HIRDETÉS
HIRDETÉS

A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

"Most van, a jövőben pedig nem lesz" lakáscélú devizahitel - a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, akit a szerdai kormányülésen bíztak meg a feladattal. Az ennek határidejét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, "azt mondtuk neki (Varga Mihálynak), hogy siessen".

A tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ - közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy "hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág".

Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány "nem sok energiát fecsérelt" a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet "villámháborút" folytatott. Most azonban az ország erős, "ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást" - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, "de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön", hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Hozzátette, "a mi gondolkodásunk középpontjában azok állnak, akiknek egy lakásuk van, amelyben laknak, és ilyen értelemben az egyetlen vagyontárgyukat fenyegeti veszély".

"Azért tudtunk széles felhatalmazást adni a gazdasági miniszternek, mert több olyan alkotmányos megoldás is létezik, amellyel a korábban megkötött szerződéseket módosítani tudjuk" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint a lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is, ez a legsebezhetőbb oldala ma az országnak. Úgy fogalmazott, az ilyen devizakölcsönt felvevő embereket becsapták, a bankok "minimum gondatlan, ha nem rosszhiszemű magatartást" tanúsítottak, ráadásul az állami szervek sem tették meg azt, amit meg kellett volna tenni.

Luxuscikkek áfája

A rádióinterjúban Orbán Viktor ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusautókat, ékszereket - terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság "visszaverte" a magyar kormány ilyen irányú törekvését, de - mint hangsúlyozta - "egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség", mert így válhat teljessé a magyar - szerinte Európában a legjobb - adórendszer igazságossága.

A kormányfő elmondta: a nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe.

A családi adózással kapcsolatban jelezte, az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az ugyan rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ilyen esetben igénybe vehető a kedvezmény a járulék terhére is. Tájékoztatása szerint ez mintegy 250-260 ezer családnak nyújt segítséget.

Emelni kell a felsőoktatási ponthatárokat
Emelni kell a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban, ahol szólt egyebek mellett a Sólyom magyar légitársaságról és a tusnádfürdői szabadegyetemről is. A kormányfő a 180 perc című műsorban a felsőoktatási ponthatár meghúzásával összefüggésben elmondta, egyetért abban a szocialista Hiller István volt oktatási miniszterrel, hogy fel kell emelni a bekerüléshez szükséges, jelenleg 240-es minimumponthatárt.

A 240-es ponthatár ugyanis "egy közepes dolog", márpedig közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes - fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor: nincs ellene, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nem egyetemen, hanem egy másfajta képzésben, szakképzésben. Ezért is tett lépéseket a kormány a szakiskolai rendszer erősítése és a technikusi képzés visszaállítása érdekében, a következő időszak fontos feladata pedig a szakfőiskolák megteremtése lesz.

Az önköltséges felsőoktatási képzésről szólva Orbán Viktor kifejtette: szerinte a diákmegmozdulások eredményeképpen háttérbe szorult diákhitelrendszert "nem szabad teljesen elfelejtenünk". Úgy fogalmazott, fájlalja, hogy rossz beállításba került ez a hitelrendszer, amelyet azonban folyamatosan átalakítanak, és így szerinte az a végén egy olyan kiugróan kedvezményes lehetőség lesz, amelyet érdemes megfontolniuk mindazoknak, akik nem tudnak bekerülni az államilag finanszírozott keretbe.

Új légitársaság

A miniszterelnököt az interjúban megkérdezték arról, hogy a Sólyom lehet-e az új nemzeti légitársaság, amely a vezérigazgató bejelentése szerint hamarosan megkezdi működését. Orbán Viktor elmondta, a magyar állam korábban évente mintegy 40 milliárd forintot költött a Malév fenntartására.

A mostani kormány is "nyögte ezt a terhet", mert úgy gondolta, a nemzeti légitársaság fontos dolog. Az Európai Unió azonban másképpen gondolta, és tiltott állami támogatásnak minősítette ezt az állami forrást - fejtette ki, közölve: "ez a tilalom fennáll minden új légitársaság esetében is, ezért nem látom annak a lehetőségét, hogy az EU döntése után költségvetési támogatást tudjunk nyújtani bármilyen légitársaságnak".

Nyereséget hoz a vb

Azzal kapcsolatban, hogy Budapest rendezheti az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát (vb), a kormányfő azt mondta: a pályázásnál arról nem kellett meggyőzni a kabinetet, hogy ez jó volna Magyarországnak, az üzleti modellből ugyanis világosan kiderül, nyereséget hoz a vb.

Figyelemmel arra, hogy Magyarország a 2017-es junior úszó vb rendezését is elnyerte, nem egyik napról a másikra kell létrehozni a befektetéseket - fűzte hozzá.

Tusványos

Orbán Viktort végül megkérdezték a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborral, Tusványossal kapcsolatban tett román külügyi nyilatkozatról, amely szerint a tusnádfürdői szabadegyetem olyan, mint a magyar kormány egyik ülése, amelyet ezúttal Romániában szerveztek meg.

A kormányfő szavai szerint "a románoknak tulajdonképpen ez a hasonlata nem indokolatlan azzal a megszorítással talán, hogy nem egyszerre vesznek részt a tusnádfürdői táborban a magyar kormány tagjai, mert akkor ki marad itthon az üzletben?". Szombaton a mi időnk címmel tart előadást Orbán Viktor az erdélyi Tusnádfürdőn.

A miniszterelnök a rádióinterjúban megjegyezte, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek (V4) kormányfői is részt vesznek.

hirado

Feltöltve: 2013.07.26.
Megnézve: 2654

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra