
Valentin nap – Szerelem
Február 14. Valentin nap, melyet a szerelmesek napjának/ünnepének tartunk.
Nem a Valentin nap legendáját akarom most fejtegetni – azt nagyjából már mindenki ismeri – hanem inkább a szerelem eszmei mondanivalóját foglalnám röviden össze.
Az embert már óvodás korában meglegyinti a szerelem érzése, aztán ez az érzet csak egyre bővül életének elkövetkezendő évei során. Ahogy felnőtté kezd válni az egyén, úgy ehhez a fajta érzelemhez kapcsolódni fog a testi vágy is.
„Szép dolog a szerelem” – tartja a mondás, de számtalan esetben mégis kínszenvedésként éljük meg. Ez egy felfokozott érzelmi állapot, amelyben szinte egyszerre megnyilvánulhat a mennyország és a pokol is. A szerelem vakká és süketté teszi a leghatározottabban gondolkodó és a legkövetkezetesebb személyt is.
Mi ez a bódulat, vagy módosult tudatállapot?
Mi a szerelem? Miért van az, hogy az ember szinte állandóan vágyakozik a szerelem érzésére?
Mit, vagy kit keresünk a szerelem felemelő érzése által?
Mint a gyertya lángja a napfényben, úgy oldódik fel a személyiség a szerelem mindent elsöprő erejében. Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben, életünk keserűsége is olyan lesz, akár a legédesebb és legfrissebb víz, ha egyszer feloldódik a szerelemben. Minden gond és bánat eltörpül a szerelmes ember életében. A személyiség saját fontossága is csak szemvillanásnyi lesz, ha magával ragad a szerelem.
Általában a személyiségünk által épített szilárdnak hitt kőfalak mögött élünk. Kedveljük ezt a biztonságot, mert úgy gondoljuk, hogy ezáltal kevésbé vagyunk érzelmileg sebezhetőek.
Amikor szerelmes lesz az ember ezek a falak időlegesen leomlanak. Védtelenné és sebezhetővé válunk – éppen úgy, ahogy tartottunk tőle – de a mindent elborító szerelem ezt elragadtatott állapottá teszi, nem pedig – korábbi félelmeink szerint – fájdalmassá.
A másik emberhez ragaszkodó szeretet valójában rólunk szól. Valójában nem a szeretett személy valósága tartja fenn, hanem azok az elképzelések, melyeket mi magunk találunk ki, és amelyekbe egykor beleszerettünk.
Mindig igyekszünk képzeteinknek, álmainknak, vágyainknak megfelelő embert találni a világban. Általában olyan társat keresünk, aki vagy visszatükrözi személyiségünket, vagy aki javítani tudja azt. Az egyik fajta szerelem a tükröt keresi, a másik a hiányzó részt. Mindkét esetben azonos szükséglet van az érzelem mélyén: hiányosnak érezzük magunkat, és ezt a hiányt valaki más által akarjuk betölteni.
A szerelem nagy lehetőség számunkra, hiszen az életnek az a területe, ahol a személyiség és a lélek mellett a szellem is fejlődik.
Az ISTENI EGYSÉG az, ami a végzetes szerelmek alapja és egyben értelme is. Az emberek többségéhez a „fény szikra” (Isten) a szerelmen keresztül jut el.
Ez a szó: „szerelem” sokféle érzelem megjelölésére szolgál, de csak egyfajta van, amely erre a névre érdemes: az, amikor a szeretett ember egy időre magára ölti az istenség képét.
Amikor szerelmesek vagyunk nem kevesebbet, mint magát az Istent fedezzük fel a szerelmünkben. Úgy gondolunk rá, mint a legszebbre, legjobbra, legokosabbra, vagyis a tökéletesre.
A szerelem tulajdonképpen Isten tisztelet, szerelmünkkel a másik emberben lévő Istent keressük, felfedezzük és köszöntjük. A szerelem az, ami a leglátványosabban szemlélteti a szeretet lényegét.
Gondolkodjunk el egy kicsit a szavakon:
SZERETET = SZER (ami) ETET.
SZERELEM = SZER (ami) ELEM.
Ha a két szót mélyebb értelemben is megvizsgáljuk, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szeretet az a szer, ami eteti/élteti az embert (és minden mást is a világon), a szerelem pedig az a szer, ami eleme a szeretetnek.
A szerelem „csak” érzés, és mivel az érzelem a személyiség egyik alaphangja, ezért változó és múlandó.
A szeretet viszont Isten életének kifejeződése és az az összekötő ERŐ, amely a dolgokat egésszé teszi, így a valódi szeretet állandó.
Bár egy-egy szenvedélyes elvakult szerelem igen kemény megpróbáltatásoknak vetheti alá az embert, én mégis azt a gondolatot támogatom, hogy érdemes átélni! Nem szabad kihagyni a lehetőséget, ha a sors felkínálja, hiszen nagyon tanulságos lehet az ember fejlődésére vonatkozóan.
Legyenek szerelmesek, hiszen az igaz szerelem útján felfedezhetjük azt a tökéletességet – még ha csak egy kis időre is – ami mögött maga az Isten áll.
Kovács Éva Mária
www.logoszvilag.hu