HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egyik gyorshajtó sem úszhatja meg Nógrád megyében a büntetést, hiszen már drónokkal figyelik az utcákat. A szabályszegőkre pedig a rendőrök könyörtelenül lecsapnak.

A következő hetekben fokozott közúti közlekedési ellenőrzés tartanak a Nógrád megye egész területén, ráadásul most egészen újfajta módon: már a levegőből is lesik a szabályszegőket. Eddig főként motoros rendőrök ellenőrizték a sofőröket, kiemelt figyelmet fordítottak az ittas vezetőkre és a gyorsan hajtók kiszűrésére, írja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a közleményében. Ezzel azonban nem a büntetések kiosztása a céljuk, hanem az esetleg halált okozó balesetek megelőzése és a szabályok betartására való figyelemfelhívás. Az eddigi tapasztalat szerint rengetegen nem veszik figyelembe a táblára felrajzolt sebességhatárokat és őrült tempóban közlekednek az utakon.



A motoros rendőrök mellé most újabb „figyelő szemeket” vetett be a megye rendőrsége: már a levegőből, drónokkal is figyelik a legforgalmasabb útkereszteződéseket és a gyalogos­átkelőhelyeket. Reményeik szerint ezzel az akcióval még kevesebb lesz az olyan sofőr, aki akár ittasan ül a volán mögé, akár túl­ságosan is a gázpedálra tá­maszkodik majd.

A szerkezetek a levegőből biztonságos tá­volból figyelik az utakat és kiváló mi­nő­ségű videófelvételeket ké­szítenek. Ezeknek a felvételeknek há­la a közlekedésrendészeti szolgálat járőrei abban a pillanatban útnak is indulnak és intézkedni is tudnak. Ezzel egy időben jóval több területet lehet megfigyelni és akár egyszerre két helyen is intézkedni tudnak a hatóságok. Az első drónokat Salgótarjánban tesztelik és használják, de a jövőben az egész országban is alkalmazni szeretnék.

borsonline.hu

Feltöltve: 2020.07.09.
Megnézve: 206

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra