HIRDETÉS
HIRDETÉS

A székesfehérvári polgármester a Heteknek adott interjújában beszélt arról, mit kellett volna változtatni a budapesti kampányon, sikerül-e Székesfehérvárra vinni az augusztus 20-i állami ünnepségeket, illetve, hogy milyen országos pozíciót választana, ha Orbán felhívná ezzel telefonon. Aztán mondott valami olyasmit is a klímaváltozás témájában, amitől Karácsony Gergely valószínűleg lesápadna: Budapesten 10 ezer fa elültetését tervezik, Székesfehérváron, Cser-Palkovics városában viszont pár hónap alatt 110 ezer fát ültetnek majd el ígérete szerint.

Cser-Palkovics András a Hetek kérdésére elmondta, az augusztus 20-ai állami ünnepségek kapcsán, hogy eddig is volt hiányérzete abban a tekintetben, hogy a közjogi méltóságok nem Székesfehérváron róják le a tiszteletüket az ünnepen. Úgy fogalmazott, minden magyar számára üzenetértékű, hogy a nemzet fővárosában a testület alakuló közgyűlésén az első operatív döntés egy, Szent István emlékét ápoló szobor felállításának felfüggesztése.

Az önkormányzati választások eredményét értékelve a polgármester vitatja azt a stratégiát, mely szerint

"a mindenkori vezetőknek hídfőállásból kellene bombázniuk a mindenkori kormányt."

„Egy lokális politika nem lehet parlament kicsiben” – tette hozzá. A budapesti fideszes vereséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem értette a budapesti kampányt, ami folyamatosan Karácsony Gergely alkalmasságának és alkalmatlanságának a kérdéséről szólt. „A demokráciában a választók feladata az alkalmasság megítélése, nem a mienk” – mondta, majd hozzátette: azt kellett volna inkább mondani, hogy szeretnék folytatni azt a munkát, amit az elmúlt kilenc évben Tarlós István alatt elvégeztek.

Visszatérne?

Cser-Palkovics ugyan nemmel felelt arra a kérdésre, hogy hiányzik-e neki az országos politika, ha viszont a miniszterelnök ajánlatot tenne neki, akkor 2-3 ciklus után „nagyon is érdekelné” a közigazgatás, az önkormányzatokhoz kötődő feladatok, finanszírozások, az állam és az önkormányzat közötti hatáskörök kérdése. Úgy fogalmazott, látna néhány lehetőséget a rendszer struktúrájának a javítására.
Túl sok volt a fehér ember és a kereszt

Az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázatának ügyében megerősítette, hogy a döntéshozó bizottság ülésén elhangzott szó szerint, hogy a város pályázatában „túl sok volt a fehér ember és a kereszt”, valamint egy bizottsági tag utalt a muszlim bevándorlók kirekesztésére is. Cser-Palkovics ezzel kapcsolatban azt mondta, örömmel látnák őket is a városban, ahol megmutatták volna az értékeiket, „benne a másfél évszázados török hódoltság hatásait”, nem csak a pozitívumokat.

Klímaváltozás

A klímaváltozással kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a helyzetet a globalizmus okozta, ezért az nem tudja megoldani a problémát. „Arról is kevés ember beszél, hogy ebben valójában mekkora az ember szerepe. Én hívő ember vagyok, úgy gondolom, vannak olyan dolgok, amelyekről a legnagyobb nagyképűség azt gondolni, hogy az ember irányítja” – magyarázta a polgármester. Cser-Palkovics aggódva figyeli azt is, hogy a témakör a jobb- és baloldali politika áldozata kezd lenni, holott a kérdést a pártpolitika fölé kellene helyezni. Greta Thunberg személyével kapcsolatban csak annyit mondott, nem lehet vitatni, hogy a fiatalokat e kérdésben megmozgatta.

"Változott valami Budapesten azóta, hogy ki van hirdetve a klímavészhelyzet? "

– tette fel a kérdést, majd hozzátette: „mosolyog, amikor 10 ezer fa ültetéséről szóló akciókról beszélnek Budapesten”, hiszen csak Székesfehérváron 110 ezer fát ültetnek majd el pár hónap alatt.

A Hetek kérdésére Cser-Palkovics arról is beszélt, hogy érték az, hogy vitatkozhatunk egymással, „ebből is több kellene a mai közéletben”. Azt viszont már vitatja, hogy a politikába belépő új szereplők ezzel a szándékkal érkeznének. „Úgy látom, sokkal durvábbak, mint az elődeik” – fogalmazott, majd néhány példát is hozott, mely szerint az ellenzék nem támogatta Brüsszelben más párt magyar jelöltjeit, és utalt a Momentumra, akik a román elnökválasztásban nem a magyar, hanem egy román jelöltet támogattak. „Ezek rosszabbak, mint bármely eddigi politikai döntés” – magyarázta a székesfehérvári polgármester.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.11.15.
Megnézve: 1488

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra