HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A polgárőrök nem viselhetnek a rendőrökéhez hasonló egyenruhát, és rendőrségi autót sem vezethetnek, ehhez a törvény szerint nincs joguk – állapította meg jelentésében Szabó Máté
Több, csatlakozás előtt álló ország is megkereste - ismerte el egy lapinterjúban az agrárminiszter, aki azonban egyelőre nem kötelezte el magát. Gráf József szerint Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kuriózum volt: a tartalmi része érdemi, de a formája vállalhatatlan
A szocialisták életének fénymarhasága lenne Horváth Csaba kezdeményezése, miszerint a dugódíjjal ingyenessé tennék a közösségi közlekedést - jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője
A mai politikai környezetben könnyen ledolgozható a négy évvel ezelőtti egy százalékos különbség - nyilatkozta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője
A szocialisták azzal számolnak, hogy az Országgyűlés alakuló ülése május 10-én lehet, az Orbán-kormány pedig egy héttel később már meg is alakulhat - írja a Magyar Nemzet
Nem tudják a Fideszben, hogyan viszonyuljanak ahhoz, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor a jogerősen betiltott Magyar Gárda egyenruhájában kíván megjelenni a T. Házban. A mentelmi jog ugyanis védi, törvényes eszköz nem nagyon van, hogy fellépjenek a kezdeményezése ellen - írja a Népszabadság
Az MSZP 652 milliót, a Fidesz 485 milliót vert el a kampányra, a várható eredmények ismeretében így a szocialistáknak 12, a Fidesznek 1,8 millióba kerül egy parlamenti mandátum. Az LMP volt az egyetlen, mely internetes oldalán tételesen elszámolt a bevételekről és a kiadásokról. Igaz, becslések szerint a párt így is kétszer annyit költött, mint amennyi bevallott. Az MDF és az SZDSZ 200 millió forintot „dobott ki az ablakon”
Tegnap egy kereskedelmi csatorna adott hírt arról, hogy Orbán Viktor lemond a pártelnöki címről a választások második fordulója után
Ügyek százairól beszél a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője, aki szerint az MSZP-SZDSZ koalíció asszisztált a közpénzek eltüntetéséhez
Júniusban folytatódik az Országos Cigány Önkormányzat elnökének büntetőpere
Nyáron nevet is változtat a párt, ám továbbra is liberális politikát kívánnak folytatni - közölte a pártvezető
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás - Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitányának reakciójával A rendőrség tájékoztatása szerint Kiss Róbertet, az Új Magyar Gárda főkapitányát és két bajtársát izgatással és egyesülési joggal való visszaéléssel gyanúsítják. A rendőrség a nyomozati anyagot vádemelési javaslattal küldte tovább az ügyészségnek.
Visszafogottságot ígért a leendő kormánypárt választmányi elnöke.
Jelenleg a minisztériumok közül kiemelt helyet foglal el a Pénzügyminisztérium, a költségvetés összeállítása és felügyelete, az adópolitika, a vagyongazdálkodási politika , és a nemzetgazdasági ügyek tartoznak a fennhatósága alá, és lényegében a gazdaságpolitika fő kérdéseinek meghatározásával is foglalkozik a tárca. Ennek a kiemelt státusnak vethet véget a kormányváltás.
A Fidesz pénzkidobásnak tartja, hogy az Egészségügyi Minisztérium megbízási szerződés alapján fizetett egyes ÁNTSZ-es vezetőknek az újinfluenza-világjárvánnyal összefüggő tevékenységükért, írja a Magyar Nemzet.

Első  Előző  Következő  Utolsó