HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > Sport > Balzsay Károly jövője a tét

t: 3772

Balzsay Károly jövője a tét

HAMBURG — Pályafutása egyik legfontosabb beszélgetése elé néz Balzsay Károly (30). A profi ökölvívó csütörtökön klubja, az Universum BoxPromotion elöljáróival ül asztalhoz, hogy tárgyaljanak arról, miképpen folytatódjon a nagyközépsúlyú magyar karrierje. Balzsay az elmúlt fél évben nehéz helyzetbe került, előbb hazai közönség előtt, Budapesten elveszítette a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki övét, majd amikor lehetőség nyílt számára a visszakapaszkodásra, a WBO interkontinentális címéért kiírt meccset is elbukta.

– Nehéz hónapok vannak mögöttem, szinte óráról órára változott a véleményem. Egyszer a visszavonuláson, máskor a folytatáson járt az agyam – vallotta be a bokszoló, aki tavaly megjárta a mennyet és a poklot is.

– Szerencsére volt hova, volt mibe menekülnöm, hiszen az új házunk, a hamarosan bővülő család, és a vizsgáim kellően lefoglaltak. Most pedig már abszolút pozitívan tekintek az újabb hamburgi út elé, tisztábban látok sok mindent, és vannak terveim.

Az öklöző ugyanis döntött, folytatná karrierjét, de természetesen nem mindenáron. Világos és teljesíthető célok megfogalmazását várja főnökeitől.

– Nem tagadom, feszültebb vagyok, mint máskor – árulta el Balzsay. – A korábbi tárgyalásokkal ellentétben szeretném, ha konkrét jövőképet tudnánk megfogalmazni. Jó lenne látni, hova és milyen úton juthatok még el a segítségükkel, ahogyan az is érdekelne, hogyan pótolják az idén kieső televíziós partnert. Sok mindenről dönthet a csütörtök.

Blikk.hu

2010.02.11

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok