Sajtóértesülés szerint Mester László írta alá a necces csereszerződéseket. Pestszentlőrinc-Pestszentimre szocialista polgármestere visszavág, szerinte a lakásmaffia a Fideszhez kapcsolódik, és az üzelmeknek épp ő vetett véget.
Egyéves, egymilliárd forintos szerződést kötne az ATV-vel turisztikai műsorok gyártására és sugárzására a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. További 300 milliót pedig egy állítólag jó szocialista kapcsolatokkal rendelkező üzletember tévétársaságának megvételére fordítanának. A nagybevásárlással egyidejüleg az alapítvány azon sajnálkozik, hogy nincs elég pénze a rászoruló családok üdülésének támogatására.
Ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.
Az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tarható fenn, a felsőoktatási intézmények között pedig jóval nagyobb versenyt kellene létrehozni
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a BRFK-n Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, mert a cég belső vizsgálatának eredményei szerint tíz, a közlekedési társaság és valamely külső cég közötti szerződéssel kapcsolatban merült fel bűncselekmény gyanúja - közölte a BKV pénteken.
Közzétette az Egyenlítő TV egy filmet a világhálón, ebben arra utalnak, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője részt vett azokban a mutyikban, amelyekkel most Zuschlag Jánost vádolják
Több eredetiségvizsgáló állomást azzal az információval hívtak fel, hogy megszületett a megegyezés a vállalkozók és az állami hivatal között, ezért okafogyottá vált a sztrájk