HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy szomáliai származású, oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves férfi bántalmazott, majd megerőszakolt egy egyetemista lányt Budapesten - közölte a rendőrség.

Egy 25 éves lány január 20-án egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel.

Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza, és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta, majd a lány telefonját is elvette.



A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai férfi a lányt védeni próbáló amerikai férfira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után elfutott a helyszínről.

A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és az adatgyűjtés, az elkövetőről adott személyleírás, valamint a környéken lévő térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is. A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi kapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A rendőrség a 30 éves férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérlete valamint kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vették, és letartóztatását kérték.

Szerdán az ügyészség közölte, hogy a szomáliai férfi letartóztatását indítványozzák. A kényszerintézkedésről a Fővárosi Törvényszék várhatóan a pénteken dönt.

index.hu

Feltöltve: 2020.01.23.
Megnézve: 1059

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra