Ballard, aki korábban a Capcom nevű cégnél olyan játékokért volt felelős, mint a Street Fighter, vagy a Resident Evil, jelenleg maga is egy mobiltelefonos játékfejlesztő, a Sorrent/Macrospace főnöke. A BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy az ágazat ma közel ott tart, mint a konzolos játékipar a ’90-es évek elején, vagyis már vannak olyan termékek, amelyekből 6-10 millió dollár értékben forgalmaznak évente. Tekintve, hogy ma már 10-13 éves kortól gyakorlatilag mindenkinek van mobiltelefonja, a terjeszkedési lehetőségek óriásiak. Ballard szerint a piac mostani állása alapján a nagyobb bevételekből egyre több jut fejlesztésre és marketingre, így egyre jobb játékok juthatnak el a felhasználók egyre szélesebb rétegeihez. Az ismert fejlesztőnek a véleménye, hogy a drasztikus változások már az idén megkezdődnek, és 2005/2006 mindenképpen a mobiltelefonos videojátékok nagy korszaka lesz.
Felmérések szerint az ideális célcsoport mindenképpen a gyerekek: a Sorrent adatai szerint míg az összes megkérdezett 64, addig a 10-13 évesek 84%-a játszik naponta legalább egy alkalommal mobilján. A siker záloga azonban ennek ellenére nem egyértelmű: eddig több konzolos játékról bebizonyosodott ugyanis, hogy mobiltelefonon korántsem annyira népszerű, míg sok más, többnyire egyszerű darab, mint például a póker, vagy a „Legyen ön is milliomos” váratlanul látványos sikert ért el ezen a platformon.