
A tüntetésre készülő több ezer eredetiségvizsgálót telefonon dezinformálta valaki az NKHH nevében. Azt közölték az állomások vezetőivel, hogy ne tüntessenek, mert a hivatal és az eredetiségvizsgálók érdekképviselői tárgyalnak, közeledtek az álláspontok. Azt nem tudni, hogy valójában ki telefonált.
A hirado.hu úgy tudja, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) nevében tucatnyi eredetiségvizsgálattal foglalkozó állomást hívtak fel, hogy a péntek délutáni demonstráció felesleges, mert egyezség született a hivatal és a vállalkozók között. A tiltakozás így okafogyottá vált.
Nincs egyezség
Azt, hogy a rejtélyes telefonhívások valóban az NKHH-tól érkeztek-e nem tudni. Azonban a különös sztrájktörés kiverte a biztosítékot a tüntetésre készülő eredetiségvizsgálók között.
Az érintett eredetiségvizsgáló cégek egyik vezetője Balla Béla elmondta, hogy nagyon elkeserítőnek tartja ezt a módszert. Megerősítette, hogy a telefonálók valótlanságokat állítanak, hisz semmiféle egyezség nincsen.
"Az NKHH és a KeKHH sem tárgyal velünk" - tette hozzá. A vállalkozók nevében Balla Béla kijelentette: lesz demonstráció.
A tiltakozók délután egy petíciót adnak majd át a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének. A levelet Bajnai Gordon miniszterelnöknek írták. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány állítsa vissza a december 22-e előtti állapotot. A velük kötött szerződés ugyanis 2011-ig érvényes.
Feljelentést tettek
Az öt eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég pénteken ismeretlen tettes ellen különféle bűncselekmények miatt beadta a feljelentést az ügyészségre és a rendőrségre is.
A vállalkozók továbbra is úgy gondolják, hogy 10 milliárd forintot feleslegesen fizetett ki az állam az eredetiségvizsgálat rendszerének megreformálására egy olyan cégnek, amelyhez az NKHH egyik tisztségviselőjének komoly és szoros kapcsolata fűzödik.
Furcsának tartják azt is, hogy ezen cégben egy olyan ügyvéd is szerepelt felügyelőbizottsági tagként, akinek a neve felmerült a botrányos BKV guruló milliárdok ügyében is.
A kormány cáfol
A kormány a piaci versenyt is növelő egységes követelményrendszer bevezetésével indokolja az eredetiségvizsgálat új szabályait és cáfolja, hogy az intézkedés miatt munkahelyek szünnének meg.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közös közleményében az áll, hogy a változtatással több műhely is bekapcsolódhat a vizsgáztatásba, így jelentősen nőhet a versenyhelyzet a piacon.
Az új eljárásrend révén olyan kisvállalkozások is bekapcsolódhatnak az eredetiségvizsgálatba, amelyek korábban az öt technológiabirtokostól függetlenül szerettek volna működni, de erre a 2010. január 1-jét megelőző szabályozás nem adott lehetőséget.
hirado
2010.01.22. 10:47