HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A hódmezővásárhelyi fiatalnak nem siketült elkötnie a Suzukit, ezért csak a lámpatesteket szerelte ki belőle, a rendőrség hamar a nyomára akadt.
A férfit azért bántalmazta két pécsi fiatal, hogy a Rivotrilját megszerezzék.
Kedden találták holtan azt a 23 éves csókakői nőt, akit a rendőrség feltételezése szerint 30 éves férje gyilkolt meg. Az azóta bújkáló férfit vasárnap fogta el a rendőrség.
A Kassai téri templom hátsó lépcsőjén találták az éles, jugoszláv tojásgránátot. Pajor András plébános a koldusmaffia bosszújára gyanakszik
Tizenegy, valószínűleg a második világháború idejéből származó tojásgránátot találtak Szombathelyen egy kút tisztításánál - közölte a rendőrség.
Ötvennyolc szegényen élősködött a mohácsi férfi, az adósai névsorát egy kockás füzetben vezette, a rendőrség most tanúkat keres.
A tolvajok 30 ezer forintot ajánlottak fel, hogy a biztonsági őr szemet hunyjon, amikor a tolvajok teherautón kiviszik a laktanya területéről a vashulladékot. Az őr kihallgatása során bevallotta, hogy csak kitalálta korábbi, rablásos történetét.
A Borsod megyei Sajónémetiben, egy ház udvarán próbált meg kirabolni egy álarcot viselő személy egy 83 éves férfit, akit bántalmazott is az elkövető - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
Előzetes letartóztatásba került az ismerősét fogva tartó dóci férfi.
A tettesek fegyvernek látszó tárggyal kényszerítették a nőtincsi postahivatal alkalmazottját a pénz átadására.
Szolnok egyik játszóterén egy 12 éves fiú egy tapétavágóval vagdosott össze egy szintén 12 éves lányt, az áldozat kezét több öltéssel össze kellett varrni. A sérülés nyomai örökre látszódni fognak.
A kecskeméti orvos autóját törték fel, az okozott kár több mint félmillió forint.
Több mint négy millió forint kárt okozott családtagjainak és ügyfeleinek egy postai dolgozó. Az alkalmazott több szerencsejáték oldalra is regisztrált, ahol eljátszotta a károsultak pénzét - írja a police.hu.
Fegyveres rablás történt egy XIII. kerületi kisboltban kedd éjjel. A rablás során senki nem sérült meg.
Egy 23 éve nőt holtan találtak kedd reggel Csókakőn, a volt férje ellen a rendőrség országos elfogatóparancsot adott ki.

Első  Előző  Következő  Utolsó