HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AKI A VIRÁGOT SZERETI... > Vadvirágok > A Bükk-hegység növénytakarója

t: 10310

A Bükk-hegység növénytakarója

A Bükk jelentős területe és tekintélyes átlagmagassága lehetővé tette, hogy az egymás fölött elhelyezkedő növényzeti övek szabályosan - hazai viszonylatban a legszabályosabban - kialakulhassanak. Az egyes öveken belül több sajátos társulás különböztethető meg; köztük néhány olyan növényegyüttes él, amely nem elsősorban a magassággal változó éghajlati sajátosságok, hanem a domborzati, alapkőzet-, talaj- és mikroklíma-adottságok hatását tükrözi.

Bükk-vidék természetes növénytakarója - nagyobb vízfolyások völgytalpainak kivételével - szinte mindenütt erdő. 250-400 m tengerszint feletti magasságban a természetes növénytakaró a cseres-tölgyes. Állományait, mint neve is mutatja, a csertölgy és a kocsánytalan tölgy alkotja. A mészkőterületeken már 300 m fölött megjelenik a mészkedvelő tölgyes. Fejlett cserjeszintjét a húsos som határozza meg, de gyakori a galagonya, a mezei juhar is. A különböző tölgyesek cserje- és gyepszintjében tavasztól késő nyárig mindig láthatunk virágzó fajokat.

A védett déli lejtők erdeiben február végén, legkésőbb március közepén kibomlanak a húsos som apró sárga virágai, amelyekből őszre bordó-piros, ízletes csonthéjas termések fejlődnek. A március növénye a leánykökörcsin. Kék, vagy kékes ibolyaszínű virágait kívülről bársonyos szőrzet borítja. Ilyenkor nyílik a sugárzóan sárga tavaszi hérics. Áprilisban a leánykökörcsint a törpe nőszirom váltja fel; sárga, ibolyaszínű vagy szürkésfehér virágai szinte a sziklarepedésekben rejtőznek. Sziklás hegyoldalak korán nyíló, szép sárga virága a tavaszi kankalin, amely néha az északi sziklaélek lassabban olvadó hótakarója tövében emeli csokrát. Áprilistól június végéig virít az erdei szellőrózsa.

A május-júliusi időszak talán legfeltűnőbb növénye a magas, erős szagú nagy ezerjófű. Fürtös, halványpiros virágzata és termése szőrös (és mérgező), páratlanul szárnyalt levelei áttetszően pontozottak. Ilyenkor nyílik a bokorerdőkben az ernyősök családjába tartozó sujtár. Szirmai fehérek, levélkéi kerekdedek és tompán csipkések.

Májustól augusztusig, sőt szeptemberig is virágzik a sátoros margitvirág, a korai kakukkfű, az élesmosófű, a flórenci hölgymál, a keleti szarkaláb, a közönséges borkóró, a kőtörőfű, valamint a csillogó és a piros gólyaorr.

Az 500-700 m között elhelyezkedő gyertyános-tölgyesek a tölgyesek és a bükkösök öve között teremtik meg az átmenetet. A gyertyános-tölgyesek gazdag aljnövényzetét elsősorban boglárkafélék alkotják. Közéjük tartozik a pirosló hunyor, a téltemető, a békabogyó, a berki- és a bogláros szellőrózsa, a felálló, az erdei és a réti iszalag, a sokvirágú-, a gyapjas- és a változó boglárka. A cserjeszint is gazdag. Itt él a madár- és a lisztes berkenye, a barkócafa, a csere- és az egybibéjű galagonya.

A gyertyános-tölgyesek jellemző kora tavaszi virága a kék-, a fehér- és a nagyvirágú ibolya, az odvas- és az ujjas keltike. Nyáron nyit a pettyes-, a borzas- és a hegyi orbáncfű.

A Bükk déli oldalán 600-700 m fölött a bükkösök övébe jutunk. A hűvös északi oldalakon a bükkösök 200 m-ig is leereszkednek. A bükkösök magas, zárt lombkoronaszintje kevés fényt enged át, cserjeszintjük ezért fejletlen vagy hiányzik, gyepszintjük virágos fajai lombfakadás előtt nyílnak. A 750-950 m magas Nagy-fennsíkon és a Kis-fennsík 700 m fölé emelkedő tetőin az ország legnagyobb, legszebben fejlett hegyi (montán) bükkösei élnek. A világosszürke, sima törzsű bükk tiszta állományába csak ritkán elegyedik egy-egy magas kőris vagy hegyi juhar.

