HIRDETÉS
HIRDETÉS

Több százmillió eurót fordít a következő években a holokauszt áldozatainak támogatására, a náci rezsim idején az üzemeikben dolgoztatott kényszermunkások kártérítésére és a nyugati demokrácia erősítésére a Reimann család, Németország leggazdagabb gyáriparos dinasztiája.

A Calgon vízlágyítótól a Jacobs kávén át a Gucci parfümig világszerte ismert márkák sorát egyesítő JAB Holdingot ellenőrző família családi alapítványának csütörtöki közleménye szerint minden követ megmozgatnak, hogy azonosítsák és megtalálják a nácizmus korszakában a gyáraikban dolgoztatott kényszermunkásokat, és kártérítést fizessenek nekik vagy közvetlen leszármazottaiknak. Erre 5 millió eurót (1,7 milliárd forint) különítettek el, írja az MTI.
Bűnösök voltak

Eddig 838 embert azonosítottak. Egyikük sem zsidó vallású, és egyikük sem koncentrációs táborból került az akkoriban a Benckiser nevet viselő céghez, amelyet idősebb és ifjabb Alfred Reimann vezetett. Róluk a család megbízásából 2016-ban elkezdett történettudományi kutatások kimutatták, hogy meggyőződéses nemzetiszocialisták és antiszemiták, és a náci rendszer nyertesei, gazdasági haszonélvezői voltak.

A család további 5 millió eurót a holokauszt áldozatainak támogatására fordít. A pénzt a Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciájával (Claims Conference) együttműködésben osztják szét a még élő, mintegy 400 ezer áldozat között.

A gyáriparos klán és a diktatúra kapcsolatát a második világháború után is vizsgálták több hivatalos eljárásban. Arra a megállapításra jutottak, hogy Reimannék nem tettesek, hanem csupán "társutasok", azaz a náci rezsim külső támogatói voltak, vagyonukat és vállalkozásaikat így megtarthatták. Az új, független kutatási eredmények viszont egészen mást mutatnak. Peter Harf, a JAB Holding vezetője még márciusban a kutatás előzetes eredményeiről azt mondta:

idősebb és ifjabb Albert Reimann "bűnösök voltak, valójában börtönben lett volna a helyük".

Mint mondta, amikor a történészek bemutatták előzetes kutatási jelentésüket a család előtt, "szóhoz sem jutottunk, szégyelltük magunkat, és mindenki fehér volt, mint a fal".
A német mágnás házasságon kívüli gyermekei

A kutatás során feltárták Alfred Landecker teljes élettörténetét is. A mannheimi német-zsidó könyvelő egy katolikus nőt vett el. Három gyermekük született, akiket a náci hatalomátvétel után katolikusnak kereszteltek. Alfred Landeckert származása miatt 1942-ben elhurcolták az Izbica nevű lengyelországi településnél kialakított zsidó gettóba, ahonnan rendszerint a Belzec vagy a Sobibór koncentrációs táborba szállították tovább a foglyokat. Alfred Landecker ezt már nem élte meg, Izbicában érte a halál, valószínűleg röviddel megérkezése után megölték.

Története azért fontos, mert egyik lánya, Emilie Landecker a Benckisernél dolgozott, és viszonya volt ifjabb Albert Reimann-nal, akiről egyelőre nem tudni, hogy mennyire ismerte szeretője családi hátterét. Emilie Landecker három gyermeket szült a gyermektelen házasságban élő mágnásnak. A házasságon kívüli kapcsolatból származó gyermekeit 1965-ben adoptálta. Közülük ketten ma is a JAB Holding fő tulajdonosai közé tartoznak.

A Reimann-família a kutatási eredmények hatására átnevezte és átszervezte családi alapítványát. A szervezet ezentúl Alfred Landecker nevét viseli, és a kényszermunkások és a holokausztáldozatok támogatására fordítandó 10 millió euró mellett további legkevesebb 250 millió eurót - legalább tíz évig évente 25 millió eurót - fordít céljai megvalósítására.

A liberalizmus visszaszorulásának kutatását is finanszírozzák

Ezekről a célokról a többi között azt írták, hogy kötelezik magukat az antiszemitizmus elleni harcra, a nemzetiszocialista bűnök emlékezetének ébren tartására és a szembeszállásra a holokauszttagadókkal. Tudományos kutatásokat is finanszíroznak, annak jobb megértésére, hogy milyen tényezők vezetnek "a liberális értékek visszaszorulásához", valamint "az intézményi stabilitás és a hatalmi ágak szétválasztásának aláásásához".

"Munkánk fontos céljaként tartjuk számon ennek a trendnek a megfordítását" - emelték ki, hozzátéve, hogy különösen az ezredforduló idején született nemzedék (millenials), és az utánuk következő, úgynevezett Z generáció beállítottságát, értékvilágát tanulmányozzák majd.

Kifejtették: felépítenek egy akadémiai, tudományos hálózatot is, amely annak a kérdésnek a vetületeivel foglalkozik majd, hogy miként lehet megvédeni az etnikai, vallási és kulturális kisebbségeket. Mint írták: meggyőződésük, hogy a "populista majoritarizmus" erősödésének közepette a kisebbségek védelme az egyik legfontosabb ügy a nyugati társadalmak számára.

A német Manager Magazin legutóbbi, 2019 elején közölt összesítése szerint a Reimann család becsült vagyona 35 milliárd euró, ezzel az első helyen állnak a német családok vagyon szerinti rangsorában.

index.hu

Feltöltve: 2019.12.12.
Megnézve: 1291

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra