Hónapokon keresztül magánnyomozókkal figyeltette meg az ausztrál zenei ipar a KazaA fájlcserélő rendszert üzemeltető Sharman Networks vállalat első emberét. Az ügy akkor pattant ki és okozott óriási felháborodást, amikor az Ausztrál Zenei Ipari Szövetség kénytelen volt néhány nappal ezelőtt beismerni, hogy igazak azok a korábban napvilágot látott pletykák, amelyek szerint a szervezet egészen az elmúlt napokig megfigyeltette Nikki Hemminget. A hölgy a KazaA fájlcserélő rendszert működtető Sharman Networks ausztrál internetszolgáltató cég vezetője.
Az ügyből időközben per lett, és május 24-én egy magánnyomozó tanúként elmondta, hogy a cél az volt, hogy kiderítsék, kiknek áll érdekében a KazaA továbbfejlesztése. A magánnyomozó szerint a nő megfigyelése "teljesen szokványos dolog volt". A nyomozó tanúvallomásában elmondta azt is, hogy a tudomásukra jutott, hogy a KazaA és a FastTrack rendszer fejlesztésének hátterében minden bizonnyal Kevin Bermeister, az Altnet cég vezetője áll. Ezenkívül semmilyen törvénysértésre vagy bűncselekményre utaló jelet nem tapasztaltak. Az ügyben az ausztrál szövetségi bíróság hamarosan ítéletet hirdet.
Michael Speck, a Music Industry Piracy Investigations nevű ausztrál zenei ipari jogvédő szervezet korábbi vezetője elismerte Sydneyben a bíróság előtt, hogy hónapokon keresztül számos nyomozást folytattak, amelyek célpontja azonban nem feltétlenül Hemming volt. A férfi közölte, hogy ők a hölgy házát tartották megfigyelés alatt. A telket egyébként idén februárban Nikki Hemming eladta John Myers-nek, a Sharman Networks ügyvédjének.
Most már a bíróság feladata eldönteni, hogy történt-e törvénysértés az ügyben és ha igen, akkor milyen büntetést szab ki a jogvédőkre, akik kissé túllépték a hatáskörüket, amikor úgy döntöttek, ők "vadásznak" a KazaA-ra nézve terhelő bizonyítékokra a hivatalos szervek helyett.
(SG)