
A Facebook már másodszor szavaztatta meg felhasználóit arról, hogyan változtassanak az adatbiztonsági beállításokon. A felhasználóktól most azt kérdezték meg, hogy maradjon-e a mostani megoldás, vagy jobb lesz a Facebook által javasolt új rendszer. Májusban tették fel a kérdést, egy hónap volt a szavazásra.
A felhasználók közül 342 632 vette a fáradtságot és szavazott a kérdésben, 87 százalékuk, vagyis 297 883-an arra szavaztak, hogy minden maradjon a régiben. Feleslegesen erőltették meg magukat, a Facebook ugyanis látványosan semmibe vette a végeredményt, és azt a közleményt adta ki, hogy tovább haladnak a tervezett változtatásokkal. Az indok: túl kevesen szavaztak a Facebook-felhasználók közül.
Hiába próbálták aktivizálni a felhasználótábort, a több mint 900 millió felhasználóból alig 342 632 szavazott. Még a szavazás előtt azt mondták, hogy legalább a felhasználók harminc százalékának elleneznie kell a tervezett változásokat ahhoz, hogy leálljanak a bevezetéssel.
A felhasználók azzal vágnak vissza, hogy a Facebook nem tett meg mindent ahhoz, hogy népszerűsítse a szavazást, nagyon sokan nem is tudtak róla. A tervezett változások egyébként itt és itt érhetőek el.
index