Noha a bükkösök lombozata zárt, aljnövényzetük - különösen lombfakadás előtt - korántsem szegényes. Lillafürednél és Dédes környékén már február végén, de legkésőbb március elején megjelenik a szép, sárga virágú téltemető. A kék, ritkán halványrózsaszínes vagy fehér szirmú, tavaszi csillagvirág és a kívül ibolyáslila virágtakarójú, tenyeresen ölbe fogott levelű pirosló hunyor a bükkösök legkorábbi virágai közé tartozik. Kora tavasszal, a nedves bükkösök jellemző növénye a párta nélküli, sárgászöld csészéivel és aranysága felleveleivel világító veselke. Bükkfák gyökerein élősködik a korán virágzó vicsorgó. Szára rendszerint az avar alatt marad, de halványpiros virágfüzére könnyen észrevehető.

Áprilisban bővül a virágválaszték: eléggé gyakori a mérgező foltos kontyvirág (a Calla közeli rokona), amely ilyenkor 10-20 cm hosszú zöldes virágburkáról, ősszel piros bogyóbuzogányáról ismerhető fel. A kék virágú erdei nefelejcs mindenütt elterjedt. A hegyi bükkösökben virít a hagymás fogasír, a levele hónaljában fejlődő hagymácskákról ismerhetünk rá. A tisztásokon nyílik a ritkább, halvány-kénsárga sudárkankalin és a gyakoribb sárga tyúktaréj.

Savanyú talajú bükkösökben májusban kezd virágozni az erdei madársóska. Szirmai fehérek vagy kissé lilásak, szív alakú levélkéi hármasával, lóherére emlékeztetően helyezkednek el. Savanykás levelei, különösen a Nagy-fennsík vízszegény vidékein, a szomjúságot is csökkenthetik. Ilyenkor zöldül ki néhány helyen (Tekenős-völgy, Áfonyás-oldal Bükkszentkereszt közelében) a Bükkben ritka, lombhullató fekete áfonya, amelynek levelei tojásdadok, hegyesek és fűrészes végűek, viráguk zöldes-vöröses és gömbös, bogyótermésük közismerten kékesfekete. Meg kell jegyeznünk, hogy a bükki fekete áfonya sohasem gyűjthető nagyobb mennyiségben, úgy, mint a Kárpátokban vagy akárcsak Kassa környékén is.

A bükkösök jellegzetes növénye a salamonpecsét. Igen érdekes a liliomfélékhez tartozó, gyöktörzses és négytagú virágokat fejlesztő farkasszőlő. Szárán 4-6 visszás tojásdad, örvös állású levél található. Termése sokmagvú fekete bogyó. A bükkösök hűvösebb és nedvesebb levegője igen kedvez a páfrányoknak. A hölgypáfrány, az erdei pajzsika, a szálkás pajzsika és a hegyi pajzsika is elterjedt.

A Bükk-fennsík peremébe mélyülő szurdokokban az ország legszebb szurdokerdői magasodnak. 25-40 m-ig emelkedő lombkoronaszintjüket termetes bükkök, hegyi juharok és magas kőrisek alkotják. Alattuk illatozik az erdei holdviola, gyakori a farkasbogyó, tömegesen virít az aranyos veselke és az erdei nenyúljhozzám. A szurdokerdőkben honos szép haraszt a gímpáfrány. Az északra futó, hűvös, nedves szurdokvölgyekben (Leány-völgy, Ablakos-kő-völgy) több ritka, magashegységi elterjedésű maradványfaj él: havasi ikravirág, sárga (kétvirágú) ibolya, havasi iszalag, havasi turbolya.

