HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > Foci > Öt perc alatt ért el mesterhármast Beliczky

t: 2063

Öt perc alatt ért el mesterhármast Beliczky

A fiatal középpályás meghálálta a bizalmat. Korábbi klubja ellen – ahonnan hét éve 12 esztendősen igazolt át a piros-kékekhez – nyolc perc alatt mesterhármast ért el, megfordította az állást 3-2-re és megnyerte a piros-kékeknek az összecsapást.

Szinte a csapattársak és a szurkolók sem akarták elhinni, hogy a fiatal tehetség a semmiből berobbanva háromszor is túljárt az MTK védelmének eszén és vesztett helyzetből győzelemre vezette a Vasast. Talán most már a kék-fehérek is sajnálják, hogy annak idején nem adtak több lehetőséget neki – ezért távozott ugyanis a Hungária körútról. Beliczky nem izgulós típus, hiszen első meccsén, 2009. május 23-án a Kaposvár ellen (2-1) a 84. percben lőtte a győztes gólt.


Mesterhármas. Beliczky Gergő először ért el három gólt az NB I-ben
– Csatár vagyok, a feladatom az, hogy gólt lőjek – mondta az angyalföldiek ifjú csillaga, aki nyáron a holland másodosztályban szereplő Zwolléhez szerződött. A játékos tizenöt mérkőzésen négy gólt szerzett, de felbontotta a szerződését, és visszatért a piros-kékekhez.

A labdarúgó az MTK-t is „elintézte", a kék-fehérek hiába próbálkoztak, nem tudtak egyenlíteni, így joggal ünnepelték a vendégek Beliczkyt. A Vasas-szurkolók „Gergő, Gergő" rigmust kiabálva éltették.

– Soha nem lőttem még mesterhármast az NB I-ben. Jólesett, ahogyan ünnepeltek. 19 évesen ezt átélni, fel sem tudom fogni. Az MTK ellen bizonyítani akartam, mert fáj, hogy annak idején nem kellettem nekik, kicsinek és gyengének találtak – nyilatkozta a játékos.

Garami József (70), az MTK vezetőedzője dühös volt. – Négy-öt góllal kellett volna nyernünk. Néhány játékosom nem állt a helyzet magaslatán, egyéni hibákból kaptuk a gólokat – mondta az MTK szakmai igazgatója.

MTK–Vasas: 2-3

Filipovics 4 – Vági 5-2, Rodenbücher 4, Szekeres A. 5, Hidvégi 4 – Zsidai 6 (68. Pátkai –), Vadnai 5 (81. Nikházi –)– Kulcsár 5, Szabó Á. 5, Pál 5 (70. Tischler -) – Könyves 4. Szakmai Igazgató: Garami József

Végh 5 – Balog Zs. 5, Kovács G. 5, Mileusznics 5, Katona 5 – Pavicsevics 5, Dobrics 4 (46. Bakos 6) – Bosi 5 (74. Kincses –), Remili 5, Majoros 5 (58. Beliczky 9) – Hrepka 6. Vezetőedző: Giovanni Dellacasa

Hidegkuti stadion, 800 néző. V.: Németh Á. 4

Gól: 1-0 Vadnai 11., 2-0 Zsidai 38., 2-1 Beliczky 62., 2-2 Beliczky 65., 2-3 Beliczky 66. Kiállítva: Vági 92.

Blikk.hu

2010.04.26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok