Mauritánia. Ha ezt a szót meghallja a magyar versenyző, azonnal összeszorul a gyomra. A viadal szervezői ugyanis azt találták ki a harmincadik, jubileumi futamra, hogy nyolc napra elviszik a mezőnyt „homokozni”. Márpedig a mauritániai sivatag a dakarosok rémálma.
– Amikor nyilvánosságra hozták az útvonalat, éppen a navigátorommal, Darázsi Gáborral voltam. A szemébe néztem, és csak annyit mondtam neki: térdre, imára – mesélte a Nissan Navarával induló Palik.
– Ilyen brutális versenyprogramot még nem láttam, pedig a hetedik Dakaromra készülök. A mauritániai dűnéktől mindenkinek gyomorgörcse van, de ha „csak” négy napot töltünk a sivatagban, az ember vesz egy mély levegőt, s megpróbál minél előbb kikecmeregni belőle. Ám most dupla adag vár ránk, és ez elképesztő keménynek ígérkezik!
Palik biztos benne, hogy a homoksivatagig percekben lesznek mérhetőek a különbségek, onnantól kezdve viszont órákra távolodnak el egymástól a résztvevők.
– Kétféle versenyzőtípust ismerek – folytatta a pilóta. – A többségnek, amikor Mauritániába ér, szürke lesz az arca, verejtékcseppek jelennek meg a homlokán, mert tisztában van vele, hogy milyen kínok következnek. Közéjük tartozom én is. Aztán vannak az újoncok, az első dakarosok, akik vidámak, jókedvűek, és nem értik, miért komorodtak el oly sokan körülöttük. Nos, az biztos, hogy legközelebb már eszükbe sem jut majd mosolyogni. Néhány óra ásás a fullasztó forróságban, és mindenki megtanulja tisztelni a természetet, a sivatagot.
Blikk