A szőrfűgyepek jellemző, júliusban virágzó növénye a magyar palástfű. A boglárkaféléket az elálló vagy lehajló, bozontos szárú gyapjas boglárka, a fészekvirágzatúakat a mezei aggófű, a szegfűféléket a füzéres szikárka képviseli. Tovább színesíti a képet a sötétrózsaszín nagy pacsirtafű - virágai 1,5 cm-esek is lehetnek -, a lilásvörös fürtű üstökös pacsirtafű és a lazább fürtű, szürkéskék hegyi pacsirtafű. Nyáron gyakran találkozunk az ernyősök családjába tartozó, fehér szirmú, pirosló gallérka-levelű völgycsillaggal. A szúnyoglábú bibircsvirág hosszú, fonalas sarkantyúja a nyúlánk, fürtben álló, illatos piros virágok tartozéka; gumója hasogatott; a békakonty két nagy tőálló levelet fejleszt, virágai zöldek, virágzati gerince mirigyes-pelyhes.

Szőrfűgyepekben és hegyi rétek, erdők találkozásában, a Nagy-mező déli töbreinek szélén virágzik június-július legszebb ékessége, a turbánliliom. Lepellevelei rózsaszínűek vagy pirosak, de mindig sötéten pettyezettek, és ha kinyílnak, hátragöngyölődnek.

A nyár második felében (július-szeptember) kezd virítani a fehér here és a hegyi lóhere. Előbb finom illata, később élénk rózsaszínű foltja hívja föl figyelmünket a vékony kakukkfűre. Gyakori a pimpófélékhez tartozó vérontófű és a terebélyes harangvirág.

A következő, szeptemberig terjedő időszak ritka különlegessége a Nagy-mező egyik töbrében meghúzódó, kárpáti jellegű északi pofóka vagy sárkányfű, amely hazánkban csak itt él. A búcsúzó nyár hozza virágzásba az ördögharapta füvet, a szártalan bábakalácsot, a paróka imolát és a tárnicsokat. A kígyótárnics, a kornis-tárnics és a lilás virágú hegyi tárnicska magashegységi hangulatot adnak a tájnak.

A Bükk hegységben a boróka és a tiszafa kivételével az összes fenyőfa mesterségesen telepített. Többségükkel a Nagy-fennsík irtásait kísérelték meg újra fásítani. Legöregebb a Jávorkúti "Ősfenyves" mintegy 30 hektáron elterülő, közel másfélszáz éves luc- és vörösfenyő-állománya, amely korát a kedvező mikroklímának köszönheti. A fenyők tömeges telepítéséhez a bükki éghajlat nem a legmegfelelőbb, ezért, ahol lehet - gazdasági és természetvédelmi szempontból - az ősi bükkösök visszatelepítése célszerűbb.

A Bükk-hegység gyorsfolyású hegyi patakjait magaskórós égeresek kísérik. Kora tavasszal - március-áprilisban - a bükki patakok partját a marti lapu sárga fészkei és a vörös acsalapu sötét húsvörös színű virágzat-kandeláberei borítják be. Később kifejlődő nagy leveleiket a környék népe keserűlapunak nevezi, és a nyári záporok idején vagy erős napsugárzás ellen ernyőként is használja.

A zsurlókat a március-áprilisban termőhajtást hozó mezei zsurló, májustól az erdei zsurló, a Csanyik-völgyben az óriás zsurló és a kemény csúcsú, sárgászöld, áttelelő téli zsurló képviseli. (forrás: www.bukk.info.hu)

2005.07.18

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA
Aranyveselke
Aranyveselke
Bókoló fogasír
Bókoló fogasír
Bükkfa
Bükkfa
Erdei madársóska
Erdei madársóska
Fehér galambvirág
Fehér galambvirág
Holdviola
Holdviola
Indás infű
Indás infű
Kardlevelű madársisak
Kardlevelű madársisak
Közönséges harangláb
Közönséges harangláb
Leánykökörcsin
Leánykökörcsin
Madárfészek
Madárfészek
Mezei zsálya
Mezei zsálya
Szártalan bábakalács
Szártalan bábakalács
Tavaszi lednek
Tavaszi lednek
Violás repcsény
Violás repcsény
Bogláros szellőrózsa
Bogláros szellőrózsa
Bókoló bogáncs
Bókoló bogáncs
Kakukkfű
Kakukkfű
Katáng kóró
Katáng kóró
Kéküstökű csomolya
Kéküstökű csomolya
Közönséges acsalapu
Közönséges acsalapu
Nadragulya
Nadragulya
Tavaszi kankalin
Tavaszi kankalin
Tűzliliom
Tűzliliom

Legfrissebb magazinok