HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Bakancsos > Amit a túrázásról tudni kell

t: 3338

Amit a túrázásról tudni kell

Az utóbbi időben a túrázás széles tömegek szórakozásává vált, de a túrázás kultúrájának színvonala – művelőinek számával fordított arányban – meredeken zuhant. Az erdőben – a városi hétköznapi élettel ellentétben – még ma is elfogadott forma a tegeződés, életkortól függetlenül. Az alábbi írásból kiderül, mi is a túrázás igazi szépsége és néhány klasszikus gondolattal is találkozunk.


A túravezető

A túravezető turista a szó minden értelmében. Ismeri az elméleti és gyakorlati szabályokat, higgadt, magát minden helyzetben feltaláló ember, akinek szavát társai minden körülmények között döntőnek fogadják el. Ismeri az utakat, a terepviszonyokat és az esetleges veszélyeket.
A túrán elől megy és mutatja az utat; vigyáz társainak testi épségére, ha valakit baleset ér,
elsősegélyben részesíti, ha valaki lemaradt, pihenőt tart és felkutatására indul, és általában gondol mindenre és gondoskodik mindenkiről.
Előre megtervezi a pihenőket, gondoskodik arról, hogy útközben víz is kerüljön az időközben kiürülő kulacsokba; gondoskodik elszállásolásról, alkalmazkodik túrájának beállításánál a menetrendhez.
A vezetőnek Magyarországon nem az a szerepe, ami például az Alpesekben vagy a Tátrában. Ott sok esetben tényleg a résztvevők élete függ a vezetőtől; nálunk, a mi turistaviszonyaink mellett erről szó sincs. Nálunk nem lehet úgy eltévedni, hogy az életveszélyt jelenthetne (kivéve, ha kisgyerekről van szó); hegyvidékeinken 1-2 óra járásnyira mindenütt találunk lakott területet.

A térkép

A térkép nélkülözhetetlen eszköze a turistának. Mielőtt kimenne a természetbe, már otthon leterítheti maga elé és végigmehet gondolatban azon az úton, melyen majd a valóságban is végigmegy. Kiszámíthatja útjának hosszát, elhatározhatja hogy hol fog pihenni, meghatározhatja, hogy útjából mennyi a szabad terep és mennyi az árnyas erdő, kikeresheti az útjához közel eső forrásokat, kutakat, megkeresheti az útjába eső menedékházat, tehát összeállíthatja a túráját úgy, mintha már bejárta volna azt a területet.
A jó térképolvasó sok információt kiolvas a térkép jeleiből. A térkép jelez minden különálló, tájékozódásra különösen alkalmas fát, táblát, kőemléket stb. Pontosan jelzi, hogy milyen magasan járunk, jelzi, hogy milyen bővizű a forrás,– de nem is lehet mindazt felsorolni, amit térképről könnyűszerrel olvashat le az, aki kezelését megtanulta.
Ma már talán – a GPS-ek idejében – idejétmúltnak tűnik a térkép ismerete, de nem lehetünk mindig olyan helyzetben, hogy kisegít bennünket az elektronika. Írni is tudnunk kell azért, mert a gyakorlatban már szinte mindig szövegszerkesztőt használunk.

Az időjárás

A természet mindig szép! Napsütésben más oldalát mutatja, mint esőben és más oldalát nyáron, mint télen. Aki az időjáráshoz köti a túráját, az hetekig várhat, amíg az elképzeléseinek megfelelően alakul. Az ember mindig alkalmazkodik bizonyos fokig a körülményekhez. Minél nehezebbek a fizikai körülmények, annál jobban megedződik azok elviselésére.
Miért nem fázik meg a turista, aki 4-5 fokos hidegben is útnak indul? Miért nem betegszik meg, ha megázik? Azért, mert hozzászokott a szélsőséges időjárási viszonyokhoz. Akinek nincs meg a megfelelő edzettségi szintje, nem érdemes egyből a legnehezebb körülményeket bevállalni.
Szép fokozatosan lehet hozzászokni a mostohább időjárási körülményekhez, ezért legjobb kora ősszel elkezdeni a rendszeres túrázást. A réteges öltözködés nagyon fontos – ha megizzadunk, sokkal könnyebben megfázunk. A gyakorlatban kialakíthatjuk, mi az a számunkra megfelelő mennyiségű ruhadarab, amiben jól érezzük magunkat.
Sajnos az utóbbi években egyre többet hallani a Nap által kibocsátott UV-sugárzás bőrünkre gyakorolt károsító hatásáról. A szakemberek szerint egyre inkább kitolódik az a napszak, amikor különféle UV-szűrő krémekkel kell védekezni ellene. A fizikai védekezés mindig javasolt, azaz lehetőség szerint legyen mindig rajtunk sapka, és hosszú ujjú felső.

A felszerelés

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a felszerelés legfontosabb eleme a jó túrabakancs. Ha ezt nem jól választjuk meg, akkor a legszebb túra is pillanatokon belül fájdalmas pokollá válhat számunkra. Alapszabály, hogy új bakancsban (cipőben) sohase induljunk túrára, előbb járassuk be azt a városban. Manapság rendkívül széles a választék a túraboltokban a különféle kirándulásra, túrázásra alkalmas cipőkből. Hosszabb kirándulásokhoz a bakancs kiválasztásánál érdemes szakember véleményét kikérni.
A cipő talpa legyen középkemény – a nagyon merev talp a magashegyi túrázóknak ajánlott, Magyarországon erre nem lesz szükség. Érdemes a cipő bélését megvizsgálni: általában ez műszálas textil (jó ha gore-tex), a boka környékén pedig lehet bőr. Csak olyan bőrbéléses cipőt érdemes megvenni, amelyben a bőr extra puha, egyéb esetben könnyen előfordulhat, hogy feltöri a lábat.

A másik fontos felszerelési tárgy a túrazokni. Az ilyen zoknik fő ismérve, hogy nagy arányban tartalmaznak pamutot, ami a zokni párafelszívó képességét javítja. Ez azért is fontos, mert hiába a profi szellőző bakancs, ha a zokni műszálas, nem szellőzik ki a nedvesség. Érdemes tehát ilyesmire beruházni, mert a túra vagy trekking cipők páraelvonó hatását elősegítik.
A téli túra fontos kiegészítője a kamásli – ez a szerkentyű megakadályozza, hogy a hó vagy latyak eláztassa a cipőt belülről.
A szél- és esőkabát ma már szintén korszerű anyagokból készül. Belülről szellőzik, de a nedvességet nem engedi be. Bizonyos fokig igaz ez a speciális túranadrágokra is. Télen fontos kiegészítő még a sapka és a kesztyű is, nyáron pedig a kulacs.
A hátizsák kiválasztásában szintén érdemes szakember tanácsát kérni, főleg akkor, ha tíz kilogramm feletti súlyt akarunk cipelni hosszabb távon. A jó hátizsáknak olyan a kialakítása, hogy hátunk legmegfelelőbb pontjain támaszkodik, így a súlyt sokkal könnyebbnek érezzük.

A túrázás tízparancsolata

utisugo.hu

(Bartha Kata)

2010.09.02

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA
Bükki látkép
Bükki látkép
Szarvas
Szarvas
Bükkben
Bükkben
Felsőtárkányi tó
Felsőtárkányi tó
Bükkben
Bükkben
Szilvásvárad - Fátyol vízesés
Szilvásvárad - Fátyol vízesés
A bátrak
A bátrak
Sziklás oldal
Sziklás oldal

Legfrissebb magazinok