egyértelműen prémium terméknek szánja a Pixelt.

A jövőt sejteti, hogy a Pixel megvásárlásával a felhasználók nemcsak egy gépet kapnak, hanem kiváló Google termékeket, a Pixelhez például egy terabájtnyi tárhelyet a Google Drive-ban. Ez bőven elég ahhoz, hogy a felhasználó felhőben tárolja zenéit, kedvenc filmjeit és a családi fotókat. Az egy terabájt azonban csak a Pixelre igaz, az első Chromebookoknak például csak 16 gigabájt tárhelyük volt. Az Asus C7-nek azonban már 320-500 gigabájtos merevlemeze van, és két évig jár a száz gigabájtos ingyenes online tárhely hozzá.
Kockázatos lépés

A Google ezzel nem kis kockázatot vállal, az elmúlt években a laptopok piacán stagnálást, egyes esetekben csökkenést tapasztaltak a fogyatkozó kereslet miatt. Bár az iPad sikere eleinte segíthetett, most nem kedvez a Google Chromebookoknak az a piaci tendencia, hogy az emberek egyre inkább az okostelefonok és tabletek felé fordulnak.

Az NPD piackutató cég szerint az eladási számok alapján a tabletek már idén megelőzik a laptopokat, pedig tavaly még három évet adtak a laptopoknak. A Google esélye az olcsó laptopok kategóriájában van, ott a Chromebook valóban versenyképes a 200-300 dolláros árával.

index

2013.03.08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok