HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hihetetlen dolgok derültek ki az önkormányzati választás idején kirobbant Borkai-féle szexbotrány hátteréről. Az Index.hu azt állítja, hozzájutott a szexbotrányt követő zsarolási ügy nyomozásában tett vallomásokhoz.

Az Index.hu az érintetteknek az ügyben tett rendőrségi vallomásai alapján írt, hosszú cikket szentelt a témának, és ebben politikai thrillerbe illő szálakat fednek fel a botrányos ügyben. Ebből kiderül, hogy a Fidesz már 2018-ban tudott a szexvideó létezéséről, és erre Kubatov Gábor pártigazgató fel is hívta Borkai figyelmét.

A portál szerint Borkainak egy biztonságos helyen kellett találkoznia a pártigazgatóval, ezért egy gyirmóti étteremre esett a választása, olyan időben, amikor a hely még üres volt. A pár perces beszélgetésben Kubatov felhívta Borkai figyelmét, hogy van egy videó, amin ők és a városszerte ismert barátai egy hajón szexelnek, és hogy a kampányban bizonyára előkerül a felvétel. Kubatov akkor azt mondta állítólag, hogy ez amúgy Borkai magánügye, ami nem veszélyezteti az akkori polgármester politikai karrierjét és a Fideszt sem. Ám ettől még ezt a magánügyet Borkainak el kellett rendeznie valahogy.

A katamaránt, amin az adriai bulit tartották, 2018-ban egy győri milliárdos vállalkozó foglalta le. A vállalkozó annak a szűk baráti körnek a tagja, amely nagy befolyással rendelkezett Győrben. A barátság és különböző üzletek kötötték össze a társaság tagjait, egyebek mellett az Audi-földek megvásárlása és továbbadása, amelyen a résztvevők nagyot kaszáltak. (Értéktelennek tartott földeket vásároltak meg, majd adták tovább horroráron az Audinak, amely ott épített gyárat.)

A katamarán lefoglalásakor a vállalkozó bekérte barátai hajós igazolványainak számát, hogy vezethessék is a hajót. A bulin ott volt két lány is, egy székesfehérvári ikerpár, akiknek senki nem mondta, hogy tilos mobilozni.

Borkai a rendőrségen, ahol zsarolás miatt indult később eljárás, s melynek Borkai a sértettje, azt mondta, hiba volt nem szólni a lányoknak a mobilok miatt. A hajón ott volt több győri vállalkozó is, akiket az Index Borkai „sleppjének” tagjaiként azonosít, és akik látványosan tudtak egyről a kettőre jutni a városban. A résztvevők a buli hevében nem vették észre, hogy az egyik lány videókat készít.

Ki a megbízó?

Azt nem tudni, ki bízta meg a lányt a felvételek készítésével, de a rendőrség rajta van, hogy kiderítse. Az a gyanú, hogy a győri F. Gábor és a felesége, akik korábban megharagudtak Borkai ismerősére, Rákosfalvy ügyvédre.

2018 júliusában, a hajós parti után egy férfi többször is hívta Borkai városházi titkárságát, hogy beszéljen a polgármesterrel, mert fontos dolgot akar neki mutatni. Sokáig nem engedték Borkai közelébe, de olyan kitartó volt, hogy végül bekapcsolták neki a polgármestert. Póczik József egykori válogatott focista volt az, akivel találkoztak is személyesen, s a találkozón Póczik fotókat mutatott az orgiáról.

A portál szerint Borkai bepánikolt, rájött, hogy bajban van, egyre több bizalmasának beszélt a dologról, később pedig már annyira jutott a dolog, hogy még Kósa Lajos is felhívta, hogy tud a videókról, sőt, látta is azokat.

Borkai vallomása szerint 2019 tavaszára már sokan tudtak az ügyről a Fideszben, például Kocsis Máté is, aki az Index megkeresésére elismerte: neki 2019 tavaszán egy győri rendezvényen Borkai maga mondta el, hogy van valami nőügy, ami a választási kampányban előkerülhet, de részleteket erről a polgármester nem osztott meg vele.

Orbán tudta?

Borkai a portál szerint arra is utalt rendőrségi vallomásában, hogy még Orbán Viktor is tudott a videóról. Állítólag Kubatov azt mondta neki ugyanis, hogy a „főnök” szerint ami történt, magánügy, és nyugodjon meg, mert ha az önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra kerül a téma, azt a jobboldali médiában blokkolják majd.

Közben az érintettek magánnyomozásba is kezdtek, hogy kiderítsék, kik indították el útján a videófelvételt. Póczik mellékszereplő lehet, Borkaiék nem is állítják, hogy pénzt kért volna tőlük. Viszont az biztos, hogy Borkaiék legalább egyszer fizettek, mert eljutottak egy diósdi férfihez, aki azt állította, hogy az eredeti felvételek nála vannak. 10 millió forintot kapott, a hajóút résztvevői dobták össze, fejenként 1,6 millióval szálltak be, Borkaival együtt – állítja a kiszivárgott vallomások alapján az Index.

Azt nem tudni, miből gondolták, hogy a felvételnek, ami egyébként sem a diósdi férfi megbízásából készült, miért ne lennének másolatai, de az biztos: tévedtek.
Pletykák

A Fideszen belül terjedtek pletykák is, hogy valakik egymillió eurót akarnak a felvételért, meg az is, hogy egy bűnszervezet tagja az egyik lány, aki a felvétellel fizetne az alvilági figuráknak. És terjedt az is, hogy az ellenzék kezére játszotta a felvételt a bűnözői kör.

Borkai azt mondta, épp teniszezett, s látta utána, hogy rengeteg nem fogadott hívása volt Kubatovéktól. Arra figyelmeztették, hogy a videó hamarosan nyilvánosságra kerül, sőt, korrupciós ügyek is terítéken lesznek. A lap ebből arra következtet, hogy Kubatov Gáboréknak naprakész információik lehettek arról, hogy mi jelenik majd meg Az ördög ügyvédje blogon. Azt viszont mégis hagyták, hogy Borkai a választási kampányt végigvigye.

Az Index cikkének további részeiben nevük elhallgatását kérő fideszes informátorokra és feltételezésekre alapítva, meglehetősen érdekes részletek szerepelnek arról, hogy miért hagyhatta a pártigazgató, hogy megtörténjen, ami aztán megtörtént: a botrány kirobbanása, Győr elvesztése, Borkai bukása. Feltételezték azt is, hogy nem politikai, hanem személyes bosszú állt a Borkai-ügy hátterében, de azt is, hogy saját pártjának vált kényelmetlenné az egyre nagyobb hatalmat és egyre több pénzt szerző győri csoport.

Azt írják, több pártbeli vezető is Kubatovékat hibáztatta az ügy elfajulása miatt.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.01.24.
Megnézve: 1094

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra