HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jogerősen elrendelték hétfőn a Viking Sigyn kapitányának bűnügyi felügyeletét, ám – nagy meglepetésre – a börtönt már titokban hagyta el.

A részletekről azt írták, hogy a törvényszék másodfokon helybenhagyta azt az elsőfokú végzést, amelyben a Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, kényszerintézkedésként – nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával – a bűnügyi felügyeletét rendelte el. A gyanúsított a számára kijelölt lakást engedély nélkül nem hagyhatja el.

A Fővárosi Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság végzése törvényes és megalapozott, indokai helytállóak – áll a közleményben.

Az ügyben a nyomozás befejeződött, a bizonyítékokat összegyűjtötték, hamarosan vádemelés történhet, így a bizonyítás befolyásolásának „reális lehetősége” már nem áll fenn – ismertették.

„Ezen különös ok vizsgálata körében alappal utalt a kerületi bíróság arra is, hogy – a korábban hivatkozott elsődleges szaktanácsadói véleménnyel ellentétben – a gyanúsított nem semmisített meg elektronikus adatokat, így nem törekedett a bizonyítás megnehezítésére” – áll a kommünikében.

Hétfőn késő délután aztán a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épülete előtt szép számban összegyűltek a sajtó munkatársai, hogy felvételeket készítsenek a Viking kapitányának kiengedéséről, ám helyette csak ügyvédje lépett ki a börtön kapuján. A sajtónak ezután elmondta, hogy Jurij C. már elhagyta a bíróság épületét, a kérdésre pedig, hogy hol, csak annyit válaszolt:

"Ez legyen az én titkom."

Információink szerint a Viking kapitányát egy rendőrautó vihette el a helyszínről.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

Az ukrán kapitányt, Jurij C.-t vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsították meg.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.11.18.
Megnézve: 177

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra