HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gráf: az őszödi beszéd katarzist is okozhatott volna

t: 221

Gráf: az őszödi beszéd katarzist is okozhatott volna

A fáradtság öt év miniszterség után természetes, a tárca élén ennyi évet egymást követően senki nem volt még a rendszerváltás óta – jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Gráf József.

Az agrárminiszter elismerte: több, csatlakozás előtt álló ország megkereste, hogy távozó szakemberként segítse a felkészülésüket. Egyelőre nem köteleztem el magát, bár nehezen tudja láblógatva elképzelni magát – tette hozzá Gráf, aki nagy eredménynek tartja, hogy minisztersége alatt agrárbéke honolt, nem voltak látványos útlezárások.

Beszélt arról is, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása után, amikor szóba került, mint lehetséges utód, a párt mögötte állt, de szerinte Bajnai Gordon volt a miniszterelnöki posztra alkalmasabb.

Gráf leszögezte: az őszödi beszéd a politikai életben kuriózum, és tíz év múlva egészen mást fogunk gondolni róla. A tartalmi része nagyon komoly és érdemi, de az, amibe Gyurcsány öltöztette, vállalhatatlan volt. (…) A beszéd okozhatott volna katarzist is. De nem okozott. És azóta sem tudjuk, hogy a felvétel hogyan került ki. Ezt tisztázni kell – mondta az agráminiszter.

hirado

2010.04.21. 10:37

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek