HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > 18+ > Keress szexpartnert a Facebook-ismerőseid között!

t: 5797

Keress szexpartnert a Facebook-ismerőseid között!

„A Facebook összeköt az ismerőseiddel és segít lefektetni azokat, akikkel a középiskolában nem jött össze" – szól a humoros mondás, és talán nem véletlenül.

A kérdés már csak az, hogyan. Hiszen elég kellemetlen lenne üzenetet küldeni a kiszemeltnek, hogy szeretnénk vele eltölteni néhány kellemes percet. Ebben segít most egy vadonatúj alkalmazás, mely a Bang with Friends, azaz magyarra lefordítva, "dugj az ismerőseiddel" névre hallgat – nem véletlenül.

A működése pofonegyszerű: miután telepítettük az adatlapunkon, nem kell mást tennünk, mint bejelölni azokat, akik szintén regisztráltak és szimpatikusak. Ha a program egyezést talál, azaz minket is bejelölt a kiszemelt, akkor üzenetet küld. Innentől pedig nincs más dolgunk, mint megbeszélni a szexrandi helyét és idejét.

Az alkalmazást néhány amerikai egyetemista fejlesztette, saját bevallásuk szerint egy vodkával és energiaitallal teli éjszaka után. Tervük mindenesetre bejött, eddig húszezren regisztráltak és ha lehet hinni az adatoknak, már több mint ezer egyéjszakás kaland jött létre a program segítségével.

Blikk


2013.02.06

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok