HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kétségbeesett bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán az énekesnő. A téma – mint a napokban a magyarországi könnyűzenei élet összes komolyabb szereplőjénél – az, hogy Palkovics miniszter korábban belengette: elképzelhető, hogy augusztus 15. után is korlátozzák majd a tömegrendezvényeket. Vagyis a zenészek – koncertek híján – nem tudnak majd dolgozni.

Majka és a többi zenész után Péter Szabó Szilvi, most pedig Tóth Vera is megszólalt az ügyben. A témában ki-ki a vérmérséklete szerint fogalmaz meg üzeneteket. Majka és Lovasi András például össze is vesztek az ügy miatt, s a rapper végül elküldte a p.csába Lovasit.

Tóth Vera őszintén beszélt arról, milyen nehezen éli meg a karanténidőszakot, milyen borzalmas dolgokon megy keresztül, s „drogelvonós suhanchoz” hasonlítja magát. Mint mondja, új embert kellett faragnia magából, ami nem ment könnyen, sőt, még most is nehezen birkózik meg önmagával. Bevallotta, anyagilag és erkölcsileg is megalázó helyzetekbe került, ezért könyörög a kormánynak, hogy segítsenek a problémáján.

Hosszú posztjában így ír a történésekről, külön kiemelve, hogy nem kormányellenes posztról van szó:

„Kérem, ne vegyék el tőlem a hivatásomat és kérem, hagyják megélni az álmaimat..

Saját szemszögből írom, kicsit többet beszélve magamról:

(Nem kormányellenes poszt, nem a politizálás a célom)

Számtalan megpróbáltatást kellett átélnem az elmúlt időszakban.

Ez úgy van, ahogy mondom.

Tudom, nagyon cukik a palkonyai fotóim, biztos mindenki arra asszociál, hogy ennek a nőnek mi baja lehet egy veri romi, borvidéki környezetben?

Jogos, valóban más volt a karantént megélni lent, a szép faluban, mint egy belvárosi lakásban, de a probléma mélyebb annál, hogy e szuper körülmény mindig enyhíteni tudjon rajta.

Úgyanis egy vadonat új embert kellett magamból faragnom.

Egy türelmes, nyugodt, egotól mentes, szigorú, saját maga által kialakított, katonás rendszerben élő embert, akinek az önfegyelmezései mellett, gyorsan kezdenie kellett valamit azokkal az energiákkal, amiket ezer fokon, csak a színpadon tud útnak indítani, máskülönben betapadnak az energiák és beláthatatlan következménye lesz, ha nem távoznak.

Máshol nem tud belőlem kimászni, csak fent a színpadon. Próbálom kiadni magamból, de mindig itt marad a nagyja és csak duzzad és duzzad...

Na, ezt az energiaizét oldd meg, haver, (mondtam akkor magamnak)

Emellett pluszban még full hedonista is vagyok és ezért állandó mértéktartásra kell ösztönöznöm magam.

Utálom néha, de talán mostanra már automatikusan működik (se).

Vergődtem is az elején egy két hetet, hogy hova a szarba rakjak ennyi szenvedélyt? Ember legyen a talpán aki ezt kibírja, de kibírtuk egymás mellett a kedvesemmel, a két dudás, a két erős...

Hol hőhullámom, hol hidegrázásom volt.

Olyan voltam, mint egy drogelvonós suhanc.

Úgy éreztem, hiába kezdek el erről az érzésről beszélni, úgysem érti senki. Meg ebben a nagy koronavírusban mit ugráljak én, hogy valaki figyeljen rám is, csak kinevettek volna.

Borzalmasan magányosnak éreztem magam.

Tehát nem címeztem levelet a Magyar Kormánynak naívan azzal a kéréssel, hogy “tessenek már meghallgatni az érzéseim és gyógyítsanak meg, segítsenek, jaj!”, mert tudtam, hogy úgy sem értenék meg és szerintem nem is érdekelte volna őket a vergődésem.

Ezért csendben ordítottam, bele a párnába és ott segítettem, ahol tudtam.

Számtalan megalázó helyzetbe is belekerültem anyagi, erkölcsi szinten. Túl vagyok rajta, innentől más lesz ez is.

Annyi minden megszakadt:

Néha a kapcsolatom magammal, néha a világgal, néha néma, máskor hangos voltam, mostanra pedig, a parkolópályán ülve, átvészelve valahogy ezt az egészet azt hallottam, hogy talán augusztus 15-től sem lehet majd nagyszabású eseményeket, koncerteket tartani és kissé feldúlt lettem és a határán vagyok, hogy egy nagy határ szarnak érezzem magam pont úgy, mint az elején, amiből öt hónap alatt, nagynehezen, talán kihoztam magam.

Nem tudom mit mondjak, legszívesebben dacos hülyegyerekként, de persze felnőtt módján, úrinői énemmel próbálom, finoman kezelni ezt a helyzetet is, hozzáteszem, már nagyon nehezen megy a finomkodás.

Kormányunktól, a mai döntést befolyásoló szándékkal kérem, ne húzzák ki a lábam alól a talajt, ne tegyenek totál bizonytalanságba, mert így nem tudok egyről a kettőre jutni, pedig most vagyok abban a korban, mikor képes vagyok rá, képes vagyok teremteni úgy, hogy talán nem zavarok meg vele senkit, sőt, bátorkodom úgy érezni, hogy talán hasznára válok a világnak..

Kérem ezt számtalan zenész, frontember, fesztiválszervező, road, technikus, asszisztens, jelmezes, kisegítő, sofőr, építő, fényes, hangos, sminkes, fodrász, közönség és számtalan velem dolgozó, sőt éhező (mert sajnos van aki már ott tart) nevében is, ne húzzák le mégjobban a szakmámat, mert nagyon is szükség van rá, még akkor is, ha ez nem az alavető lételeme a közösségnek.

Lehet papíron így van, de ez nem igaz.

'A zene az kell, mert körülölel és nem veszünk majd el'...

Nekem EZ a megélhetésem, EZ az a, b, c, d, e, f... tervem, lehet önöknek annyira nem fontos, nem az elsődleges, MÉGIS arra kérem, legyen az egy fél napra...

Értékeljék kicsit a befektetett energiámat.. az én szakmámat is...

ne legyenek igazságtalanok:

A 22000fős meccsen is ugyanúgy elkaphatjuk a koronavírust, mint egy ugyanekkora létszámú fesztiválon.

Szóval ne a zene legyen a mumus...

És hadd döntse el mindenki maga, hogy kockáztat e, vagy sem?

Esélyt kérek a zenélésre, kérek egy kis odafigyelést, törődést, egy kis komolyan vevést és ha maradt egy kis szív, akkor érezzenek velem együtt..

Nagyon hálás vagyok, ha ez egy kicsit is sikerül.

Kérem, jól fontolják meg ma, hogy végleg kinyírják e a szakmámat, vagy adnak e esélyt “az egyről a kettőre”? Nem várok választ, csak izgatottan figyelek, csendben..

Köszönöm a 'pihenő Univerzumunk' nevében is, ha nem nyomnak minket le még jobban ezen a roppant nehéz kényszerpályán...”

blikk.hu

Feltöltve: 2020.07.15.
Megnézve: 167

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra