
A korábbi "gyógyfürdőbotrány", valamint a mostani "Főkefe-botrány" kirobbanása alapján kijelenthető, hogy a BKV-nál történtek nem egyedi esetek – mondta Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint az, hogy kifizetőhelyként működtek bizonyos fővárosi cégek, "most már nem feltételezés, hanem bizonyosság”. Tarlós István úgy fogalmazott, minden jel arra mutat, hogy a fővárosi, MSZP-SZDSZ vezette koalíciónak, akármennyire is tagadta, tudomása lehetett ezekről az eseményekről. "Kellett bizonyos asszisztencia, és ez csak MSZP-SZDSZ-asszisztencia lehetett, hogy titokszobákat tartsanak fenn, és véghez lehessen vinni azt a gyakorlatot, ami a pénzkihordást szinte üzemszerűvé tette" - mondta.
Azt, hogy az MSZP-SZDSZ-es vezetésnek tudnia kellett a történtekről, az is bizonyítja, hogy Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester maga ismerte be, hogy a BKV-t és ezeket a cégeket kézi vezérléssel irányította az ezzel megbízott szocialista vezetés - közölte a frakcióvezető.
Tarlós István szerint most már nem néhány ügyről, hanem ügyek százairól van szó. A közterület-fenntartóval összefüggésben megjegyezte, hogy szerinte a nyomozóhatóságoknak hivatalból eljárást kellene indítaniuk.
A Fidesz azonban rendet fog tenni a fővárosban, megszünteti a mostani szerződéskötési gyakorlatot - jelentette ki Tarlós István. A "rendteremtés" eszközeire példaként említette, hogy egészen más struktúrát képzelnek el a működtetésben: el akarják választani a megrendelői, a végrehajtói és a kontrolling funkciókat. A közösségi közlekedést pedig regionális keretben tervezik megszervezni.
Közölte: a kontrollszerepet szerinte fenn kell tartani a jövendő ellenzék számára. Arra a felvetésre, hogy hogyan fogja érinteni a Fidesz által tervezett önkormányzati átalakítás a fővárost, Tarlós István úgy válaszolt: nem tud róla, hogy kerületeket akarnának megszüntetni, de az önkormányzati reform nem témája a sajtótájékoztatónak.
hirado
2010.04.21. 10:32