Ma délelőtt 9 órakor elkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Középszinten 77 972-en, emelt szinten 2278-an vizsgáznak az idei érettségi első kötelező vizsgatárgyából, magyar nyelv és irodalomból. A műveltségi teszt feladataiban Arany János és Zrínyi Miklós is helyett kapott, a műelemzésnél Örkény István novellájára esett idén a választás.
A tavaszi érettségi vizsgák magyar nyelv és irodalommal kezdődtek május 5-én 9 órakor. A feladatok megoldására összesen 240 percük van a tanulóknak. Ahogy korábban megírtuk, a vizsga két részből áll: az első körben egy szövegértési feladatot és egy műveltségi tesztet kapnak a diákok, a másodikban pedig műelemzést vagy témakifejtő esszét kell írniuk.
Az Eduline információi szerint idén minden a nevek körül forog, ugyanis a középszintű érettségi első részében egy erről szóló szöveget kaptak a diákok; a Telex azt írja, a tanulóknak Daniss Győző Raátz Judit nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársával készült beszélgetéséből kell szövegértési feladatokat megoldaniuk. Ezzel összesen 40 pontot szerezhetnek. A irodalmi műveltségi teszttel 20 pontot érhetnek el a tanulók: ebben idén stílusirányzatokat, műfajokat, fogalmakat kérnek számon, de a lapon felbukkant Arany János és Zrínyi Miklós is. A vizsga első részére összesen 90 perc áll rendelkezésre.
Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint a vizsga első részében a szövegértéshez kapott szöveg baráti a tanulók számára, ami inkább ismeretterjesztő vagy tudományos ismeretterjesztő, mint szakszöveg. A feladatok között van igaz-hamis típusú, illetve indoklást is kell írni, KSH adatok alapján pedig táblázatokat is kaptak a diákok. Az irodalmi műveltségi tesztben olyan, kifejezetten ismert memoriterek tűntek fel, amelyek a szaktanár szerint nem okozhattak gondot senkinek. Ezenkívül műfajokat, korszakok ismeretét is visszakérdező feladatok, és kötelező olvasmányok ismeretét ellenőrző példák is szerepeltek a lapon, illetve volt olyan feladat, amelyben a szereplők neve alapján kell felismerniük egy-egy irodalmi művet. A szaktanár szerint csak 1-2 olyan példát tartalmaz a feladatlap, amely fejtörést okozhat – írja az Eduline.
A középszintű magyarérettségi második felében két feladat közül választhattak a tanulók: elemezik Örkény István Meddig él egy fa? című novelláját vagy írnak egy témakifejtő esszét arra fókuszálva, hogy a történelem miért visszatérő témája az irodalomnak – írja a Telex. Az vizsga második részére 150 perc áll rendelkezésre.
Az emelt szintű érettségiket központilag írják a diákok, ezért arról egyelőre nincsenek információk, hogy milyen feladatokat kaptak.
blikk.hu
Feltöltve: 2025.05.05.
Megnézve: 4