HIRDETÉS
HIRDETÉS

A 24-nek adott interjút Szikora Róbert, a téma főként aktuálpolitika volt, azon belül is főként a politikai szimpátiája Orbán Viktor felé, és a liberálisok utálata. Az interjúból azonban az is kiderül, hogy miközben Szikora 100 százalékig fideszes, állítása szerint nem különösebben nyomul tudatosan a politika közelében, például egy Orbánt köszöntő videóba is úgy került be legutóbb, hogy fogalma sem volt, mikor van a kormányfő születésnapja, és arról sem, hogy most volt a 10. évfordulója, hogy miniszterelnök lett Orbán.

Ellenben a videó szervezője, Szalay Kornél Géza régi jó barátja Szikorának, most is ő kérte, hogy vegyen részt a köszöntésben. Ekkor a következő kérdés-felelet hangzik el az újságíróval a videó szereplőiről:

Hogy jött össze ez a csapat?

Nem tudom, de nem is érdekel.

Szikora azt mondja, nem foglalkoztatja mások véleménye, mindenki mindenből politikát csinál, ahogy ebből is. Aztán pár mondat után Szikora közli, hogy

"Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz".

Szikora szerint a balliberálisok nem tudják benyelni, hogy boldog születésnapot kívánt Orbán Viktornak. "Ezt csak akkor tudnák megtenni, ha picit is liberálisok lennének, és nem ilyen felforgatók." Azt is mondta, hogy a liberálisok nem szeretik a hazájukat. "Az életben szükség van tabukra, a liberalizmus alapja viszont az, hogy minden tabut megszüntessenek", mondta.

Az énekes arról is beszélt, hogy tudta jól, hogy a közönségét ezzel meg fogja osztani, de őt ilyesmivel nem lehet befenyegetni, a demokrácia lényege, hogy elmondhatja a véleményét, mégis akkor is, ha ezzel sok ellenséget szerez.

Az interjú egyik csúcspontja, hogy Szikora az emberi minőségről beszélve kiosztja a fideszes Philipet, miközben ellenpontként állítja vele szemben Gréczy Zsoltot.

"Van egy fideszes ember, úgy hívják, hogy Rákay Philip. Feljött Szekszárdról, az egyik technikusom ajánlotta, milyen jó lenne az R-GO koncertek előtt, mert jó dumája van. Így is lett, ahol tudtunk, segítettünk ennek a srácnak. Ma már a régi R-GO tagjainak, a korábbi pajtásainak nem is köszön, hanem elfordul. Nekem is épphogy odabiccent, iszonyú nagyképű lett. Ugyanezt a munkát végezte nálunk egy másik fiatalember, akit úgy hívnak, hogy Gréczy Zsolt. Ő volt az R-GO Klub vezetője, szervezője, ma DK-s politikus. A mai napig felhív, dumálunk, és röhögünk a régi dolgokon. Politikába nem megyünk bele. Szóval embere válogatja, legyen az jobb- vagy baloldali. Ha jellemtelen, teljesen mindegy melyik oldalon áll."

Szikora beszél még arról is, hogy

Amerikában az lett a trend, hogy az elnöknek mindenféle hollywoodi sztár nekiugrik, a liberális oldal mindig mindenkit nyakig megaláz. "Persze mindennek a végén ott van Soros, a sátáni figura. Közben mindenre ráfogják, hogy rasszista. Miért volna rasszizmus, ami George Floyddal történt? Csak mert fehér volt az az idióta rendőr, aki rátaposott az egyébként visszaeső bűnöző, fekete George Floyd fejére?"

Sokan a magyarok ellen drukkolnak nemzetközi sporteseményeken és focimeccseken, merthogy ez is Orbán Viktor politikájának a sikere lenne. "Ez agybetegség." "Ezeknek az embereknek a fejét nem tudom, hogy tették össze, de nem is érdekel jobban. Az a hitük, hogy állítólagos konstruktív ellenzékként és civil szervezetek álruhájában destabilizálják a most fennálló rendet."

Ő minden délután három órakor, bárhol is van, megáll egy pillanatra. Akkor van az irgalmasság órája, amikor megfeszítették az Urat. De ugyanígy megáll minden június 4-én 16 óra 30 perckor, amikor aláírták a trianoni békediktátumot.

Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság ellen kampányolt, de "ne várjuk, hogy egy sakálnak ne sakáltermészete legyen, egy kígyónak ne kígyótermészete legyen, egy bolseviknak meg ne bolseviktermészete legyen". (...) "Sajnos, 12 év után megint visszarendeződni látszanak a bolsevikok. Például a DK-sok. Újra és újra képesek voltak visszatérni a hatalomba."

Orbán nem egy egyszerű politikus, hanem akkora sakkjátékos, mint Szpasszkij vagy Kaszparov. Nem egy-két évre tervez, hosszú távon előre látja a dolgokat. Ezért mondja, hogy ne jöjjenek be ide (a migránsok), hiszen a szegény magyar nép így is épp elég megosztott.

Láng Zsolt II. kerületi expolgármester mellett azért kampányolt, mert azt szerette volna, hogy "egy normális ember nyerjen". "Az, hogy a Pasaréti téren a templom előtt ötezer árvácska tő virágzik, olyan mintha Svájcban lennénk. Ilyet akkor láttam először, amikor a hetvenes években a Hungáriával kimentünk Spanyolországba, és csak tátottuk a szánkat. A Pasaréti tér ilyen volt, mikor Láng Zsolt volt a polgármester".

Ő soha nem kért pénzt a hatalomtól, bár kapott támogatást kétszer is, azt nem ő kérte. "Elég pénzt kerestem már ahhoz, hogy ne kelljen kuncsorognom. Így nem tudnak befogni, senkinek a hálójába nem kerültem bele."

Az interjú végén Szikora visszakanyarodik az elején (és közepén) említett gondolatokhoz:

Egyszerű polgárként mondom, hogy Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben. Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak. Utolsó szó jogán még annyit szeretnék üzenni a liberális barátainknak, hogy gyakorolják velem szemben az általuk hőn szeretett szót, a toleranciát.

index.hu

Feltöltve: 2020.06.30.
Megnézve: 673

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra